2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Többnapos rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját az Outward Bound Románia Társaság az Ifjúságért.

Fotó: Vajda György


 

Többnapos rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját az Outward Bound Románia Társaság az Ifjúságért. Múlt csütörtökön meghitt hangulatú esten emlékeztek a múltra, szombaton a szovátai központban egynapos élménypedagógiai tanácskozás és tevékenység volt, míg vasárnap iskolásoknak szerveztek szabadtéri vetélkedőt a marosvásárhelyi Somostetőn.

Csütörtökön délután a Deus Providebit ház alakult át OB-központtá. Meghívottak, vendégek, régi és jelenlegi munkatársak, kollégák, tanárok mentek el, hogy együtt ünnepeljék a társaság 20. születésnapját. Vargancsik Iringó bevezető szavai után Fodor Imre, a szervezet elnöke, alapító tagja beszélt több nyelven, dióhéjban a múltról, a kezdetekről és mindenről, amit az egyesület jelent. Martin Hinterbrandner, a némteroszági OB ügyvezető igazgatója Mary M. Thomson, a nemzetközi OB elnökének üzenetét tolmácsolta, majd a résztvevőket Dieter Gabányi köszöntötte a németországi OB szervezet nevében, ugyanis ők voltak azok, akik a kezdeti lépésekben igen sokat segítették a romániai OB-t. Majd Horváth Kovács Ádám, az OBR ügyvezető igazgatója a jelenleg zajló sokrétű tevékenységről számolt be a meghívottaknak.

Az ünnepségre egy fotó- és egy esszépályázatot is hirdetett a szervezet. A fotósoknak a tevékenységeken zajló hangulatot kellett tükrözniük, míg a rövid esszében valamelyik élményről vártak beszámolót a pályáztatók. A nyertes fotókat Vajda György, a Népújság munkatársa méltatta, mielőtt azonban erre tért volna, az Örökmozgó Természetjáró Egyesület tagjaként ötletgazdaként szólt néhány szót a Perpetuum Mobile és az OB által 11 évig közösen szervezett igen sikeres Kárpáti kalandversenyről.

A digitális kép kategóriában a facebookos szavazás alapján a díjat Körtesi Sándor Gábornak a Bizalomlánc című képe nyerte el, a zsűri Mureşan David Kitartás című fotóját ítélte a legjobbnak, míg a beszkennelt képek közül Derzsi Ágnes Bankrablás című képét díjazták. Az esszépályázaton a közönség kedvence Zalányi Eszter Boróka Három felejthetetlen nap című írása lett, a zsűri Péter Attila Hozzáállás kérdése című írását tartotta a legjobbnak. Az esszéket Szász Cs. Emese, a Vásárhelyi Hírlap munkatársa méltatta.

A díjkiosztás után torta került az asztalra, majd a gyertya elfújását követően a szervezet díjazta legkitartóbb munkatársait.

Szombaton Kaland és tanulás címmel szerveztek élménypedagógiai tanácskozást pedagógusoknak, ifjúsági vezetőknek és humánerőforrás-szakértőknek az Outward Bound szovátai központjában, amelyen több mint 60-an vettek részt Erdélyből és Moldvából. A tanácskozáson Vargancsik Iringó és dr. Kádár Annamária arról beszéltek, hogy miért fontos az élménypedagógia az oktatók és a diákok számára. Dr. Dieter Gabányi a diákok személyiségfejlesztéséről értekezett. A megbeszélések mellett öt műhelyben zajlottak a tevékenységek, ahol többek között az interkulturális nevelést, a problémás helyzetek, diákok kezelését gyakorolhatták az érdeklődők, és kipróbálhatták a kötélkertet is, ahol saját fizikai-szellemi határaikat feszegették. Horváth Kovács Ádám szerint a tanácskozáson jelen levő tanárok elmondták, hogy az Outward Bound által szervezett tevékenységeken való részvétel után sokkal nyitottabbak lettek az új oktatási módszerek, a csoportmunka, az interaktív munka szervezése és levezetése iránt.

Vasárnap a Somostetőn, a sorompó és az állatkert közötti sétányon Kaland – verseny címmel szerveztek vetélkedőt középiskolásoknak. 17 héttagú csapat – egy tanárral az élen – nevezett be. A marosvásárhelyi középiskolákon kívül az erdőszentgyörgyi iskolaközpont és egy búzásbesenyői református ifjúsági csoport is rajthoz állt. A versenyzők először stafétáztak: volt rollerezés, görkorcsolyázás, szaladás, csoportos futás (összekötött lábakkal). Ezenkívül kilenc OB-élmény-pedagógiai műhelymunkán különböző feladatokat kellett megoldaniuk. A majdnem egynapos versenyt az Elektromaros líceum Bűvös Kockák csapata nyerte meg, másodikok az Unirea főgimnázium Róka Gombák csapata, a harmadikok a szintén elektrós Tejmaffiák lettek. A szervezet a csendőrök gulyáságyújával – Buzsa János főszakács segítségével – több adag gulyást főzött és kínált a résztvevőknek.

A születésnapi rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, a Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság valamint sok más magáncég támogatása nélkül.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató