Rajzok és emlékek

Ferenczy József festőművész (1866–1925) Marosvásárhely szülötte,

de szülővárosában hivatalosan semmi sem őrzi az emlékét, holott a XX. század kezdetének úttörő, elismert festőművészeként tartják számon a tágabb hazában is. A szülőhely feltehetően azért feledkezett meg róla, mert felnőtt életét (1901–26 között) Temesváron töltötte, ott teljesedett ki művészi pályája is.

Temesvár portréfestője

Nevét a Béga-parti városban elsősorban élethű, a modell egyéniségét, lelkületét is megragadó portréi tették híressé. Festett erdélyi tájakat, vászonra vitte az olasz városok pezsgő forgatagát. A matyó népművészet és népi élet színes ihletforrás volt számára, akárcsak a vaskohókban izzó anyag; virágcsendéletei kellemes színfoltot jelentenek művészetében. Későbbi korszakában festett nagyszabású bibliai jeleneteket, és kiváló tehetségét rajzai, rézkarcai is bizonyítják. Az akadémiai festészet képviselőjeként mert és tudott a posztimpresszionizmus és a szecesszió irányába is elmozdulni. Megfestette a temesvári piarista templom kápolnájának mennyezetét, az első világháború után restaurálta a római katolikus székesegyház főoltárképét. A temesvári közönség neki köszönheti, hogy a budapesti Nemzeti Szalon képeit a Bánság fővárosában is kiállították, egyéni tárlatai a méltatásokból ítélve sikeresek voltak. A Teréz-bástya kazamatájában, majd később a belvárosban kialakított műtermében festőiskolát szervezett, művészettörténeti előadásokat tartott, megalakította a Bánsági Szépművészeti Egyesületet. Külföldi úti élményeit a helyi lapokban közölte. Rendkívül gazdag életművéből 30 alkotását őrzi a Temesvári Szépművészeti Múzeum, számos festménye közül azok, amelyek nem semmisültek meg, aukciós házak, bel- és külföldi magánszemélyek birtokában vannak.

Az unoka

A szülőváros hivatalos hűtlenségéről tett állítást azzal kell kiegészítenem, hogy Ferenczy József emléke leszármazottai körében mégiscsak él Marosvásárhelyen. A Tudor lakónegyed egyik tízemeletes tömbházának földszinti lakásában kerestem fel a 72 éves Ferenczy István építészmérnököt, a festő unokáját és feleségét, Ferenczy Hajdú Rozáliát. A szobában, ahol beszélgettünk, a nagyapa emlékét, festményeit kerestem. A művész feleségéről készült rajz, a korán elhunyt kisfiukról festett kép és egy lányka portréja képezi a nappali szoba falán látható hagyatékot. Örökségét a két világháború és a művész halála után a támasz nélkül maradt család nehéz anyagi helyzete tépázta meg. Életéről felbecsülhetetlen értéket jelent fia, Ferenczy László gondosan feliratozott fényképalbuma sok-sok fotóval, hisz az első mesterség, a fényképészet, amihez a hajlamot a festő fia és unokája is örökölte, az átlagosnál magasabb színvonalú fényképekben nyilvánult meg. Három tájkép és egy vásárt ábrázoló festmény mellett az unoka birtokába került egy nagyalakú dosszié a festő élethű rajzaival, vázlataival, amit szülei egykori lakásának a pincéjében talált. Köztük van egy idős asszony portréja, ami a családi fotóalbumban található fénykép alapján a festőművész marosvásárhelyi édesanyjának lehet a portréja.

