Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2020-02-23 17:12:06
Meghirdette 2020-as pályázatát a sporttevékenységek első fél évi finanszírozására a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. A pályázatokat március 9-éig lehet benyújtani három program keretében. A teljesítménysport kategóriában pályázók legfeljebb 80 ezer lejt igényelhetnek, tömegsport esetén a felső plafon 20 ezer lej, míg az iskolás sportra 15 ezer lej igényelhető.
A kiírás szerint a pályázatokat elbíráló bizottság a város költségvetésében erre a célra elkülönített összeg felső határáig ítélheti meg a pályázóknak járó összeget, és itt van a legnagyobb bökkenő, ugyanis a csütörtöki tanácsülésen a városi önkormányzat nem volt hajlandó megszavazni a végrehajtó hatalom által előterjesztett tervezetet. Tekintve a két fél között régóta fennálló konfliktust és a közelgő helyhatósági választásokat, egy ideig még eltarthat, amíg a városnak lesz költségvetése, és ebben a sportra elkülönített összeg.
Másrészt, amennyiben a kritériumoknak megfelelő pályázatok száma elég magas lesz, az a helyzet állhat elő, hogy járni jár, de nem jut. A megítélt pénz arányos csökkentésével a teljesítménysport esetében például a megítélt maximális összeg jelentősen alacsonyabb lehet, mint a kiírásban szereplő 80 ezer lej, ami hozzávetőleg így is csupán 16-17 ezer euró. Profi sportcsapatok működtetői elmondhatják, hogy ez mire (nem) elég. Ez az összeg egy komolyabb képességű sportoló havi fizetése bajnoki címekre pályázó csapatoknál (nem Marosvásárhelyen), de egy közepes, illetve gyengébb csapatnak is legfeljebb egyhavi fizetésalapja, ha a hozzá tartozó adókat is beleszámoljuk.
Másrészt, minél tovább tart a költségvetés elfogadása, annál később számíthatnak az összeg folyósítására a pályázók, esetenként jóval későbben, mint a pályázatra vonatkozó első fél év. Addig azonban fedezni kell a költségeket, ráadásul a pályázati összeg elszámolása csak a folyósítás után keltezett számlákkal lehetséges, amikor már lejártak a pályázatba foglalt kiadások, és ez ugyancsak megnehezíti a sportszervezetek dolgát.
Még távolabbinak tűnik a városi sportklub, a CSM helyzetének rendeződése. A város költségvetésének elfogadása után lehet majd a megszavazott keretösszeg erejéig részletezni, hogy mire költ a klub. Jelenleg a CSM keretében a férfikosárlabda és teremlabdarúgás, valamint a női kézilabda maradt felnőttszinten. Szintet lépésre kizárólag az utóbbi lehet képes az idén. A CSM-nek azonban egy stratégia elfogadása előtt rendeznie kell az előző évből elmaradt tetemes tartozásait, amelyek miatt több hitelező beperelte a klubot.
Ma 17.10 órától a Marosvásárhelyi TVR Sípszó után című műsorában a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban megélénkült sportéletről Mátéfi István igazgatóval és helyettesével, Hajdú Zoltánnal Szucher Ervin beszélget.