Portugáliai kirándulás salamancai kitérővel

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)
Május 8. (Guimaraes, Amarante, Baiao)
Portóban sok szépet láttunk, még akadna néznivaló, de az időnk véges, a mai útirány Guimaraes, Amarante, Baiao, illetve a Douro Palace szálloda a Douro völgyében. Guimaraes Portótól északra van, Portugália bölcsőjeként tartják számon. Itt született Afonso Henriques, ki Portugália első királyának kiáltatta ki magát 1139-ben, Guimaraes volt az ország első fővárosa. Guimaraes óvárosa ma a világörökség része. Dombos helyen fekszik, keskeny, macskaköves utcáival, régi templomaival, kolostoraival Portugália egyik látogatott helye. Első utunk a történelmi óvárosba, a Santiago térre vezet. Jellegzetes macskaköves tér, az épületek régiek és keskenyek, az ablakok nagy részében virágok. A tér túlsó vége, az Olajfaliget – Largo da Oliveira – egy régi templom, a Nossa Senhora de Oliveira székhelye. Stílusában keveredik a gótikus, bizánci és még ki tudja hány más. Az Afonso Henriques által alapított kolostor helyén van. Előtte egy érdekes, XIV. sz.-i ereklyetartó keresztet őriz. Habár az idő borús, sok a látogató. Kicsi a tér, de nem annyira, hogy ne férne el ott egypár vendéglő, hogy a fáradt turisták megigyanak egy-egy pohár bort, kávét vagy a jellegzetes sütiket kóstolgassák. Nézelődünk, utána találomra bemegyünk az egyik szűk utcába. Emléküzletek, cukrászdák sokasága, s az egyik kirakatban meglátok egy parittyát. Ilyet sem láttam rég, az unokáim fognak örvendeni neki. Az anyjuk azonban valószínűleg kevésbé.

Megiszunk még egy-egy dupla feketét, a presszókávé mindenhol finom, és irány Amarante. Amarante kedves kisváros Portugália északi részén. A Tamega folyó két partján terül el, s a vízre nyúló vendéglők sora még vonzóbbá teszi. Keskeny, macskaköves utcái, fabalkonjai jellemzőek az ország e részére.
Sétálunk egyet, megisszuk a kávét és indulás Baiaóba, ahol mai szállásunk van. Aránylag közel van, dombok között járunk, de nem hiszem, hogy életemben ilyen kanyargós úton jártam volna. Feledhetetlen élmény, s a szálló is dombon van, ahonnan szépen látszik a Douro kanyargó medre. Ameddig a szem ellát, a folyó mindkét oldalán szőlő, ez itt már a portói hazája.
Május 9. (Pinhao, Bajao)

Ma könnyű napunk van, csak a szálloda környékén nézelődünk, éjjel is a Douro Palace-ban fogunk aludni. A szálloda kellemes, tiszta, csendesebb helyet elképzelni sem lehet. Tulajdonképpen négycsillagos, és mint ilyen, kitesz magáért, szerencsére nem árban, mintegy harmada, mint a megfelelője lenne az Egyesült Államokban. A szálloda Bajao városában van, de a város itt elég tág értelemben vett fogalom, és elég sokat kell kanyarogni a központig. Kedves kisváros, keskeny, meredek utcákkal, de  semmi említésre méltó. Megisszuk a szokásos dupla feketét, és a baj akkor kezdődik, amikor az illemhelyre kell mennem. Meg is találom, de akár húzom, akár tolom az ajtót, zárva van. Ez a jelenet megismétlődik vagy háromszor, amikor az egyik helyi öregúr odajön, és mosolyogva félrehúzza az ajtót. Hát igen, otthon az én ajtóim egyike is így nyílik, de az messze van.
A következő megállónk, Pinhao városa közel van, mintegy 60 km-re. És mivel ez a portói bor hazája, meglátogatunk egy helyi szőlészetet. Pinhao városka a Douro jobb partján van, és nem volna híres bortermelő központ, ha nem meredek domboldalon terülne el. Ameddig ellátunk, mind szőlőültetvény, rendezett, tiszta épületek és udvarias személyzet.
Elmagyarázzák, hogyan készül a portói, meg is kóstoltatják, hogy ízlik-e, no meg hogy vegyünk is. Egy adott pillanatban valaki megkérdezi, hogyan lehet a szőlőt begyűjteni egy ilyen nagy területről. A felelet nagyon egyszerű: jönnek a román vendégmunkások, és gyorsan leszedik, mert a fizetés normára megy. Úgy néz ki, Porto jobban fizet, mint mondjuk Murfatlar.
Május 10. (Pinhao, Belmonte)
A mai nap Pinhaóban kezdődik, reggel 2 órai hajózás a Douro folyón. Kapitányunk egy kedves, fiatal leány, mint útközben kiderül, gépészmérnöki diplomája van. De a mérnöki diplomát könnyebb volt megszerezni, mint azzal egy tűrhetően fizető munkahelyet. Az ideje egy részét a hajón tölti, utána pedig a szülei autójavító vállalatánál dolgozik, így kijön a számítása. A motorcsónakja vagy 10 személyes, de most csak ketten vagyunk benne. Hamarosan előkerül a helyi nedű, hogy jobban menjen a társalgás, s valahogy a portugál felfedezőkre terelődik a szó. És hogy mutassuk, milyen jártasak vagyunk e témában, megemlítjük Magellán nevét. Ő azonban csak vonogatja a vállát, hogy nem hallott róla. Aztán ő emleget valami Maglaes nevű úriembert, de ekkor mi vonogatjuk a vállunk, hogy nem tudjuk, ki az. Vagy 10 percnyi eszmecsere után végül megértjük egymást, hogy tulajdonképpen ugyanarról a személyről van szó, akit ők Magalhaesnak írnak, csak teljesen másképp ejtik ki, valahogy úgy, hogy Magalejnysz, ami semmi esetre sem hasolít a Magellánhoz. A jó pap is holtáig tanul.
(Folytatjuk)