2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A  református egyházközség tulajdonát képező ravatalozó kivitelezése is a végéhez közeledik. 

Fotó: Szer Pálosy Piroska


A  református egyházközség tulajdonát képező ravatalozó kivitelezése is a végéhez közeledik. Amint az önkormányzat elöljárói, valamint a református gyülekezet lelkipásztora elmondta,  tavaly novemberben fogtak hozzá, és a jelek szerint egy év leforgása alatt el is készülhet. A légkondicionáló berendezéssel tervezett, két helyiségből és mosdóból álló halottasházat a református egyház tulajdonát képező régi ingatlan felújításával alakították ki. Amint a lelkipásztor elmondta, temetési szertartások alkalmával a megnőtt forgalmú országúti gyászmenet miatt fennállt a balesetveszély, ezért döntöttek úgy, hogy ezt a hiányosságot mihamarabb  orvosolják a templom és temető szomszédságába kialakított halottasházzal. Eddig 120 ezer lejbe került, ebből 40.000 lejt a kultuszminisztériumtól kaptak, ugyanakkor az egyháztagok 31.395 lejt adományoztak, és nagyon sokan vállaltak  önkéntes munkát. Az anyagiak azonban kimerültek, és míg nem sikerül pénzhez jutni, az építkezést nem tudják folytatni. Hátra van a belső meszelés, villanyszerelés, járófelület elkészítése, fürdőszobák felszerelése. A tervek szerint bármelyik felekezet igénybe veheti majd egy bizonyos díj fejében, mely a fenntartási költségeket fedezi.  Arra a kérdésre, hogy miért nem igényelték a község többi felekezetének a támogatását, a lelkipásztor kifejtette, hogy  adott volt a református egyház tulajdonában lévő  telek és az elhanyagolt ingatlan, amit végül teljesen újjá kellett építeni. Abból a meggondolásból vállalták fel teljes egészében a ravatalozó felépítését, és nem is igényelték más felekezetek segítségét, hogy utólag ne legyenek szimbólumhasználati igényeik a társtulajdonosoknak, illetve az elkövetkező generációk esetlegesen felmerülő tulajdonjogi vitáit is  ezáltal elkerüljék.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató