A reformáció kihívása

Semmi nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban – ezzel az alapigével vette kezdetét a reformáció emlékünnepe a marosvásárhelyi Kultúrpalotában október 31-én. 

A Maros-Mezőségi Egyházmegye szervezésében a Marosi Egyházmegye híveivel közösen rendkívüli, rendhagyó eseményen ünnepeltek. Erre még nem volt példa a székely főváros művelődési fellegvárában, ahová először vitték be az egyházi ünnepet, s ezzel elkezdődött a reformáció közeli 500. évfordulójára való készülődés. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese és Lőrincz János, a Marosi Egyházmegye esperese szolgált. 

 

Újra kell hangolódnunk, hogy tiszta legyen a muzsika

Az ünnepség elején Jakab István esperes felkérésére egyperces néma csenddel adóztak a bukaresti tragédia áldozatai emlékének. Ezt követően elhangzottak a köszöntések, amelyben a híveket, gondnokokat, más felekezetek lelkészeit, dr. Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, politikai pártok vezetőit, tisztségviselőket név szerint is üdvözöltek a Maros-Mezőségi Egyházmegye vendégszeretetének jegyében. 

– Nem önmagunkat ünnepeljük, hanem az életünket és világunkat megteremtő Krisztust dicsőítjük és magasztaljuk. Isten által kiválasztottak serege az egyház, mely számunkra a család mellett a legdrágább közösség, a legszebb ajándék. De életünkben a legszebb ajándékok is megfakulnak. Ezért volt szükség a reformációra, hogy visszataláljunk a helyes útra. Az egyházat a világi gondolkodás deformálja, az ige és a Szentlélek reformálja, azaz az eredetire visszaállítja. Arra kérjük Istent, újítsa meg bennünk a kegyelmét, tegye Krisztus munkáját láthatóvá rajtunk, hogy életünk ne bús lázadás, hanem örömteli szolgálat legyen! – mondta az esperes, majd a kopott hegedű árverési történetével érzékeltette, hogy az ócskának és értéktelennek hitt hegedű megszólaltatás után nagyon drágán kelt el. Mi tette értékessé? A mester, a megszólaltató érintése. Régi, poros, összekarcolt hangszerek vagyunk mi is, de képesek magasztos zenét játszani, ha a mester megérint. Újra kell hangolódni, hogy tiszta legyen a muzsika. Isten újra felhangolja az egyházat arra a hangra, ami Jézusban megszólalt. Ez a reformáció. 

 

Térjetek meg!

A reformáció Luther Márton megtérésével kezdődött. Az ő megtérésének történetére épült főtiszteletű Kató Béla püspök ünnepi prédikációja, a Máté evangéliumának negyedik részében található felszólítással indítva: – Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Luther Márton fiatal joghallgató életében 1505 júniusában következett be a sorsfordító esemény, amikor Erfurt felé tartva egy erdőben villám csapott le mellé. Megrémülve kérte Szent Annát, segítse meg, mert ha életben marad, szerzetes lesz. Luther életben maradt, s két héttel később felvételét kérte az Ágoston-rendbe. Lemondta világi pályáját, és életét Istennek szentelte. Megtért. Ha nem történik ez vele, akkor nem indult volna el az egyházat megújító folyamat. A wittembergi kolostor toronyszobájában Luthert érték még hasonló „villámcsapások”. Vitatkoznak arról, hogy pontosan mi váltotta ki Lutherben a reformáció alapját képező 95 tétel megfogalmazását. Ám a mai ember számára nem ez a fontos, hanem a megtérés, ami minden protestáns emberben meg kell történjen. A Luther-kutatók felhívják a figyelmet, hogy Luther megtérését ne akarjuk egy pillanatra szűkíteni, ez egy folyamat. Jézus azt akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. 

A reformátor világossá teszi, hogy életének minden döntő pillanatában Isten cselekedett. Pontosan kell tudnunk, mi Isten szerepe a mi megtérésünkben. Sokan halljuk Isten hívását, mégis el-eltávolodunk Istentől. De vannak olyan események az életünkben, amikor hangosabban halljuk a harang hívását, s elmélyülhetünk a Szentírás olvasásában és megtérhetünk. Két irányba haladhatunk: Isten felé s Istentől távolodva. Számtalan válság vesz körül, csak azoknak sikerül ezekkel megbirkózni, akik elfogadják Isten hívó szavát, és feléje haladnak – hangzott a püspöki prédikáció.

 

Az egyház legyen hagyománytisztelő és korszerű!

Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntője a református egyházhoz szóló felhívásként hagyott mély nyomot a hallgatóságban. 

Visszatekintve a múltra, látjuk, hogy mi mindennel lettünk gazdagabbak a reformáció által. A reformáció lényege a megtisztulás, a megújulás vágya. Luther nem akart egyházszakadást okozni, nem akart megosztani, mi sem állt távolabb tőle, mint vallásháború kirobbantása. Protestálni akart a hittel, az igazságossággal, az evangéliummal össze nem egyeztethető gyakorlat ellen, és remélte, hogy ennek hatására az egyház meg tud változni. Szándéka ellenére mégis sorsdöntő következményei lettek protestálásának. A történelem tanúsága, hogy néha egyetlen kavics árhullámokat idézhet elő, és ennek hatására a folyó új medret keres magának. Luther példája mutatja, mennyire nem szabad lebecsülni a kicsinek tűnő személyes gondolatot, tettet. Amikor a reformáció eszméi begyűrűztek Magyarországra, a magyarság egyik legnehezebb korszakát élte. A nemzet, az ország megmaradása volt a tét. Mohács után elkezdődött a pusztulás, amikor a három részre szakadt országot a török és az osztrák marcangolta. És amikor minden veszni látszott, új gondolat, új szellem jelent meg: a reformáció. Terjedéséhez nem volt szükség térítőkre, nem kellett hozzá hatalom vagy erőszak. A magyarok többsége magáénak érezte. A nemzet megsemmisülésének árnyékában a református vallás volt az, ami segített a helyzet és a közös érdek felismerésében. Felrázta és közösséggé kovácsolta a tömegeket. A reformáció minden magyar ember kincse és nyeresége, felekezettől függetlenül. A reformáció eszméjének köszönhető az írott magyar nyelv általánossá válása a széles tömegek körében, a magyar nyelvű közoktatás kezdete. Ennek következtében alakult ki a magyarérzelmű közemberek rétege, a pusztítások, járványok közepette is gazdasági fellendülés veszi kezdetét, a magas kultúra és tudomány ennek révén vált hozzáférhetővé. A magyar államiság folytonossága a református erdélyi fejedelmek érdeme. A magyar nemzet fennmaradása, a nemzeti érzés megszületése is a reformáció következtében valósulhatott meg. A protestantizmus, a reformáció minden tekintetben korszerű volt, tükrözte az idők szavát és a jövőbe mutatott. Ma, amikor a reformációt ünnepeljük, nem feledkezhetünk meg arról, hogy az ünnepet nem az évfordulóra való emlékezés, hanem a benne rejlő aktualitás jelenti, vagyis a mai idők szavának felismerése. A magyarság tekintetében a mai helyzet számos hasonlóságot mutat a reformáció korával. Égető aktualitása van annak, amit a reformáció jelentett. Ma bizonyos értelemben ugyanolyan vészterhes korszakot élünk meg, mint több száz évvel ezelőtt. A lelkipásztorok többet temetnek, mint ahányszor esketnek vagy keresztelnek. Tapasztalják, hogy istentiszteletek alatt a padokban többnyire idősek ülnek, a szórványban élő magyarok közül egyre többen hagyják el hitüket, adják fel nemzeti identitásukat. Az ember a szívében és fejében adja fel a küzdelmet, a hit helyét a csüggedés, a reménytelenség veszi át. Amikor veszélyeztetik értékeinket, nyelvünket, intézményeinket, jövőnket, akkor a protestantizmus gyökereihez kell visszatérni. Ideje az ébredésnek, a megújulásnak, a kitartásnak, legfőképpen a hétköznapi munkálkodásban. Ma hétköznapi hősiességre, hétköznapi hősökre van szükség, hogy a kihívásokkal sikeresen vegyük fel a küzdelmet. Szükség van a felismerésre, a hitre, mint a reformáció korában, amely a legnehezebb katasztrófából is kivezet. Szükség van az érdekeink érdekében való cselekvésre, arra a tevékeny részvételre, ami a protestáns hitben gyökerezik. Európa és Magyarország ma nagy kihívás előtt áll: dönteni kell, hogy Európa a nemzetek Európája lesz vagy valami más, aminek következményei beláthatatlanok. A magyar kormány vállalta, hogy a történelmi egyházakkal együtt kell dolgozni, mert olyan értéket képviselnek, ami nélkül nem képzelhető el a magyarság jövője. A református egyház felelőssége abban áll, hogy itt és most hagyománytisztelő és korszerű legyen, mint volt 500 évvel ezelőtt. Az egyház feladata, hogy vonzóvá tegye a keresztény és a nemzeti értékeket a jövőt jelentő fiatalok számára. Hitet kell csepegtetni a fiatalokba, rá kell ébreszteni őket a családalapítás és a gyermekvállalás örömére. Nemzeti értékeinket korszerűen kell továbbadni, ez az egyedüli út a globális tömegkultúra, a globalitás áradatával szemben. Hogy ma ünnepelhetünk, annak köszönhető, hogy a protestáns prédikátorok és híveik bizonyították, nincs az a nehézség, ami le nem győzhető. A nehézség a hit legnagyobb edzője, a hit mindennek a mozgatórugója. A református egyház papjainak és híveinek munkálkodása által minél több fiatal szívében szülessen meg az a hit, hogy életük akkor igazán teljes, ha családjukat, közösségüket, nemzetünket, a keresztény értékrendet szolgálják. Ebben legyenek sikeresek! – mondta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul. 

A köszöntők sorában Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere örömének adott hangot, hogy méltónak találták a marosvásárhelyi Kultúrpalotát, a magyarság művelődési fellegvárát az esemény megszervezésére, ami mostantól a hit fellegvárává is válik. 

 

Dicséret a zene hangján

A mezőbergenyei lelkész legkisebb lánya, Domahidi Anna csengő hangon énekkel, Szabó Andor Gellért Reményik Sándor Kegyelem című versével köszöntötte az ünneplőket. A marosszentkirályi Kelemen Attila az Istentől kapott szeretetről, a gyülekezeti életről beszélt és adott hálát, majd Molnár Tünde orgonajátékában gyönyörködhetett a hallgatóság. Dénes Előd lelkipásztor vezényletével az egyesített egyházmegyei kórus énekelt, Veress László lelkipásztor prédikációs kötetet mutatott be. 

Szünet és szeretetvendégség után az egyházmegyei ifjúsági zenekar tett bizonyságot. Ezt az együttest is Dénes Előd vezette. A zenés ünnepi műsort a magyarországi Mészáros János Elek zárta, aki operarészleteket, zsoltárokat énekelt.

Az ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.