Papp József marosvásárhelyi tárlata

Kerámia az emeleten

A marosvásárhelyi Bernády Házban 2008-ban rendezett legutóbbi kiállításán Papp József méretes, nagy díszkerámiáiból is láthattunk néhányat, de inkább csak ízelítőként villanthatta fel művészetének ezt a vonulatát, hiszen köztudott, milyen gondokkal jár ezek utaztatása. Most ezzel nem is próbálkozott, hiszen ma még problematikusabb az ilyen kényes műtárgyak szállítása, nem beszélve az ezzel járó költségekről. De az immár jó három évtizede Magyarországon élő keramikust a szíve hajtotta, pontosabban a honvágy vonzotta, és jött annak ellenére, hogy tudta, munkásságának csak néhány szeletét mutathatja fel a városnapokon szervezett tárlaton. A közönség így is újra meggyőződhetett tehetségéről, kitartó munkakedvéről, újító, kísérletező szándékairól, az agyag egyedi megdolgozását, a formák és színek sajátos ötvözését kereső törekvéseiről. Ezúttal főként kis méretű kerámiák, kisplasztikák, égetett agyag táblaképek, hagyományos és formabontó munkák váltak gondolathordozókká, telítődtek dekoratív elemekkel, alakultak olyan metaforikus látvánnyá, amelyre a nézők jól rá tudnak hangolódni. Legyen szó akár kulturális, történelmi, irodalmi ismereteinkre alapozó üzenetekről, mint például az Árpád fejedelem, a Jézus, a Fekete város, a Kolostor című alkotások esetében, akár olyan művekről, amelyek az alakzatok, vonalak, egyenesek és görbék játékával nyújtanak örömöt a szemnek (Geometria, Hullámok, Váza csövekkel, Hal, Kapu) és így tovább. Vannak újdonságok a kiállító színvilágában is. Mintha az utóbbi időben gyakrabban fordulna a sötétebb árnyalatok felé, nem domináns, de feltűnik, hogy sűrűbben kap funkciót kerámiáin a fekete és a sötétbarna (Fekete város, Fekete váza, Kolostor, Fekete kép zöld üveggel stb.). Talán mai zaklatott, bizonytalan életünk is kihatással van erre, hiszen lelkileg őt is megviseli a háború, nyomasztotta a világjárvány és sok egyéb társadalmi tényező. Nem meglepő, hogy a Covid–19 is megihlette.

Papp József mozgékony, nyugtalan alkotó, a művészi hajlam, amit génjeiben kapott, hiszen édesapja is keramikus volt itt, Marosvásárhelyen, folyton valami újra sarkallná. Talán ez is magyarázza, miért érezhetjük úgy, hogy mindig útkeresésben van. Amikor szülővárosa Pro Urbe díjával tüntették ki, még Baján tűnt ki keramikusi tevékenységével. Később már Sopronban ajánlhattam a tárlatlátogatók figyelmébe dísztárgyait, köztérre, intézményi székhelyekre, tágas családi otthonokba kívánkozó díszes kerámiáit, a közízlést jótékonyan befolyásoló, hurkafelrakással épített, nagy alakzatait. Utána Fertőszéplakon tűnt megállapodni, hogy a jelenben immár a Baranya megyei kis zsákfaluban, Alsómocsoládon építse fel a maga barátságos műtermét, amit mindenfelé igyekezett interaktívvá tenni. Nem kétséges, hogy mostani hazalátogatása, barátai biztatása újabb erővel, alkotókedvvel tölti fel, és kiállításainak száma, amely a százat is meghaladja, folyamatosan nőni fog.