2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A polgármester hiányában Kutasi Albert-Mihály alpolgármester tájékoztatott a község életéről, az itt folyó munkálatokról.

Fotó: Nagy Tibor


 

A polgármester hiányában Kutasi Albert-Mihály alpolgármester tájékoztatott a község életéről, az itt folyó munkálatokról.

– A községben éppen a nyárádmenti fő vízvezeték lefektetésén dolgoznak. A községhez tartozó szakasz Dózsa György község határától, Nyárádszeredát érintve, Bere határáig nyúlik. Nagyszabású munkálat, folyamatosan dolgoznak, most kell földbe helyezni az aknákat. Mindezt az Aquainvest Rt. végzi, a kivitelező a Hidroconstrucţii Bukarest. A tervek szerint 2015 novemberéig kell elkészülni vele, de a munka ütemét nézve, már augusztusban elkészülnek ezzel a szakasszal. Ezt követően kell majd elvégezni a vízvezetést községszinten is. Erre pályáztunk, megyeszinten Nyárádgálfalva a nyolcadik helyen van.

A Nyárádmente Kistérségi Társulásnál a Leader program keretében egy összetett pályázatunk volt. Ennek köszönhetően hozzájutottunk egy multifunkcionális darus autóhoz, továbbá egy hangosító-, világítóberendezéshez, amivel a művelődési házat szereltük fel. Hat pár női és férfi népviseleti ruhát varrattunk, amire nagy szükség van, hiszen tánccsoportok működnek a községben. Elemista gyerekekből álló csoport állt össze a gálfalvi, a szentlászlói, a szentháromsági és a bedei gyerekekből, oktatójuk Csíki Zsuzsanna, a Bekecs néptáncegyüttes táncosa.

– Milyen munkálatokat terveznek a jövőre nézve?

A gálfalvi művelődési ház környékét szeretnénk rendezni, parkosítani. Kivitelezésre vár a szentlászlói kultúrotthon rendbetétele, amire szintén a Leader programon keresztül szeretnénk pályázni.

– Mi a helyzet a községbeli iskolákkal?

– Sajnos, nagyon kevés a gyermek. Nyárádgalfalván és Szentháromságon van I-VIII. osztályos oktatás. Nagy baj, hogy Szentháromságon két első osztályos gyermek van, heten végezték a nyolcadik osztályt, s ötödik osztályos is csak nyolc van. A felső tagozat összevont osztályokban működik. Szentlászlón elemi oktatás folyik, az óvodásokkal együtt 26-an vannak. Kis- és Nagyadorjában megszűnt az iskola, Bedében szintén. Nyomáton óvoda és elemi iskola működik, az V-VIII. osztályosokat többnyire Nyárádszeredába ingáztatják a szülők. Az iskolabuszos ingáztatás a következőképpen zajlik: Szentlászlóról és Adorjánból Gálfalvára, míg Bedéből Szentháromságra járnak a felső tagozatos gyerekek. Nyomátra nem jár iskolabusz, hiszen a roma gyerekek közül nagyon sokan hagyják abba a tanulást.

– A helybeliek többnyire mezőgazdaságból élnek; milyen termésre számíthatnak idén?

– Sajnos, a búza minőségével baj van. Miután learatják, látható, hogy bogarak támadták meg, így nem lesz elég jó minőségű kenyérgabonának.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató