Július 31-én jómagam is részt vehettem – a székelykeresztúri polgármester által szervezett – Petőfi utolsó székelykeresztúri vacsorájának emlékünnepségén és emlékvacsoráján.
A székelykeresztúri Petőfi-szobor a 2017. július 31-i koszorúzáskor
Július 31-én jómagam is részt vehettem – a székelykeresztúri polgármester által szervezett – Petőfi utolsó székelykeresztúri vacsorájának emlékünnepségén és emlékvacsoráján.
Az érdeklődésemet volt tanítványom, Veress-Bágyi Ibolya keltette fel, aki felhívta a figyelmemet, hogy Petőfi utolsó vacsorájának bizonyítékául szolgáló levél okiratában szerepel Bolyai Gergelyné. És, ha nem veszik tőlem szerénytelenségnek, akkor leírhatom, hogy Bolyai Gergelynéről született torboszlói Bereczki Károlináról egyelőre csak én közöltem levéltári okiratokat és tanulmányokat1. Így, mikor magam is meggyőződtem, hogy az említett okiratban valóban szerepel Bolyai Gergelyné, akkor e-mailben megkerestem ennek az okiratnak a szakavatott őrzőjét, a székelykeresztúri múzeum muzeológusát, Sándor-Zsigmond Ibolyát, aki a következő e-mailben válaszolt:
„Kedves Róbert!
A levelet Varga Zsigmond írta Gyárfás Endre földbirtokosnak, és Petőfi Sándor utolsó, Keresztúron elfogyasztott vacsorájának kapcsán érdekes. A levél, amely a múzeumunk tulajdonában van, a Petőfi-irodalom egyik gyöngyszeme, ugyanis ennek köszönhetően lett ismert az utolsó este hiteles története. A levél tartalma nagyon sok Petőfiről írt életrajzi könyvben megjelent, a legnevesebb kutatók hivatkoztak rá.
Mellékelem a levél digitalizált változatát, úgy ahogyan jómagam is közzétettem a 2012-ben megjelent A mi Petőfink című kötetemben.
Bolyai Gergelyné engem is érdekel, mint a vacsorán jelen volt személy. Többet nem is tudok róla.
Üdvözlettel,
Sándor-Zsigmond Ibolya”
Íme az idézett levél minket érdeklő része:
„1849. július 30-án érkezett Bem tábornok kis táborával Székelykeresztúrra, s édesapámhoz a tisztek közül többen szálltak be, közöttük Zeyk Domokos is [...] Estefelé híre szaladt, hogy Petőfi is megérkezett, s fenn van a piactéren. Ezen hírre édesapám rögtön felsietett a piacra, s ott a Novák Antal kereskedése előtt másokkal együtt beszélgetve megtalálta Petőfit, kit meghívott vacsorára: bivalytejes és túrós puliszkára. Ő a meghívást szívesen és örömmel fogadta el.
Nyolc órakkor már javában folyt a vacsora, melyen többen vettek részt, így a polgári elemből a kivégzett Gálfy Mihály is, a Makk-féle összeesküvés egyik fővádlottja. Vacsora után, mely igen jó hangulatban folyt le, kimentek a kertbe, s ott letelepedve a padokra igen vidám társalgás közt csakhamar énekre gyújtottak (Bolyai Gergelyné rokonom és testvérem, Róza igen kellemes, szép hanggal rendelkeztek), A virágnak megtiltani nem lehet... című dallal nyitva meg. Ilyen hangulatban maradt a társaság 12 óráig. 12 órakor mindenki távozott szállására. [...]”
Én most a levélből csak Bolyai Gergelynét ragadnám ki. Ő Bolyai Farkas mennye és rokona is volt, mert, ahogy már megírtam a
Népújság olvasóinak is, Bolyai Gergely, Farkas kisebbik, második házasságából született fia, a nála 10 évvel idősebb másodunokanővérét vette feleségül. Bolyai Farkasnak az elején nem tetszett ez a dolog, mert mind a két fiát nagyon féltette a nőktől, és mániákusan rossz véleménye volt a házasságról. Annyira, hogy Gauss barátjának sem javasolta a nősülést, és óva intette őt is a nőktől. Bolyai János jogosan szemére is vetette az apjának, hogy őneki nem szabad megnősülnie (apja kívánsága szerint, aki nem is adta beleegyezését a kaucióba), de ő maga (Bolyai Farkas) kétszer is megnősült. Szóval Bolyai Farkas nemcsak Bolyai János házasságát ellenezte, és meg is akadályozta a maga módján, de kisebbik fia házasságát is. Persze a Bolyai fiúk elég erős egyéniségek voltak ahhoz, hogy apjuk szándéka ellenére is megnősüljenek. Bolyai Gergely nősülési körülményeit részletesen, korhű dokumentumok közlésével megírtam a kecskeméti Forrás folyóiratban: A Bolyaiak és a „fejérnépek” c., interneten is olvasható tanulmányomban. Íme annak az írásomnak mára irodalomtörténeti súlya is lehet, azzal, hogy Bolyai Gergelyné is jelen volt Petőfi utolsó vacsoráján, és el is énekelte az „A virágnak megtiltani nem lehet” című, Petőfi-versre született népszerű dalt! Engedjék meg, hogy még egy dolgot megemlítsek: 2001-ben Kiss Elemérrel, a néhai marosvásárhelyi matematikus-akadémikussal írtunk közösen egy cikket a Természet Világába: „Bolyai János ismeretlen arca”2. Annak a cikkünknek a veleje az volt, hogy a Bolyai-iratok között kezünkbe került egy levél, melyben Bolyai Gáspár, Bolyai Gergely fia leírja egyik visszaemlékezését, hogy Bolyai János öccsével, Bolyai Gergellyel és Dobietczki lengyel származású, bólyai birtokossal bekirándultak Orlóra egy jó sörös mulatozásra. Abban a Bolyai Gáspár által írt visszaemlékezésben azt is megírja, hogy az édesanyja, Bolyai Gergelyné torboszlói Bereczki Károlina nagyon szépen énekelt, és szeretett is társaságban énekelni! Íme, hogyan elevenednek meg a hajdani okiratok és igazolják Petőfi utolsó vacsorájának hitelességét.
„Ezzel a társaság nagy vígen haza hajtatott, délután 3 orakor haza érkeztek Bolyába, apám meghívta vacsorázni. Anyám nagy vacsorát adott fel s a társaságnak az orláti sör és a kocsmai borok után jól ízlett a jó bolyai ó bór, mulattak is újra reggelig a nőkkel együtt. A hol van Samu jeleneten s a Fuchsissimus felső fokra emelésén mulatott a társaság, s az különösen Bolyai Jánosnak annyira tetszett, hogy Dobieckihez írt leveleinek a mottója volt jó sokáig: »Hol van Samu és hogy van Fuchsissimus?« A társaságot még az a kellemes meglepetés érte, hogy estéli 10 órakor hozzánk érkezett anyai nagybátyám, anyám fivére Torboszlói Beretzky Zsigmond székelykeresztúri birtokos a hosszú útról kocsin mert akkor még nem volt vonat, nagybátyám nagyon szépen énekelt és gitározott, anyámnak pedig olyan szép hangja volt a melyhez hasonlót még soha se hallottam s azt mondták az akkori világot látott gavallérok is, hogy oly szép hangot nem hallottak mint az anyámé sehol sem. Énekelte is nagybátyám gitár kísérete mellett azokat a cikornyás de sentimentális régi énekeket, most is emlékszem néhányra: »Amott a csendes völgy ölében, hol zugos görg nincs a vérkövecs a parton lengett a fövényben; egy nefelejts s ismételve e e e egy nefelejts... Egy szalma találja, lengvén az álmoknak hős karjain«. A másikat aztán énekelték: »Jöjj el vagy egyszer zöldelő síromhoz, a hol örök s csendes nyugtom leszen s gondolj ama boldog időkre amikor én téged s te engem láttál” ekkor már zokogni kezdtem négy éves koromban már annyira hatott rám az életnek ez a borzalmas része. Azon az estén is sor került erre, zokogtam. Bolyai János azt mondta apámnak: »Ezzel a gyermekkel baj van, és tul sentimentális, ez egészen apámhoz hasonlít, ahoz a vén boldogtalanhoz – Bolyai Farkas tanárhoz – a ki elfecsérelte életét az öt szomorú játékával, ezt a gyermeket meg kell adatni az élethez, na majd lesz gondom rá, átköltözöm ide Bolyába!« Tényleg át is akart költözni Bolyába. Dobieckinak is megígérte, de a sors máskép intézte, 1859-ben Bolyai János a medicai vénuszt Szőcs Juliskában fedezte fel, magához vette, azzal lakott Marosvásárhelyt. Bolyába se jött többet, levelet se írt, meghalt 1860-ban tüdőlobban a Szőcs Juliska ápolása mellett.”
Nekem nem is marad más hátra, mint megdicsérjem a székelykeresztúri kezdeményezőket, akik egy nagyon szép irodalmi műsorral és ingyenes vacsorával vendégelték meg a résztvevőket.
Magam is ettem a finom túrós puliszkából (amelyben még finom pörkölt szalonna is volt), jó keresztúri tejföllel gazdagítva. A bivalytej elmaradt ugyan, de egy ügyes vendéglős beteheti majd a menüjébe, a Petőfi-vacsora név alá, a bivalytejes túrós puliszkát. A sörivóknak még ingyensörrel is szolgáltak a keresztúriak!
Így volt, aki nem hiszi, járjon utána!
1Oláh-Gál Róbert: A Bolyaiak és a „fejérnépek”. Forrás, 2013, 45. évfolyam 5. szám, pp. 82-86.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