A fényképészettől a képzőművészetig

Maradnának a szóbeli emlékek, de az unoka, Ferenczy István 22 évvel a nagyapa korai halála után született Temesváron, így személyes emlékei nincsenek róla, csak az, amit szüleitől hallott. Megőrződött viszont egy származási táblázat, amelyet édesapja, Ferenczy László írt alá 1944. VI. 15-én. Ebből kiderül, hogy Ferenczy József festőművész a szilágyardói Ferenczi István (1821. IX. 30.) és a marosvásárhelyi Soós Mária (1834. VII. 3.) fiaként házasságkötésük (1864. IX. 19.) után két évvel, 1866. XII. 17-én jött világra Marosvásárhelyen, és szülei vallása után reformátusnak keresztelték. Ferenczy Józsefet – középfokú tanulmányai végeztével – korán özvegyen maradt édesanyja Budapestre küldte, hogy id. Divald Károly gyógyszerész-fotográfusnál kitanulja az akkoriban divatos fényképészmesterséget. A családi legendárium szerint gyalog indult útnak, ahogy későbben Párizs felé is hasonlóképpen vette az irányt. Divald Károly, az 1848–49-es szabadságharc egykori honvéd harcosa Bécsben gyógyszerészetet tanult, évekig patikát működtetett, később a fényképezés ejtette rabul. Eperjesen műtermet nyitott, majd később a székhelyét Budapestre tette át. Magyarország tájait, a Tátrát, Budapestet fényképezte, az első barlangfotósként tartják számon. A Magyarországi Kárpát Egyesület kiadványait az ő képei illusztrálták. Fotóit fénynyomás útján, majd nyomdában sokszorosította, és több millió képeslapot forgalmazott. Széles látókörű, kiváló mesterember volt, aki korán felismerte tanítványának tehetségét a képzőművészetben, ezért Ferenczy Józsefet Bihari Sándor és Karlovszky Bertalan festőiskolájába (1890–91) küldte. A fiatal Ferenczy József tehetsége annyira nyilvánvaló volt, hogy oktatói Párizsba irányították, ahol a Julian Akadémia magán festőiskolában folytatta tanulmányait. A kor két kiváló képzőművészének óráit hallgatta, s így alkalma volt a portré, zsánerkép és történelmi kompozíciók festője mellett a tájfestészet mesterétől is tanulni. Eljutott a híres müncheni festőiskolába, de ahhoz, hogy fenntartsa magát, munkát kellett vállalnia. Ez olyan túlterhelést jelentett, amibe belebetegedett.1896-ban tért vissza Budapestre, ahol Benczúr Gyula festőművész mesteriskolájában képezte tovább magát, és az 1897-es műcsarnokbeli országos kiállításon mutatkozott be sikeresen. 

A házasság – a beteljesített ígéret

1901. XII. 21-én házasságot kötött mestere, a tízgyermekes Divald Károly második házasságából született hallássérült lányával, a finom vonású, légiesen szép és rendkívül csinos Divald Emíliával, és az ifjú házasok Temesváron telepedtek le. 

Hogy miért nem tért vissza szülővárosába, és miért választotta Temesvárt? A Bánság fővárosa a XX. század kezdetén gazdasági és művelődési szempontból is lendületesen fejlődő településnek számított, amelyről Ferenczy József azt gondolta: lehetővé teszi a festő számára, hogy művészetéből tudjon megélni. Ennek ellenére nem Temesvár, hanem egy brassói megrendelés (I. Ferenc Józsefet festette meg a brassói vármegyeház számára) indította el a siker útján. Műtermében, amely a temesvári belvárosi Csemojevits-házban nyitva állt minden érdeklődő előtt, az elkövetkező évek során egymás után kapta a megrendeléseket, elsősorban jeles emberek portréit festette meg. Urak és hölgyek mellképe készült el, politikusok, helyi méltóságok elevenedtek meg vásznain, amelyek idővel betöltötték a vármegyeháza és a városháza falait, és amelyekből sokat az 1919-ben visszavonuló szerb csapatok hurcoltak el. Időközben bibliai és történelmi témájú festményeken (Júdás, Az öreg honvéd álma) dolgozott, az utóbbi a Nemzeti Szalon kiállításán is sikert aratott. A hivatalos megrendelések mellett családját, feleségét, kislányát is megfestette. 

Ferenczy József tanulmányútjai során többször járt Münchenben, eljutott Párizsba, és nagy élményt jelentett számára Olaszország, ahova visszatért. Bejárta a Bánságot, matyóföldi útja sok szép színes festmény megalkotására ihlette. Szívesen festett aktképeket, tájképeket, zsánerképeket, csendéleteket, oktatómunkáját egy kis könyvben adta ki Szemléltető előadások a festőművészetről (1914) címen. Szívesen rajzolta Temesvár utcáit, házait, megörökítette az impériumváltást ünneplő tömeget, de a nagy megrendelés, amire vágyott, kimaradt az életéből. 

Családi tragédiák és az örökség

Családi élte nem volt mentes a tragédiáktól. Divald Emíliával három gyermekük született, de csak egy maradt életben. A két gyermek elvesztése feltehetően tragikus időszakot jelentett az életükben. Első kisfiukat, az 1907-ben született Ferenczy Lászlót sokat és szívesen fényképezte, ezt bizonyítja a család által megőrzött album. Második gyermekük, az 1909-ben született Ferenczy István kétévesen tébécében halt meg, az ő emlékét őrzi az unoka tulajdonában levő kisméretű festmény. 1910-ben született lányukról, Ferenczy Máriáról is több fénykép készült, őt 15 éves korában ragadta el a tébécé. Lányának halálát egy évvel élte túl Ferenczy József. Az unoka úgy emlékszik, hogy festékmérgezésben halt meg, a testét kelések lepték el, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. 

Felesége egyedül maradt a legnagyobbik fiukkal, Ferenczy Lászlóval, aki 1935-ben szintén megkapta a tébécét. Az anyagi támasz nélkül maradt család a festő képeinek az eladásából tudott megélni, ebből került ki a pénz a hosszú szanatóriumi kezelésre is, ami eredményes volt: a fiú meggyógyult, de az örökség nagy része odalett. 

Ferenczy László Münchenben született, mert 1907-ben ott éltek a szülei, és az első két elemit is ott végezte. Később a műegyetemet elektrotechnika szakon Ilmenauban hallgatta. Amikor hazatért, két évig a resicai kohóműveknél kellett dolgoznia. A második bécsi döntés után Marosvásárhelyre költöztek, és az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek marosvásárhelyi központjában helyezkedett el, lakásuk a Poklos-patak partján volt. Amikor eljöttek Temesvárról, mindenük ott maradt, lakásukat rekvirálták a román hatóságok. Ferenczy László a német megszállást követően 1944 márciusában behívót kapott, ezért Sopronba menekültek, összekuporgatott háztartásuk Marosvásárhelyen maradt. Amikor Sopronba értek az oroszok, Ferenczy László dezertált, és Temesvárra tért vissza. A Török Klárával kötött házasságából (1937) öt gyermek született, közülük hárman a II. világháború alatt haltak meg, lányuk is viszonylag korán, 1989-ben agyvérzésben. 

1947-ben született fiuk, a ma 72. évében járó Ferenczy István, a festőművész unokája Marosvásárhelyen él. Szülővárosa Temesvár, ott járt iskolába, ott végezte a műegyetem építészmérnöki karát, és a helyi Építkezési és Szerelési Trösztnél dolgozott. 1978-ig a Béga-parti város volt az otthona, de amikor kisbabát vártak, elhatározták, hogy két évre Marosvásárhelyre költöznek, ahol a feleség szülei éltek, hogy segítségükre legyenek a gyermeknevelésben. A nyárádtői betonelemgyárban kapott munkát. Először édesapját veszítette el, majd 1983-ban súlyos betegség után az édesanyját is. A temesvári szülői házból a nővérére maradtak a még meglévő festmények. Édesanyja halála után a szomszéd értesítette, hogy a pincében porosodik egy láda, és vigye el. Abban találta azt a nagyméretű dossziét, amelyben Ferenczy József néhány kiváló rajza, sok vázlat és a három festmény volt. A falon levő kis képek mellett ennyi a nagyapától maradt örökség.

Milyen festményekre emlékszik a szülői házból? A kérdésre Ferenczy István elmondta, hogy a Lázár feltámasztása című kép volt rá a legnagyobb hatással. Szerette a matyó viseletről készült színes képeket, a virág- és különösen a muskátlis csendéleteket. Nagyon kedvelte a mediterrán világot ábrázoló festményeket, egy tájképet a legelésző ökörcsordával, amit édesapja egy barátjának adott ajándékba. A nagymamáról készült ovális festmény volt a legszebb – tekint vissza múltba, majd ennek kapcsán egy emlékfoszlányt idéz fel. Müncheni tartózkodásuk idején a város egyik parkjában sétált a nagymama, amikor feltűnt egy elszabadult bika. Hallássérült lévén, a kiabálást nem hallotta, hogy menekülni tudjon a bika útjából, de szerencsére nem esett semmi baja. Az a történet is megmaradt a családi emlékezetben, ahogy a fiatalok egymásba szerettek, amikor Ferenczy József Divald Károlynál tanulta a fényképészetet, és párizsi útja előtt ígéretet tett, hogy visszatértekor a lányt elveszi feleségül, és be is tartotta a szavát. 

Amikor a tehetség útjáról érdeklődöm, elmondja, hogy a nagyapja testvére, Ferenczy Károly is festett, és gyakran bosszankodott a híres budapesti Ferenczy Károly, hogy nevét összemossák a másik Ferenczy Károly nevével, akit nem tartott igazi festőnek, miközben Ferenczy József tehetségét elismerte. Egyébként a két testvér nem volt jó kapcsolatban egymással. Ferenczy Károly végül kivándorolt Dél-Amerikába, és nyoma veszett.

A nagyapa rajzkészségét a fia örökölte – mondja édesapjáról az unoka, aki építészmérnökként szintén jól kellett rajzoljon, de a képzőművészi tehetség egyetlen utódnál sem jelentkezett. A fotózás szeretete, az arra való hajlam annál inkább, hiszen a Ferenczy család marosvásárhelyi lakását a nagyapai örökség mellett figyelemre méltó fényképek díszítik.

Bár gazdag művészi tevékenységéhez képest Ferenczy Józsefnek nagyon kevés alkotása maradt fenn, annyi van, amelyeknek a kiállításával a szülőváros, Marosvásárhely is megemlékezhetne róla.