2019. június 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Divatba jött mifelénk a népszavaztatás,

ha minden úgy igaz, ahogy mostanában hallani, szűk esztendő leforgása alatt háromszor is az urnák elé hívnak. Csak annyi a gond ezzel, hogy a mostani formában a napi politikai csatamezőn veszik palira a választót, és ezzel aláássák a referendum mint a választópolgári akarat közvetlen kinyilvánítási formája intézményének a komolyságát. Csak úgy ne járjanak vele a kezdeményezők, mint a brit konzervatívok, akikkel – miután meghekkelték a brexit-referendumon kifejezett népakaratot –, a szavazók felmosták az előszobát a mostani EP-választáson.

Az eleve felér egy rémálommal, hogy ha olyan kérdésekben, mint hogy üldögélhessenek-e korrupt emberek közhivatalokban, vagy osztogathassanak-e maguknak amnesztiát – egyáltalán nem mellékes következményként szélnek eresztve a rácsok mögül egyéb köztörvényes csirkefogókat is –, aláírást lehet gyűjteni, és népszavazást lehet kiírni egy önmagát jogállamként meghatározó európai országban, amelyik éppen most vezeti az egész uniót. De ha már egyáltalán lehet ilyet, akkor meg is adják a módját ennek a szomorú vígjátéknak. Mert ugyan mivel került volna többe úgy megszervezni a májusi népszavazást, hogy eleve a tervezett törvénymódosításokról népszavaztassanak? Az lett volna a jól elvégzett munka, aminek a szlogenjével annak idején a szász polgármester bemasírozott az elnöki palotába. Így viszont, hogy a nagy általánosan feltett kérdésekre megjött a borítékolható válasz a szavazóktól, megint lehet konzultálni a pártokkal, és rendezni egy újabb referendumot. Mindenki kiválóan ápolhatja a népszerűségi indexét, mert kampány tekintetében már úgyis edzésben vannak az urak, és sikerül egy újabb népszavazásra eltapsolni egy kalap pénzt. Arról is elkelne egy népszavazás, hogy potyára nem illik népszavaztatni.

Hogy milyen eredményt hoz maga a folyamat, az még talány, de kétségtelen nyeremény lenne a sürgősségi kormányrendeletek kérdéskörének szigorú alkotmányos korlátozása, ami magyar javaslatként merült fel az elnöki konzultációkon. Nemcsak a büntetőjogi, hanem az adófizetők életére ennél sokkal fájdalmasabban kiható gazdasági kérdésekben is ki kellene venni a mindenkori kormányok kezéből ezt az eszközt. Mert ugyan szégyennek sem utolsó dolog, ha korrupt emberek ülnek a közhivatalokban, és pellengérre is állítják ezért az országot a nemzetközi színtéren, de azért ennél a mindennapi éle-tünket nézve sokkal rosszabb lehet az, ha sürgősségi rendeletek útján véghezvitt hasracsapós gazdaság- politikával anyagi csődbe is viszik az államot. Annak a következményei nemcsak a mi, hanem az utánunk következő generáció életére is kihathatnak.