Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A zöld ág a természet megújulásának, a termékenységnek és a növekvő életnek ősi, egyetemes szimbóluma, a zöld szín pedig a kereszténységben a feltámadásé és a halhatatlanságé, a Szentléleké és a reményé. Tavaszi ünnepeink, népszokásaink legtöbbjében napjainkig élünk a kizöldült vagy örökzöld ágak és a virágok többféle jelképes funkciójával. Pünkösd, a Szentlélek kitöltetésének ünnepe is ilyen jeles és jelképes alkalom.
Kárpát-medencei és erdélyi néprajzi tájainkon többfelé pünkösdkor állítottak zöld ágakat terekre, épületekre, kapukra vagy ékesítették velük a templomokat. Némely erdélyi vidékünkön pünkösdkor volt szokásos a leányok kapujának zöld ágakkal, koszorúkkal, virágokkal való díszítése is. Ezek közé tartozik az egykori Marosszék nyugati, Maroson túli része, a székely vagy marosszéki Mezőség. A pünkösdi „zöldágazásnak”, „koszorúzásnak”, „virágozásnak” egész szokásrendszere élt a kistáj falvaiban, amint azt az 1980-as évek második felétől az elmúlt három évtizedben személyes megfigyeléssel, fényképekkel, filmfelvételekkel, beszélgetésekkel, visszaemlékezésekkel sikerült dokumentálnunk.
Ahol már csak emlék
A múlt század közepéig a kistáj mindenik falujában gyakorolták a tavaszi zöldág-állítás szokását valamelyik jeles napon, ünnepen. A Maros melletti Szentannán, Udvarfalván és Várhegyen, valamint a közeli Galambodon és Mezőfelében húsvét a zöldágazás, bokrétázás alkalma, Mezőmadarason pedig a május elsejei májusfaállításra emlékeznek. Mezősámsondon májusfát is tettek, és pünkösdkor is, „kizöld-ágazták” a leányok kapuit a legények, Mezőcsáváson áldozócsütörtökön és pünkösdkor is zöldágaztak, aki mindkét alkalommal tett, azt jelentette, hogy „komoly szeretője van”. Mezőbándon a mai legidősebb nemzedék jól emlékszik arra, hogy a konfirmált leányok kapuját pünkösdkor „kidíszítették”, de a kollektivizálás után a szokás „ki-hanyagolódott”. Marosszentkirályon pedig nemcsak a leányok kapuját díszítette zöld ág pünkösd reggelén, hanem szinte minden családét. A visszaemlékezések szerint a családfő dolga volt a kizöldült ágak beszerzése, hogy megörvendeztesse vele a gyermekeit.
Élő és változó szokásrendű falvak
Az ezredfordulón és napjainkban élő és változó, többféle szokásrendű pünkösdi zöldágazó és virágozó településnek mondható viszont Mezőpanit, Csittszentiván és Székelykövesd, kevésbé telített, de élő szokás Mezőbergenyében, Mezőkölpényben, Szabédon és Harcón is.
Csittszentivánon az a gyakorlat, hogy az elmúlt évben konfirmált fiúk közösségi feladata a református templom két ajtajának, portikusának és a papilak kapujának felvirágozása. Az erdőről kizöldült, sudár gyertyánfaágakat hoznak, bolthajtásszerűen meghajlítják, és azokra kötözik fel a virágokat, leginkább rózsaféléket. A bolthajtás tetejére árvalányhajból szép csokrot is illesztenek. Hasonlóan bolthajtással ékesítik a szomszédos Bergenyében is a templom bejáratát és a papilakot. A templomi zöldágazás nagy múltú, de szórványos szokásánál sokkal gyakoribb a leányok kapujának zöldágazása, illetve virágokkal díszítése. Csittszentivánon pünkösd másodnapjára virradólag a 15-17 éves fiúk kisebb-nagyobb csoportokban egész éjszaka járták a falut, és virágokból koszorút, koronát kötöttek a velük egyidős vagy fiatalabb, frissen konfirmált leányok kapujára. Az idősebb, netán katonaviselt legény, akinek komoly szeretője volt, egyedül vagy baráti segítséggel virágozta fel kedvese kapuját.
Szabédon is annak a lánynak virágozták fel a kapuját, akinek komoly udvarlója, netán jegyese volt. Az 1980-as évektől többször részt vettem a szabédi és más falubeli pünkösdi éjszaka történéseiben, és megfigyelhettem, hogyan készül a nagyleányok bolthajtása. Szabédi legény ismerőseim fél éjszaka csendben, kitartóan dolgoztak, egymást segítve, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, hiszen utoljára virágozták fel kedvesük kapuját, pünkösdkor megtörtént az eljegyzés. A fiatalabb legények, suhancok virágcsokrokkal járták az utcákat, és kopogtattak annak a lánynak az ablakán, akinek egy-egy csokrot szántak, a leány a virágért csókkal fizetett.
Mezőkölpényben hasonló a szokás rendje, mint Szabédon. Évente három-négy lánynak díszíti bolthajtás vagy koszorú a kapuját, itt nemcsak a férjhez menendőkét, hanem a fiatalabbakét is. Itt kevesebb a leány, mint Szabédon, de jóval több a „vénlegény”. A konfirmálás előtti fiúk segítenek a nagyoknak a virágok összegyűjtésében.
Mezőpanitban a nagyleányok kapuját szintén bolthajtás díszíti, akkora, hogy a földtől a kapu tetejéig ér. Az egész vidéken itt a legszínesebbek és legdúsabbak a bolthajtások. Bőven van belőlük napjainkban is, több évben tizenöt-húsz leány is kapott bolthajtást. Napjainkban nemcsak Panitban állítanak „panitias” bolthajtást, hanem a környező falvakban, Harcón, Székelykövesden, Csittszentivánon, sőt Marosvásárhelyen is, ahová a paniti legények udvarolnak. Azok a serdülő leányok, akik abban az évben konfirmáltak, már kaphatnak koszorút, koronát vagy csokrot, s ezt a tornácba vagy az ajtó fölé helyezik el a fiúk. Ezekből is ugyanannyit látni a faluban, mint bolthajtásból. Többévnyi megfigyelés alapján állíthatom, hogy a paniti és a többi falubeli leányok nagyon örülnek a sokféle virágból, rózsából álló bolthajtásnak, koszorúnak, virágcsokornak, nagyon várják, a fiúk néha szégyenlősen, néha nagy hévvel mesélik virágszerzési élményeiket. Külön téma lehetne az is, melyik leány hányszor és kitől kap bolthajtást vagy csokrot, mi a szerepe ennek a kapcsolatukban, milyen szabályokat illik betartani, és hogyan változnak e szabályok, milyen modern kommunikációs eszközök, például mobiltelefon-, sms- és más üzenetek egészítik ki a hagyományos virágnyelvezetet.
Székelykövesden ne keressünk nagylányokhoz illő zöld ágat, bolthajtást vagy koszorút, mert itt a pünkösdi „kapudíszítés” a kislányokat illeti, születésüktől serdülővé cseperedésükig. Minden óvodásnak és kisiskolásnak tesznek a korosztálybeliek és a rokon gyermekek, szülői segítséggel. Ebben a szokásrendben a családok kapcsolatrendszerét, baráti körét jelzik a pünkösdi virágok.
Az éjszaka vitatott történései
A virágozás szokását gyakorló közösségekben és főleg a legények-leányok körében általános az a vélekedés, hogy a kapura kerülő virág annál értékesebb, minél nehezebben lehet megszerezni, begyűjteni. Ha saját kertből szedik vagy kérik, nem sokat ér, akkor értékes, ha lopják. A legénycsapatok, suhancok éjszakai foglalatossága a viráglopás, sok házigazdáé, háziasszonyé a virágoskert őrzése. Erre az éjszakára szinte kettéválik a falu: virágőrzőkre és virágtolvajokra, akár egy rokonságon vagy utcán belül is. Ezt mindenki tudja, legtöbben elfogadják a viráglopást, csak kíméletes, szelíd formáit igénylik. Az egész vidéken a legutóbbi időkig élt a virággal köszöntő szokás fordítottja is: a büszke, haragtartó leánynak bosszúból lerágott kukoricaszárakat, csalánt vagy egy zsúp kórét állítottak a kapujához. Azt hamar el kellett tüntetni, de úgyis hamar híre ment, hogy a leányok-legények közül ki van éppen haragban. Arra napjainkban is ébredhet a leányos gazda pünkösd reggelén, hogy a kiskaput a harmadik szomszédba vitték, vagy kicserélték a tréfás kedvű legények vagy a legénysorba így belépni kívánó suhancok. Ezért az öregek és a tréfát nem ismerő felnőttek haragszanak, a leányok egyenesen büszkék arra, hogy ez miattuk – értük történik.
Az ezredforduló után egyre inkább tapasztalható itt is egyrészt a hagyományos szokások elhagyása, levetkőzése, és ezzel párhuzamosan az értelmiségieknek a felújításukra való törekvése. Pünkösdi népszokásaink a tavasz, a lélek győzelméhez, az emberi élet legszebb idejéhez, a fiatalsághoz kapcsolódnak: a fiatalos erőpróba, a játékkedv, a szerelemvágy fejeződik ki bennük. Amíg érvényes ez a szokásanyanyelv, amíg beszélik a marosszéki székely Mezőség falvaiban, addig a közösség egyensúlyát, belső összetartozását is biztosíthatja.
Dr. Barabás László