2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amikor az egyelőre még funkcióban levő államelnök – miután gondolt egy merészet és nagyot – bejelentette, hogy NATO-főtitkár akar lenni, azt hitte, minden úgy lesz majd, ahogy elképzelte: szeptemberben lemond a tisztségéről, és elnökválasztást tartanak az országban.

Ez kapóra jött a miniszterelnöknek, mert épp egybeesett volna a nyugdíjemelésekkel, vagyis szavazatokat hozott volna a PSD-nek. Csakhogy a liberálisok szokás szerint mindennek pont az ellenkezőjét teszik. Mindennek, amiben korábban megegyeztek, amit aláírtak, amit…

Ami tovább borzolta a koalíciós kedélyeket, és kölcsönös fenyegetésekkel, botrányokkal, zsarolásokkal teli „egyeztetések”, hónapokig tartó viták után úgy döntöttek: az év végén egymás után három vasárnap hívják az urnákhoz a polgárokat, sőt a parlamenti választásokat épp a nemzeti ünnepre tervezték. Vajon miből gondolják, hogy ezen a napon többen mennek el szavazni? A „hagyomány” szerint ez a nap ugyanis a miccs és babgulyás, sörivás napja, semmiképpen sem a szavazókörzetek előtti sorban állásé.

Ha valaki azt képeli, hogy ezzel a döntéssel helyreállt a béke a koalícióban, és ezentúl kézen fogva „dolgoznak a nép érdekében”, nagyon téved. Tovább folyik a sárdobálás, az alpári vita, és még az sem biztos, hogy a minap leszögezett egyezség nem változik.

A megállapodás értelmében az államelnök-választás első fordulója november 24-én lesz, aztán következnek a parlamenti választások – mint már említettük – a nemzeti ünnepen, december 1-jén, végül pedig az elnökválasztás második fordulója december 8-án. 

És ha már itt tartunk: gazdag a felhozatal elnökjelöltekből. Az önmagától is „független” Mircea Geoană máris bevetette a „függetlenek ideje” szlogent.

 Egyelőre sok az ismeretlen, nem tudni, ki a PSD jelöltje, a PNL Ciucăt erőlteti, akinek ugyan nem sok esélye van bejutni a második fordulóba, de ott liheg a nyomában Diana Şoşoacă, George Simion és még sokan mások.

Számítások, stratégiák, felmérések készülnek, a közvélemény-kutatók keresik, hogy milyen arány van az ismertség és a szavazati szándék között.

Nem szabad megfeledkezni a nagy pártok mellett azokról a zsebpártocskákról sem, amelyek választások idején gomba módra elszaporodnak, vagy a szatellitpártokról, amelyek ugyan soha nem érik el a választói küszöböt, de hasznosak, mert újraelosztáskor a választást megnyerő párt veszi ki belőlük az oroszlánrészét. És folytathatnánk.

A PSD és a PNL minden bizonnyal máris megoldásokat keres az egymás elleni kormányzásra, és a cél szentesíti az eszközt jelszóval nem válogatnak majd az eszközökben, mindent és mindenkit felhasználnak a cél érdekében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató