2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rasmussen: kitartunk Afganisztán mellett

  • 2013-10-23 15:37:45

A jövő év végén a harci küldetés ugyan véget ér, de a NATO-szövetségesek azt követően is kiállnak Afganisztán mellett – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az után, hogy az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei megbeszélést folytattak az afganisztáni nemzetközi erőben részt vevő országok illetékeseivel és kabuli kollégájukkal.

A jövő év végén a harci küldetés ugyan véget ér, de a NATO-szövetségesek azt követően is kiállnak Afganisztán mellett – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az után, hogy az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei megbeszélést folytattak az afganisztáni nemzetközi erőben részt vevő országok illetékeseivel és kabuli kollégájukkal. A NATO 2014 vége után tanácsadó, kiképző, segítséget nyújtó küldetéssel támogatja majd az afgán erőket – hangsúlyozta Rasmussen, aki arra is kitért, hogy egyelőre nem tisztázott, mi fogja képezni a küldetés jogi alapját, ám erre minden esetben szükség van, ha a NATO csapatokat küld valahova.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató