Petőfi Sándor: Levél Várady Antalhoz, Dömsöd, 1846. május 22.
Dömsöd dajkálta az 1848. március 15-én elhangzott Rabok legyünk, vagy szabadok? sorsdöntő kérdés eszméjét, gondolatát, csaknem két évvel a magyar forradalom kitörése előtt.
Dömsöd. Ősi település, a honfoglaló magyarok szállásterületéhez tartozott. A Csepel-szigetet határoló ráckevei Duna-ág partján terül el. A kunok már a tatár hordákkal együtt pusztítottak ezen a vidéken. Tatárjáráskor teljesen elpusztult, később újratelepült. 1280-ban történik okleveles említése IV. László egyik kiváltságlevelében. Második említése: III. Endre (az utolsó Árpád-házi király) felesége, Fenenna királyné a Gumchud nevű földet a nyúlszigeti apácáknak adja.
1846-ban a település arról lett híres, hogy Petőfi szülei itt mentek tönkre véglegesen. De ezt nem lehet a dömsödiek számlájára írni. 1845. október 31-én lejárt Petrovicsék kunszentmiklósi mészárszékbérlete, mely három évig tartott. Ugyanakkor Dunavecsén, majd Szalkszentmártonban is volt egyidejűleg mészárszék- és kocsmabérletük. Az 1846-os év elején a szalkszentmártoni bérlet még fennállott. Petőfi szülei itt laktak, maga a költő is az 1845. év utolsó hónapjainak nagy részét, 1846 január és február hónapját s március első 10 napját is Szalkszentmártonban töltötte. Ez időben minden versét itt írta. Petrovicsék 1846 áprilisában költöztek Dömsödre.
Az 1900-as évek elején Kéry Gyula Petőfi-kutató még olvashatta a dömsödi tanács 1845. október 12-i ülésének jegyzőkönyvéből a Petrovics István bérlői vállalkozására vonatkozó szöveget, mely szerint 400 forintért kötötték meg a szerződést a mészárszék bérbeadásáról. (A II. világháború idején megsemmisült a község archívuma, s több más község irattára is, ahol a költő családja élt.)
A szerződés három évre szólt, november 1-jén lépett életbe. Dömsödre azonban csak 1846 tavaszán költöztek. Május elején már a költőt is Dömsödön találjuk.
A szerződésben előírt három évet azonban nem tölthették le, mert eladósodtak. Csillag Gábor kecskeméti kereskedőtől 725 váltó forintot vettek fel előlegül a dömsödi mészárszékben ezután levágandó 51 darab marhabőr fejében. A megszabott határidőn belül csak 8 db marhabőrt tudtak a hitelezőnek leszállítani. Bekövetkezett a csőd. Az anyagi összeomlás már nyolc évvel előbb elkezdődött a szabadszállási vagyoni bukással, Dömsödön a teljes tönkremenéssel érte el tetőfokát. Még a bútorokat is eladták, hogy adósságukat törlesszék. Az egyik szomszédjuk vette meg azt a keskeny kis ágyat, amelyben költő fiuk született. Az ágy 1901-ig dömsödiek tulajdonában volt, akkor Kéry Gyula, a Petőfi Társaság titkára Petrovicsék szekrényével és két bárddal együtt felvitte Budapestre, a Petőfi-ereklyemúzeumba. Az almáriumot és a két bárdot Csillag András dömsödi lakosnak adták Petrovicsék ellenszolgáltatásul, amiért őket Pestre szállította. Ez a szomorú költözködés 1846 őszén történt. Pesten régi ismerősüknél, a Revesz családnál szálltak meg. Petőfi később Cinkotán, majd Vácon helyezte el szüleit. Támogatásuk minden terhe az ő nyakába szakadt.
Petőfi barátjával, Pálffi Alberttel érkezett Dömsödre. Várady Antal, kihez verses levelet írt Dömsödről, pontos leírást adott arról, hogyan fogadta a falu népe a „dalos mestert”. A nép körében már ismertek voltak dalai. Az iskola termét zöld ágakkal díszítették. Sokan összegyűltek és énekelték A virágnak megtiltani nem lehet című dalát. Tavasz volt, május. A rektor köszöntötte Petőfit és barátját. Biztatta a költőt, hogy szóljon az összegyűltekhez. Ő végül engedett az unszolásnak, poharat ragadott, és ezt kiáltotta: Az Úristen éltessen mindnyájunkat, de kiváltképpen urambátyámat! Vivát! Be kellett érjék ezzel a kurta köszöntővel. Petőfi, attól tartva, hogy megint „megdikcióztatják”, nem vett részt a tiszteletére rendezett „nyári disznótoros” vacsorán. Barátjával elvonultak Kukucskáné vendégfogadóféle házába. Ezt a kétszobás, csendes házat ismerte már, többször megszállt itt Vecsére menet és jövet, míg ott laktak szülei.
Petőfi dolgozni ment Dömsödre. Egész nap bent a házban írt, csak délben mentek ki barátjával, ebédre menet Petrovicsékhoz. Délután és este is teljesen elzárkóztak. A Petőfi-kutatók „első szájból” jegyezhették le a költő dömsödi szereplését. Özv. Szabó Lajosné Karaszi Juliánna 1934-ben halt meg, 98 éves korában. Apja, Karaszi István volt a tanító Dömsödön 1846-ban.
A 11 éves Juliska egy délután beállított Kukucskánéhoz. A szállóvendégek épp kimentek egy kis levegőzésre az udvarra. Petőfi megkérdezte a lányka nevét, majd azt mondta: Isten éltessen sokáig. Gallai Erzsike, akkor tízéves leányka, Petrovicsné megbízásából kisepregette a költő szobáját. Legtöbbet azonban a háziasszony, özv. Kovács Józsefné, azaz Kukucskáné tudott mesélni Petőfi Dömsödön töltött napjairól. Egyszer mikor kiment a költő a kapuba, ott haladt el Domokos Gábor, hajtotta ökreit. Odament Petőfihez, és kérte, hogy írjon róla verset. A költő nem szerette a tolakodókat, kellemetlenkedőket, s azon helyben mondott neki egy rigmust.
Ez az utca homokos,
Itt lakik a Domokos,
Domokosnak,
Az okosnak,
Lóg a töke, mint a kosnak.
Többet nem kérte Domokos a verset Petőfitől, de más sem.
Székely Károly 51 évig volt rektortanító Dömsödön. Vele állt meg beszélgetni néha. Az ő visszaemlékezései is fontos adatokat tartalmaztak a Petőfi-kutatók részére.
A költő életében Dömsöd jelentőségét két körülmény domborítja ki. Az első az, hogy hosszú ideig tartó pesszimizmus, világgyűlölet szakasza után magára talált. Itt írta meg első olyan lázongó versét, amely egyszeriben ráirányította az elnyomó hatalom titkosrendőr-szervezetének a figyelmét. A Várady Antalnak írott verses levél csak 1870-ben jelent meg. Nemcsak visszautasította a cenzor, hanem a pesti rendőrfőnökhöz továbbította, onnan a bécsi rendőrminisztérium közvetítésével a birodalmi államtanácsig jutott. Azóta számon tartották ezt a „roppant veszélyes” költőt. Ebből a kis alföldi faluból röppentette fel először a forradalom szabad madarát. Itt fogalmazta meg első változatban azt a költői programot, melyet valamennyien ismerünk.
1846-ban épp mélyponton volt, összezsugorodtak publikációs lehetőségei. Száműztem magamat című Dömsö-dön írott verse akkori hangulatát fejezi ki.
Végigtekintettem tulajdon sorsomon
És a világ során. Az és ez olyan sötét!
De egy héttel később írt levelében már így kiált fel: „Újjászülettem!” Tíz írótársával elhatározták, hogy Pesti Füzetek címmel lapot indítanak. Itt kissé felüdülve megírja a Füzetek számára a Salgó című terjedelmes, 572 soros, regényes témájú elbeszélő költeményt. A várromok iránt különös érdeklődéssel viseltető költő nagy elragadtatással ír a Salgó várról. „Oly rendkívüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt oda építeni. Talán nem volt Magyarországon vár, mely oly közeli szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt.“
A vár megtekintése után egy évre írja meg ebben a kis alföldi faluban a középkori rabló-lovag világ idejébe helyezett történetet.
Ez az egyetlen Dömsödön írt vers, melynek kézirata a településen van. Petőfi Sándor Dömsödön nem lakott együtt szüleivel, mert ott kocsma is volt, füstölő is, sokan jártak oda, zajos volt, nem tudott dolgozni. Aztán meg apjával is voltak nézeteltérései. Csak néhány napot töltött a szülőkkel együtt 1846. április 23-24-én, amikor odaköltöztek. Aztán felugrott Pestre, s mikor májusban megérkezett, barátjával már a Kukucskáné házában szállt meg. Ez a mai Petőfi-emlékház és múzeum. Kevés faluban van olyan Petőfi-kultusz, mint ott. Az öreg nádfedeles ház, melyben három hétig lakott, 1823-ban épült (a pince falába metszett évszám). 1958-60-ban sikerült megmenteni az összeroskadástól. A múzeumot 1960. október 16-án nyitották meg. 1957-ben alakult meg a dömsödi Petőfi Emlékbizottság, melynek elnöke, majd később az emlékház igazgatója Szabó Lajos tanító, kinek nagyanyja volt Karaszi Julianna. Ma mindkét ház eredeti formájában áll. A múzeumban sok a tárgyi emlék. Sőt a kiskőrösi Petőfi-múzeum néhány bútordarabja is Dömsödről származik.
Ti meg dömsödiek, csak előre bátran!
Lelkével éljetek, nyomait járjátok,
S az ég kegyelmének teljes jóvoltában
A boldogság napját virrasztja föl rátok.
(A tábla elhelyezésekor elhangzott vers.)
Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmával, 1973-ban Dömsöd központjában emlékparkot hoztak létre. A park közepén helyezték el Marton László szobrászművész Petőfi-mellszobrát.
De nemcsak ezek az emlékhelyek őrzik a költő emlékét Dömsödön, hanem a Petőfi-fa is: a Kis-Duna partján álló hatalmas tölgy.
A hagyomány szerint alatta írta Piroslik már a levél című versét. A dömsödi tölgy a legnevezetesebb emlékfák egyike, melyet 1978. július 3-án egy óriási vihar kettészakított. A letört tölgyfaágból egy népi faragóművész három hatalmas szobrot faragott. Petőfi szobra mellé kifaragta édesapja és édesanyja arcmását is, ugyanakkora nagyságban. Ezt a Petőfi-emlékhelyet 1980. március 15-én avatták föl.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
