Ráduly János újabb könyvei

Többször írták/írtuk, hogy Ráduly János (1937) szorgos néprajzi és irodalmi pályája gyümölcseit nem bízza kései hallomásgyűjtők alkalmi kurkászására; minden érdemi szövegét még élet- és munkaereje teljében kis füzetecskékben (mert nagyobbra nem telik) jelenteti meg, a saját költségén, szerény pedagógusi nyugdíjából. Évek óta negyvenoldalas kis füzetekbe rendezve gondoskodik szövegeiről. Tavaly december elején jelent meg az 1962 óta Kibéden élő magyartanár 116. könyve: Szomorúság rabja lettem. Népköltészeti tanulmányok, közlések. Most e fontos témakörnél tart a szerző. Benne olvasható: Még egyszer a gyermekgyilkos leányanya balladájáról (Eredeti megjelenés: Hazanéző, 2012, 1-2.); Mikes Kelemen egyik története a népköltészetben (Kútfő. Kis magyar néprajz diákoknak, 2010 /1-2.); Népballadagyűjtés 1955-ben (Hazanéző, 2004/2.); Régi népi büntetésmód: jéghez verés (Kibédi Hírmondó, 2006/1.); Bartók és Kodály nézetazonossága (Népújság, 972. Múzsa, 2011. márc. 12.).

 

A 117. kiadvány is tavalyi: Én vagyok az árvák apja. (Népköltészeti tanulmányok, közlések. Garabontzia Könyvkiadó Marosvásárhely, 2017.)  Tartalma: A Barcsai-ballada újabb prózaváltozata (Erdélyi Toll, 2012/2.); Akinek voltam leánya, annak vagyok édesanyja (Népújság, Színes Világ melléklet, 2014. márc. 8.) – a Majlát Sárától származó népmese tartalmazza  a Kibéden gyűjtött és megjelent kétezredik találós kérdést; Sorok a korondi Butyka Imre-balladáról (Hazanéző, 2014/1-2.); Bartók és Kodály gyűjtőmódszere (Népújság, 987. Múzsa melléklet, 2011. júl. 2.). 

 

A következő kötetecske: Császár tömlöcében siratták magukat (Népköltészeti tanulmányok, közlések. Garabontzia Könyvkiadó Marosvásárhely, 2017.)  Foglalata: A Szilágyi és Hagymási népballada prózaváltozatai (Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére, 2015.); Sóvidéki népballada Áprily Lajos lejegyzéseiben (Sóvidék kulturális folyóirat, 2011. december); Bartók és Seprődi János találkozásáról (Népújság, 973. Múzsa, 2011. március 19.); Barabási András, a néphagyományok gyűjtője (Hazanéző, 2010/2.); Néphagyományok újabb kötetben (Népújság, 924. Múzsa, 2010. márc. 13.) – Olosz Katalin Hagyományok és kontextusok című könyvéről (Szabó Sámuel: Erdélyi néphagyományok 1863–1884. Szabó Sámuel és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. Budapest–Marosvásárhely: Európai Folklór Intézet-Mentor Kiadó, 2009); Korond Szép Júliája (Ráduly: Énekeltem a bivalynak. 105 félperces történet, 2016). 

 

Ez utóbbit ide másolom: »A Júlia szép leány népballadánk első közölt változatáról Kriza János ezt írta: „rejtekhelye Korondon volt (...), s egy onnan jött közrendű székely ember szája után van lejegyezve”. Motívumrendszere: Júlia a búzamezőben az égből lejövő gyalogösvényt lát, s a leereszkedő csodálatos fodor fejér bárány őt a mennyei karba, vagyis a halálba hívja.

Miholcsa  József szobrászművész újjá álmodta – fában – a történetet: a művészi átrendezés sikerrel járt. A 2004. augusztus 21-i ünnepségen magam így összegeztem:

 – Íme, modern láttatásban, Korond sze-mélyazonossági igazolványa.«

 

Nemrég „a régi ragaszkodással, szeretettel” dedikálta idei első, a sorban éppen 119. könyvét Ráduly János: Az állatnyelvet tudó pásztor. Népköltészeti tanulmányok, közlések. (Garabontzia Könyvkiadó Marosvásárhely, 2018.)  Mi áll ebben? A Barcsai (ballada) nyolcadik változata (1964-ben 

jegyezte le Majlát (Pozdor) Jánostól, és a Művelődés című folyóirat 1969. októberi számában tette közzé; Bálint Mari balladája Kibéden (Erdélyi Toll, 2012/1.); Ráduly Jánossal megáldott Kibéd (Interjú, készítette Dézsi Ödön. Művelődés, 1980. június); Az állatnyelv népmesetípus két változata (Hazanéző, 2011/2.); A gyermekek táplálkozása az utóbbi 70 évben. Szociográfiai, társadalom-néprajzi felmérés Kibéden (Recenzió E. Keményfi Katinka azonos témájú tanulmányáról, Falvak Dolgozó Népe, 1970. november 11.); „Hold elejti, Nap felkapja”. Beszélgetés Bölöni Domokossal. (Népújság, 1990. máj. 25.) Az alcím kissé megtévesztő, ugyanis én készítem az interjút, és Ráduly válaszol. Érdekességképp: addig csak hét önálló munkája jelent meg, de már nyomdakészen várta sorsát a címben jelzett, 1937 találós kérdést tartalmazó kötet és A vesszőleány című mesekönyv is. És akkoriban volt Kibédnek Seprődi János irodalmi színpada és Ősz János irodalmi köre...   

 

Amit pedig a rövid beszélgetés végére írtam, lényegét tekintve máig érvényes, megáll, akár az erős ige: »Ráduly János olyan fiatalos, hogy ha az a néhány szál ősz haj nem cáfolná árulkodón, akár legényembernek is nézhetné valaki. Pedig unokája is van már: Janka. Amikor legutóbb Székelyvajában „szerepeltünk”, János a kis unokához írott versekből is felolvasott. Kibéddel megáldott Ráduly János – Ráduly Jánossal megáldott Kibéd: méltán lehet büszke a falu erre a nagyon szerény, dolgos emberre. Erre a tudós tanárra, költőjére.«

 

Ráduly akkor még nem töltötte be az ötvenhármat, én sem a negyvennégyet. Mára Ráduly „elütötte” a nyolcvanat (és magam sem dicsekszem). Janka rég férjhez ment, János papó a dédunokának írhat verset. Az viszont talál, hogy „legényember”; ugyanis egyedül él. Ami változatlan: a töretlen élni akarás, a folyamatos munka. Szüret utáni derű: a termés tartósítása. A bor nemesítése, tisztulásos derítése.

 

Nem bízni semmit az „utókorra”, mert arról már Kosztolányi megírta, hogy „futó por”…

 

Amint elkészül egy-egy újabb kötet, Ráduly bebuszozik Marosvásárhelyre, mint évek óta mindannyiszor, felkeresi kiadóját, kifizeti a nyomdát, és hipp-hopp, már itt sem volt.

Hatalmas rafiaszatyrában cipeli a drága zsákmányt. Hogy aztán a kis példányszámot úgy tegye-vegye, mint mesebeli szegény ember a kevés krajcárt, hogy jusson dedikált példány elsősorban azoknak, akik őszintén értékelik a küzdelmet. És az intézményeknek, iskoláknak, könyvtáraknak. (Pár éve személyesen vitte be s ajándékozta a megyeszékhely könyvtárának addigi köteteit, hozzáférhetővé téve mindenki számára.)

 

Fáradhatatlan harcos, aki önmagát sarcolja szakadatlanul. De a „sarcból” mindenkinek juttat, aki kéri.