Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kárpát-medencei és erdélyi magyar néprajzi tájainkon többfelé pünkösdkor állítottak zöld ágakat, ékesítették velük a templomokat. Némely vidékünkön pünkösdkor volt szokásos a leányok kapujának zöld ágakkal, koszorúkkal, virágokkal díszítése is. Ezek közé tartoznak Maros megye délkeleti részén a Vécke-patak menti települések és a megye nyugati, Maroson túli részén a székely vagy marosszéki Mezőség falvai. Az előbbi kistájon a szokásegyüttest „csóvázásnak”, az utóbbiban „zöldágazásnak”, „koszorúzásnak”, „virágozásnak” nevezik. A székely Mezőségen ennek egész szokásrendszere élt, amint azt az 1980-as évek második felétől, az elmúlt három évtizedben személyes megfigyeléssel, fényképekkel, filmfelvételekkel, beszélgetésekkel, visszaemlékezésekkel sikerült dokumentálnunk.
A múlt század közepéig a kistáj mindenik falujában gyakorolták a tavaszi zöldág-állítás szokását valamelyik jeles napon, ünnepen. A Maros melletti Szentannán, Udvarfalván és Várhegyen, valamint a közeli Galambodon és Mezőfelében húsvét a zöldágazás, bokrétázás alkalma, Mezőmadarason pedig a május elsejei májusfaállításra emlékeznek, Mezősámsondon májusfát is tettek, és pünkösdkor is „kizöldágazták” a leányok kapuit, Mezőcsáváson áldozócsütörtökön és pünkösdkor is zöldágaztak a legények. Aki mindkét alkalommal tett, azt jelentette, hogy „komoly szeretője van”. Mezőbándon a mai legidősebb nemzedék jól emlékszik arra, hogy a konfirmált leányok kapuját pünkösdkor „kidíszítették”, de a kollektivizálás után a szokás „hanyagolódott”. Marosszentkirályon pedig nemcsak a lányok kapuját díszítette zöld ág pünkösd reggelén, hanem szinte minden családét. A visszaemlékezések szerint a családfő dolga volt a kizöldült ágak beszerzése, hogy megörvendeztesse vele a gyermekeit. Az ezredfordulón és napjainkban is élő és változó vagy éppen mostanában megszűnő szokásrendű pünkösdi zöldágazó és virágozó település a közelebbi Csittszentiván, Mezőpanit, Székelykövesd, Mezőbergenye és Harcó, valamint a távolabbi Mezőkölpény és Szabéd.
Néhány mezőségi faluban (például Mezőköbölkúton és Zselyken) napjainkban is gyakorolják azt a középkori eredetű szokást, hogy pünkösd ünnepére a közösség szakrális központjában, a templomban helyezik el a zöld ágakat, mintegy a Szentlélek kitöltetését jelképezve. A múlt század közepéig a Marosvásárhely közeli Csittszentiván református és Szabéd unitárius templomának belső terét is zöld ágakkal ékesítették pünkösd ünnepére. Utána változott a szokásrend: a zöld ágak kikerültek a templomok belsejéből az ajtókra, kapukra. Bolthajtással díszítették a templom bejáratát a Beszterce-vidéki Cegőtelkén, Sófalván és a kistájunkon, Mezőbergenyében is.
Ez az egyházi szokásrend Csittszentivánon napjainkra is megmaradt. Ebben a közösségben az a gyakorlat, hogy a frissen konfirmált fiúk feladata a református templom két ajtajának, portikusának és a papilak kapujának felvirágozása. Az erdőről kizöldült sudár gyertyánfaágakat hoznak, bolthajtásszerűen meghajlítják, és azokra kötözik fel a virágokat, leginkább rózsaféléket. A bolthajtás tetejére árvalányhajból szép csokrot is illesztenek. Az elmúlt évtizedben, egy-két évnyi kimaradás után, minden pünkösdkor bolthajtásos, virágos templomkapuk várták istentiszteletre a csittszentivániakat.
A templomi zöldágazás nagy múltú, de ritka szokásánál gyakoribb a lányok kapujának zöldágazása, illetve virágokkal díszítése. Csittszentivánon pünkösd másodnapjára virradólag a 15-17 éves fiúk kisebb-nagyobb csoportokban egész éjszaka járták a falut, és virágokból koszorút, koronát kötöttek a velük egyidős vagy fiatalabb, frissen konfirmált lányok kapujára. Az idősebb, netán katonaviselt legény, akinek komoly szeretője volt, egyedül vagy baráti segítséggel virágozta ki kedvese kapuját.
Szabédon annak a lánynak állítottak bolthajtást a kapujára, akinek komoly udvarlója, netán jegyese volt. Az 1980-as évektől többször részt vettem a szabédi és más falubeli pünkösdi éjszaka történéseiben, és megfigyelhettem, hogyan készül a nagyleányok bolthajtása. Szabédi legény ismerőseim fél éjszaka csendben, kitartóan dolgoztak, egymást segítve, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, hiszen utoljára virágozták ki kedvesük kapuját, pünkösdkor megtörtént az eljegyzés. A fiatalabb legények, suhancok virágcsokrokkal járták az utcákat, és kopogtattak annak a lánynak az ablakán, akinek egy-egy csokrot szántak.
