2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Telik az idő, lassan a szálloda felé kell térnünk. A Sao Bento állomás útba esik. Hatalmas váróterme jellemző kék csempével van kirakva. Állítólag mintegy 20.000 csempe van a falakon. Én inkább elhittem, mint hogy megszámoljam. Egy egykori kolostor helyén áll, 1916-ban fejezték be. A csempék régi közlekedési módokat elevenítenek fel, és nagyban hozzájárulnak az állomás látogatottságához. Sokan vagyunk, szinte tele a nagy váróterem, de ahogy nézem, mindannyian csak nézelődnek, nem utazni jöttek. Mi is szétnézünk, aztán indulunk az I. Lajos (Dom Luis I.) híd felé. A hidat 1886-ban fejezték be. Gustave Eiffel is megpályázta építését, de végül Theophile Seyring tervei alapján építették meg. Hiába, van, mikor nem a név számít, hanem az érdem. Eiffel egy egyszintes híd tervét adta le, míg a jelenlegi kétszintes, és a megépítése után Porto jelképe lett. Valóban uralja az egész környéket.

Ahogy a híd felé közeledünk, hamar kiderül, hogy mintegy 20 emeletnyi szintkülönbség van közöttünk, mármint ahol mi állunk és ahol a híd van. Mivel gyalog kapaszkodtunk fel a dombra, úgy határoztunk, hogy lefelé kipróbáljuk a Guindais libegőt. A híd közel van hozzá, és a libegőről jobban lehet látni, milyen hatalmas.

Dél már régen elmúlt, de az este még messze van, úgyhogy nem tudjuk, késő ebéd vagy korai vacsora mellé ülünk le a híd közelében. Az idő kellemes, s a vendéglő szabad asztalától jól lehet látni a hidat és a hajókat a Douro folyón. A sok járkálás, nézelődés után jó ülni, és elnézni a járókelőket. Tudjuk, nemcsak a vacsorát fogjuk fizetni, hanem a helyét is, ahol ülünk, de nagyon kellemes itt. Elfogyasztunk egy salátát, egy hallevest, egy-egy jellegzetes portugál süteményt és vizet összesen 34 euróért. Nem is olyan rossz üzlet, Izlandon egy személyre való vacsora sem jött volna ki ebből.

A szálloda felé menet még egyszer elnézegetjük a Douro jobb partján levő házak, vendéglők sokaságát és a tarka tömeget. A sok látnivaló után jólesik a pihenés, másnapra is maradt néznivaló. 

Másnap, kiadós reggeli után, irány Vila Nova de Gaia a Douro bal partján. Ez tulajdonképpen a portói bor szülővárosa. Habár 1987 után máshol is készítenek ilyent, a nagy részét azóta is itt gyártják. A portói tulajdonképpen egy borpárlattal felerősített bor, 18-22% alkoholtartalommal. A városka keskeny utcáin legalább 50 vállalat érleli a bort. A borpárlatot azért adják hozzá, hogy ne savanyodjon meg a szállítás alatt. Soha nem voltam borivó, a portóit sem kóstoltam. Ha azonban itt vagyunk, a hazájában, kár lenne nem kipróbálni. A Churchill’s márkánál állapodunk meg, régi, semmitmondó kőépületben van, akárcsak a többi márka túlnyomó része. Az emeleten van a kóstolóterem, de mielőtt a portóihoz jutunk, végig kell járni a hatalmas raktárt, ahol emeletnyi hordót, illetve borospalackot tárolnak. Utána, a kóstolóteremben, ahol a kb. tíz asztalból három foglalt, mindenkinek kihoznak háromféle portóit. Vintage (évjárat), Aged Tawny (érlelt homokszínű) és Tawny (homokszínű) portóit. Az utolsóval kezdjük, mert, mint később kiderült, ez a legolcsóbb és a leggyengébb. Következett az érlelt, és végül az évjárati. Már nem emlékszem, melyik évjárat volt, de még én is, aki először ittam ilyent, éreztem a különbséget. Szerencsére csak háromfélét hoztak, mert utána így is éreztem, jó, hogy nem autóval mentünk, és nem kell vezetnem. Habár a bort nem szeretem, ez ízlett, a jó édes desszertborra emlékeztetett az íze.

Lassan sétálunk visszafelé, hogy múljon el a három pohár portói hatása, no meg erről az oldalról jobban lehet látni az óvárost. Mielőtt átmennénk a Dom Luis I. hídon, megvacsorázunk a Douro bal partján. Elég sokan vagyunk, de lehet látni, hogy idegenek vagyunk, és az ablak mellé ültetnek. Egy helyi különlegességet rendelünk, francezinhát, valami szendvicsféle, engem a pizzára emlékeztet.

(Folytatjuk)

A Bento állomás váróterme

A Dom Luis I. híd a libegőről

A rakpart környékén

Porto, Vila Nova de Gaia felől, a hatalmas püspöki palota, balra pedig a Sé dupla tornya