A paradoxonok országának nevezte ismét a nemzetközi sajtó Romániát, ahol – egyéb paradoxonok mellett – azt kommentálják, hogy éppen azok vétenek az általuk meghozott törvények ellen, és bújnak ki az igazságszolgáltatás alól, akiknek tisztségük folytán viselkedésükkel példát kellene mutatniuk az egyszerű embereknek.
A paradoxonok országának nevezte ismét a nemzetközi sajtó Romániát, ahol – egyéb paradoxonok mellett – azt kommentálják, hogy éppen azok vétenek az általuk meghozott törvények ellen, és bújnak ki az igazságszolgáltatás alól, akiknek tisztségük folytán viselkedésükkel példát kellene mutatniuk az egyszerű embereknek. Ezzel szemben a fordulhat a kerék vagy a kocka, ahogy Fülig Jimmy szokta mondani, és a „ránk is sor kerülhet bármikor” jelszó alatt, a szégyen legcsekélyebb jele nélkül, futószalagon mentik meg egymás bőrét az igazságszolgáltatás kezétől, illetve a bűnvádi számonkérés rémétől.
Valójában soha nem ment szenzációszámba, ha nem szavazták meg egy-egy képviselő elleni bűnügyi eljárás beindítását, de mostanában teljesen nyíltan, a pórnép szemébe röhögve mentik egymás bőrét. Nem számít semmi, sem az, hogy melyik pártból jön az illető, akit az ügyészek rács mögött szeretnének látni, ellenzéki-e vagy kormánypárti. Még az sem számít ilyenkor, hogy bizonyára vannak tisztességes emberek is a politikusok között. Működik a nyájszellem, és ország-világ tudtára adják, hogy a parlamenti képviselők és szenátorok „immunisok” a törvények méltányos alkalmazásával szemben. Hiába mondja ki az Alkotmány, hogy a törvény előtt minden állampolgár egyenlő, és senki sem áll a törvények fölött, naponta tapasztaljuk, hogy bizony egyesek sokkal egyenlőbbek, sőt magasan fölötte állnak. Sőt, számukra „természetes”, hogy magasról „tesznek rá”, és ha kiderül, hogy éppen ők szegték meg, vállalják a következményeit.
Az európai és nemzetközi intézmények számára fenntartott szlogen, az igazságszolgáltatás reformjának a megcsúfolása, ahogyan szeretett honatyáink akadályozzák a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás jó működését.
Hosszú lenne felsorolni a hagyományos demokráciánk által kitermelt velejéig korrupt, az utóbbi negyedszázadban a mentelmi jog mögé bújva, az adófizetők és szavazópolgárok vérén valóságos nábobokká vált politikusok névsorát, ezért nem is tesszük meg, nehogy sértődés essék, ha valaki netán véletlenül kimaradna a felsorolásból. Mindenki látta, hallotta, amikor kivétel nélkül mindegyikük ártatlannak vallotta magát, a parlament pedig sürgősen leszavazta a bűnvádi eljárást. Hiszen sokan gondolhatták, hogy rájuk is sor kerülhet bármikor.
Ellenben a jobb érzékelhetőség kedvéért egy-két esetet mégiscsak meg kell említenünk. Mindenki emlékszik például M.O.I. demokrata szenátorra, aki úgy védekezett, hogy „politikusi sorsom az önök kezében van, higgyék el, ártatlan vagyok”… És az „adu”, amivel sikerült „jobb belátásra” bírnia esetleg ellene szavazó kollégáit – amikor a korrupcióellenes ügyészség előzetes letartóztatását kérte egy 200 ezer eurós csúszópénz ügyében –: „Önök közül bárki kerülhet hasonló helyzetbe”.
Az év elején a prahovai PSD elnöke pedig azzal próbálta könnyekig meghatni képviselőtársait, hogy azt mondta, otthon is suttogva beszélgessenek a gyerekeikkel, mert biztosak lehetnek abban, hogy lehallgatják, ahogy vele is tették évek óta. Sőt odáig ment, hogy kijelentette: „Kedves kollégáim, úgy tűnik, mi, politikusok hatalmas társadalmi veszélyt jelentünk. Többen is lesznek még ebből a teremből hasonló helyzetben, és a politikusok vadászata, üldözése folytatódni fog”. Ezek után hogyan is szavazhattak volna a bűnvádi eljárás elindítása mellett?
A politikusok védekezési arzenálja és fantáziája kimeríthetetlen: védekezésükbe bevetik a családjukat, Istent, egészségi állapotukat. Érdekes megfigyelni azt is, hogy mihelyt a bűnüldöző szervek figyelmébe kerülnek, rögtön súlyos betegségeket fedeznek fel magukon, ami miatt kímélni kell őket a stressztől, és felmenteni „természetesen” a börtönbüntetés alól. A szégyenérzetet még hírből sem ismerik, és ily módon esetről esetre megvédik egymást, hogy ha rájuk kerül a sor, ugyanúgy mentsék meg őket is.
A központi és a külföldi sajtó sokat cikkezik a dologról, már azt mondják, hogy a Nép Házában van a „Mentsük meg a bűnözőket” koalíció székhelye. Romániát a paradoxonok országának nevezik, ahol a politikusok, miközben egyfolytában azt szajkózzák, hogy bíznak az igazságszolgáltatásban, és nem kommentálják a bírák döntéseit, ők maguk ravasz módon kijátsszák, és saját esetükben megakadályozzák a működését.
Csoda, hogy semmi sem működik ebben az országban?