Mezőkölpényben hasonló volt a szokás rendje, mint Szabédon. Ez kisebb közösség, évente három-négy lánynak díszítette bolthajtás vagy koszorú a kapuját, nemcsak a férjhezmenendőkét, hanem a fiatalabbakét is. A legény barátok összetársultak, és közösen virágoztak. A konfirmálás előtti fiúk segítettek a nagyoknak a virágok összegyűjtésében.
Mezőpanitban a nagylányok kapuját szintén bolthajtás díszítette és díszíti, de akkora, hogy a földtől a kapu tetejéig ér. Az egész vidéken itt a legszínesebbek és legdúsabbak, legrózsásabbak a bolthajtások. Bőven volt belőlük az ezredfordulón, több évben tizenöt-húsz lány is kapott bolthajtást. Napjainkban nemcsak Panitban állítanak „panitias” bolthajtást, hanem a környező falvakban, Harcón, Székelykövesden, sőt Marosvásárhelyen is, ahová paniti legények udvarolnak. Azok a serdülő leányok, akik abban az évben konfirmáltak, már kaphattak koszorút, koronát vagy csokrot, s ezt a tornácba vagy az ajtó fölé helyezték el a fiúk, újabban ezt is kapura teszik, és szív alakúra formálják. Ezekből is ugyanannyit látni a faluban, mint bolthajtásból. A paniti és a többi falubeli leányok nagyon örülnek a sokféle virágból, rózsából álló bolthajtásnak, koszorúnak, virágcsokornak, nagyon várják. Rendszerint azt is tudják, hogy kitől kapták, de illik titkolni. A fiúk néha szégyenlősen, néha nagy hévvel mesélik virágszerzési élményeiket.
Székelykövesden változóban a szokásrend, a pünkösdi „kapudíszítés” leginkább (bár nem kizárólagosan) a kislányokat illeti, születésüktől serdülővé cseperedésükig. Óvodásoknak és kisiskolásoknak is tesznek a korosztálybeliek és a rokon gyermekek, szülői segítséggel. Ebben a szokásrendben a családok kapcsolatrendszerét, baráti körét jelzik a pünkösdi virágok. Ez a jelenség már Panitban is megfigyelhető.
A zöldágazás, virágozás szokását gyakorló közösségekben és főleg a legények-lányok körében általános az a vélekedés, hogy a kapura kerülő virág annál értékesebb, minél nehezebben lehet megszerezni, begyűjteni. Ezt mindenki tudja, legtöbben elfogadják a viráglopást, csak kíméletes, szelíd formáit igénylik. Arra is ébredhet a lányos gazda pünkösd reggelén, hogy a kiskaput a harmadik szomszédba vitték vagy kicserélték a tréfás kedvű legények, netán a legénysorba így belépni kívánó suhancok. Ezért az öregek és a tréfát nem ismerő felnőttek haragszanak, a lányok egyenesen büszkék arra, hogy ez miattuk, értük történik. Falvanként eltérő intenzitással fel-fellángol a legénysorba igyekvő fiatalok virág- és kapulopási láza, aztán lelohad. Mindez Csittszentivánon, Kölpényben, Szabédon feszültséghez, belső konfliktushoz vezetett a gyülekezet és a falu életében. Következtek is a tiltások. A tiltások viszont a virágozás „rendes szokását” is befolyásolták, mint ahogyan az elmúlt évtizedben Csittszentivánon és másutt is tapasztalhattuk. A szokások „elhanyagolódásának” nyilván nemcsak a tiltás az oka. A kisebb falvakban megfogyatkoztak a lehetséges „ajándékozók” és „ajándékozottak”, a nagyobbakban is jól észrevehető tendencia a hagyományos szokások elhagyása. A legutóbbi három évben alig lehetett látni kivirágozott lánykaput Csittszentivánon, Bergenyében és Kölpényben. Csak két faluban volt szinte ugyanannyi kivirágozott kapu, mint évekkel ezelőtt: Szabédon és Panitban. Szabédon a szokás szerves részének tartották a kártevés nélküli viráglopást és a kapuelvitel legénytréfáját, de egyik évben rendőrségi bejelentés követte az egyik lányos ház kapujának elvitelét.
A mezőpaniti közösség jóval engedékenyebb. Vagy a szokásaihoz ragaszkodóbb. Ez az elfogadó, ragaszkodó közösségi mentalitás és magatartás is hozzájárul ahhoz, hogy a legtöbb kivirágozott kaput itt láthatjuk pünkösd ünnepén, és sokkal több örömteli, büszke arccal találkozhatunk, mint bosszankodóval vagy ünneprontóval.