2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A pénzügyminisztérium zárolta a támogatást

Az építkezést április elején kellett volna elkezdeni, azonban a pénzügyminisztérium ideiglenesen felfüggesztette a finanszírozást.


Az idén lejárt az a határidő, ami alatt gyakorlatilag a súlyosan és halmozottan fogyatékos betegeket gondozó marosvécsi szociális intézet ki kellett volna költözzön a Kemény János örököseinek visszaszolgáltatott kastélyból. A Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság révén az intézmény több finanszírozási pályázatot nyert, aminek köszönhetően a kastély mögött több épületet építettek és használatba helyeztek. A tervek szerint az idén befejezték volna az utolsó két modul felhúzását is. A munkálatokat a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BIRD) hiteléből kormánygaranciával támogatták volna, azonban a hitelvonalat zárolta a pénzügyminisztérium.

 

Az építkezést a terveknek megfelelően négy évvel ezelőtt kezdték el. Akkor PHARE-támogatásból 50 személyes szociális otthont húztak fel. A terv kivitelezését megismételték, hiszen sikerült a 7-es számú központi régión keresztül a szociális és kohéziós alapokból pénzt lehívni, így még egy 50 férőhelyes épület készült el – tájékoztatott Pokorny László igazgató.

Megtudtuk még, hogy egy norvég civil szervezet az idén hozzáfog egy 21 gondozottnak otthont adó faház megépítéséhez. Ugyancsak pályázat alapján nyerték el a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BIRD) hiteléből a kormánygaranciával támogatott projektet. Másfél hónappal ezelőtt közölték a jó hírt az intézménnyel. Az igazgatóságon keresztül megszervezték a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására. Az építkezést április elején kellett volna elkezdeni, azonban a pénzügyminisztérium ideiglenesen felfüggesztette a finanszírozást, azzal az egyszerű indokkal, hogy elfogyott a pénz. Eddig pályázatok alapján mintegy 1,3 millió lejt sikerült az intézet kiköltöztetésére fordítani. A BIRD által támogatott kétszer 48 férőhelyes új létesítmény egyenként mintegy 700.000 lejbe került volna. A modulok hamar elkészülnek, hiszen tulajdonképpen típustervet kell kivitelezni.

– Ha ez is elkészülne, akkor gyakorlatilag idén július végéig az összes gondozott átköltözne, így az örökösöknek tett ígéretünket is betarthatnánk – mondta az igazgató, aki hozzáfűzte, a határidő lejárta ellenére egy olyan szerződést kötöttek a Kemény családdal, hogy addig nem tartanak igényt a kastélyra, amíg a gondozottak lakják, tehát a tulajdonosok messzemenően megértően viszonyultak a helyzethez.

Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy az új épületekben előnyösebb feltételek között gondozhatják a sérülteket, a rezsiköltségek is jóval kisebbek, így gyakorlatilag az érdekük megegyezik a kastély tulajdonosaiéval. Sajnos, a válság miatt kevesebbet fordíthatnak az ellátásra, 18 személyt nemrég el kellett bocsátani. Jelenleg 303 súlyos és halmozottan fogyatékos felnőttet látnak el a marosvécsi intézetben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató