2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagyon régi hagyományt fognak nemsokára teljesen felszámolni Nyárádszeredában. Az otthoni temetési szertartásról van szó.

Fotó: Vajda György


Nagyon régi hagyományt fognak nemsokára teljesen felszámolni Nyárádszeredában. Az otthoni temetési szertartásról van szó. Az új – akár közegészségügyi – szabályoknak eleget téve döntött úgy korábban a helyi tanács, hogy a polgármesteri hivatal támogatásával az egyházak tegyék lehetővé, hogy a felekezeti temetőkben ravatalozókat építsenek, ahonnan megfelelő körülmények között lehet majd végtisztességet tenni az elhunytakért. Elsőként a nyárádszeredai református temetőben épült meg a ravatalozó. Jelenleg folyamatban van másik két hasonló létesítmény megépítése. Az egyháziakkal történt egyezség alapján a polgármesteri hivatal biztosította az építkezési anyagot, míg a munkálatot Gecző András református tiszteletes irányításával a helyi közösségek végzik el, vállalkozók támogatásával, kalákában. Így történt ez Andrásfalván, ahol Bíró László, Bíró Zoltán, Csizmadia György, Csizmadia Mihály, Csizmadia Árpád, ifj. Fazakas Sándor, Fazakas Ferenc, Nagy Imre, Jakab András, Tóth Gyula, valamint az andrásfalvi hagyományőrző dalkör tagjai is segítettek abban, hogy elkészüljön az új ravatalozó.

Nyárádszentannán – szintén Gecző András irányításával – a volt paplakot alakítják át a szentannai lakosok hozzájárulásával. A polgármesteri hivatal számítása szerint a beruházás Andrásfalván több mint 50.000, Szentannán pedig mintegy 35.000 lejbe kerül majd. Az andrásfalvit már használhatják, míg a szentannai várhatóan őszire készül el.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató