2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 20-25. között vakációs bibliahetet tartottunk Vámos-gálfalván, a gyerekek örömére, melyen Ragyogj, csillag! címmel Eszter királynő történetét mutattuk be.


Július 20-25. között vakációs bibliahetet tartottunk Vámos-gálfalván, a gyerekek örömére, melyen Ragyogj, csillag! címmel Eszter királynő történetét mutattuk be. Eszter nevének csillag a jelentése és ő az egyik legszebb példája annak, hogy valaki csak úgy lehet csillag, ha betölti a neki rendelt feladatot.
Csodálatos hét volt, öt napon át ragyogott a ,,csillag” a gyülekezeti teremben.
Meggyőződésünk, hogy ez a hét nem volt hiábavaló; boldogság töltötte el szívünket, amikor láttuk, hogy 50-60 gyerek sietett minden reggel helyét elfoglalni. A gyerekek egész héten át tanulhattak Eszter királynéról, akinek Isten szava volt az útjelzője, és ezáltal megmentette a zsidó népet. A történetek során jó érzés volt hallani, hogy a gyerekek választani tudtak a jó és a rossz között, megtanulták és el is mondták, hogy mit jelent alázatosnak, engedelmesnek, hálásnak lenni, felelősséget vállalni, egymást segíteni és örvendeni egymás sikereinek.
Úgy érezzük, hogy az idei program nagy sikert aratott: a színdarabok, mesék, történetek, játékok, melyeket a tiszteletes úr nagy odaadással vezetett le, izgalmassá és tanulságossá tették a délelőttöket. Lelkes kántorunk és kis segédeinek ritmusos zongorajátéka, gitár- és hegedűkísérete énekelni csábított minden jelenlevőt, és minden napra tartogattak egy-egy új éneket.
Az aranymondások játékos felfedezése a nap fontos pillanatává vált, melynek során szívesebben tanulták meg mindennap Isten üzenetét. Minden alkalommal kézműves-foglalkozásra is jutott idő: origami csillag, gumi karkötő, királyi, királynői korona, báb, legyező, virág, medál, nyaklánc készítése különböző anyagokból és csillag formájú gyertyatartó díszítése. Az elkészült tárgyakat boldogan vitték haza a gyerekek. 
Várva várt pillanata volt minden napnak az a része, amikor a gyerekek valami finomságot (fagyit, csörögét, fánkot, csokit, üdítőt) kaptak. 
Jó volt együtt dolgozni az IKE-s csapattal, amely mindenben segített, azzal a reménnyel, hogy jövőre még többen bekapcsolódnak, és segíteni fognak egyházi tevékenységeinkben.
Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt hét alkalmai mély nyomot hagytak a gyerekek, szervezők életében, és megtapasztaltuk, hogy jó együtt lenni, egymással játszani és egymásra figyelni, fontosabb ez, mint egész nap a számítógép előtt ülni.
Köszönet Szabó István-János lelkipásztorunknak, aki fáradságot nem kímélve készítette elő és vezette le a hét eseményeit, Szabó Gyula kántornak az éneklésért, a munkatársaknak kitartó munkájukért, az IKE-s csapatnak szorgalmáért, a szülőknek, nagyszülőknek a segítségért, a hozzáállásukért, és nem utolsósorban azoknak, akik önkéntes adományokkal leptek meg. 
 Ozsváth Ilona és Végh Enikő
pedagógusok

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató