Ötvennégy év anya- és gyermekközelben

1964 augusztusától több mint fél évszázad alatt sok ezer csecsemő és kisgyermek testi és szellemi fejlődését követte, és születésüktől a felcseperedésükig jó tanácsaival segítette az édesanyákat. Ment, ha hívták a beteg kisgyermekhez, és rendszeres látogatásai során a családdal együtt örült a fejlődésüknek. 

A nyolcvanas évek kezdetén életem legnehezebb időszakát éltem át, amikor egyedül, elkeseredve és tanácstalanul próbáltam boldogulni újszülött kisfiammal. És akkor jött Emőke, a kedves, figyelmes, határozott, mindentudó és együttérző VÉDŐNŐ. Az ő segítségével kisimultak bennem a gondok, és öröm volt anyának lenni.

Közel negyven év után a Budai negyedi tömbház földszintjén, dr. Fehérvári Lázár Mónika családorvosi rendelőjében beszélgetünk Bárczi Emőkével, az utolsó, még aktív marosvásárhelyi védőnővel, akit kimondottan erre a szakra képeztek ki. Háta mögött a régi rendelőből ismert fiókos szekrény, amelyből őrzi még a régi regisztereket évtizedekre visszamenően. Bár magánéletében sok megpróbáltatás érte, változatlan energiával, kedvvel, óriási élet- és szakmai tapasztalattal ma sem hagyta abba az egyik legszebb hivatást, ami a rendszerváltással és a háziorvosi ellátásra való áttéréssel megszűnt.  

– Hogyan lett védőnő? – kíváncsiskodom a kezdetekről.

– Az Egyesülés középiskolában érettségiztem. 1961-ben felvételiztem az orvosi egyetemre, s bár jó közepes általánost értem el, elutasítottak, mivel édesanyám tanítónő volt. Nagyon elkeseredtem, de időközben a barátnőm anyukája a lányával együtt beíratott az egészségügyi technikum védőnői szakára, amiről korábban nem is hallottam. A technikum elvégzése után elsőnek választottam a megyéből, így kerültem az onkológiai klinikára. Onnan kértek át ideiglenesen a Lupény utcai mintakörzetbe, ahol nagyon megszerettek, és „kijárták”, hogy helyezzenek át védőnőnek. Két-három évig dr. Szép Albert és dr. Jancsó Rózsa orvosokkal és Henter Sára védőnővel dolgoztam, akit a legjobbnak tartottak Erdélyben. 

– Mivel lehetett ezt az elismerést akkoriban kiérdemelni?

– A védőnőknek nagy tekintélyük volt. Munkájukat dr. Csidey József, az elismert gyermekgyógyász főorvos irányította. Sári néni nem volt férjnél, és minden neves marosvásárhelyi családhoz őt hívták, én pedig szép csendben mellette tanultam meg a gyakorlatban is a szakmát. És Jancsó doktornő mellett, aki kiváló gyermekgyógyászként 1956-ig a gyermekklinika főorvosa volt, és a férjével történtek miatt helyezték át a körzetbe. Az ő tanításaiból merítek ma is. Mindig azt hangoztatta: nem az a nagy teljesítmény a gyermekgyógyászatban, hogy egy mandulagyulladást vagy hasmenést meggyógyítsunk, hanem az, hogy százból kiszűrjük az igazi betegséget. Nyugdíjazásakor nagy elismerést jelentettek számomra a búcsúzáskor mondott szavai: nyugodtan távozik, mert úgy érzi, hogy „elloptam” tőle a mesterséget – neveti el magát azzal a jellegzetes jóízű kacagással, amivel sok évvel ezelőtt is felvidított. 

– Nagyszerű tanítómesterei voltak, gondolom, az ő hatásukra szerette meg a szakmát, amelyet a nehézségek ellenére sem tudott abbahagyni – faggatom tovább.

– Amikor a kislányunkról kiderült, hogy Down-kórral született, arra gondoltam, hogy mindent megteszek érte, de nem változtatok szakmát, munkahelyet, mert ez a kedvemre való. Amíg a férjem élt, nagy segítségemre volt a gyermekkel való foglalkozásban, gyakran jártunk színházba, hangversenyre. Bori ma már ötvenéves, szeretetre méltó teremtés, a családban mindenki kedveli. A férjemről már a házasságunkat követően kiderült, hogy cukorbeteg. Miután az első tünetei jelentkeztek, felajánlotta, hogy váljunk el, mert nem akarja, hogy egy beteg ember mellett éljem le az életem. A válást nem tudtam volna elképzelni, hiszen mindent megtett értem. Sokszor elvitt injekciózni, értem jött a rendelőbe, rengeteget segített otthon akkor is, miután a cukorbetegség miatt le kellett vágják az egyik lábát. A lányunkat imádta, sok rendezvényre elvitte, az egész családban példaképnek számított. Amikor súlyosbodott a betegsége, éjjelente sokszor órákig kínlódtam, amíg a kómából visszahoztam, mégsem tudtam volna kibírni azt, ami velünk történt, ha nincsen mellettem.

– Úgy érzem, hogy nagy szükség lenne ma is a védőnői szakra, és ezt már mások is felismerték, gondolok Csép Andrea parlamenti képviselőre, aki kezdeményezte a visszaállítását.

– Nagy baj, hogy megszüntették. Visszaemlékszem, hogy dr. Liszka Pál főorvos az egyetemi hallgatóknak tartott előadásán azt mondta, hogy a védőnő a gyermekgyógyász jobbkeze, mert ő látja, tudja a helyszínen, mit hogyan kell tenni. Amikor a technikumba jártam, az első két évben a gyermekklinikán gyakorlatoztunk, harmadéven a tapasztalt védőnők terepre vittek, és a Hidegvölgytől kezdve a város szinte valamennyi körzeti rendelőjében megfordultam. A mesterségnek számtalan csínja-bínja van, amit az elméleti felkészülés birtokában a gyakorlat során lehet megtanulni. A múlt rendszerben, ahogy az újszülöttet kiengedték a kórházból, jelentették is a körzetnél, és meg kellett nézni, majd egy hónapos koráig hetente, hat hónapos korig kéthetente, egyéves korig pedig havonta látogatni. A beteg kisbabának az orvos felírta a gyógyszert, és nekünk, védőnőknek kellett követnünk, hogy rendszeresen beadják-e, javul-e a csecsemő állapota. A rendelő személyzete a felnőtteket ellátó körorvosból és asszisztensből, gyermekorvosból és gyermekasszisztensből, védőnőből, bábából és közegészségügyi szakemberből áll. Mi, védőnők, hét hónapos koruktól követtük a várandós asszonyokat, majd az újszülöttre összpontosítottunk. A jelenlegi előírások szerint a háziorvos újszülöttként és egy hónapos korban látja otthonában a kisbabát, utána akkor, amikor a szülők beviszik a rendelőbe.

– Meglepett, hogy a Magyarországon jól működő védőnői rendszerről eltérőek a vélemények, egyes fiatal anyák fölösleges tehernek tartják a védőnők látogatását, és nem értenek egyet a tanácsaikkal sem. Emőkének hogyan sikerült annyi éven át megtalálnia a hangot a szülőkkel, és elérnie azt, hogy minden szavát hitelesnek tekintsék?

– Nagyon fontos a gyakori látogatás. Ahogy belépek a házba, azonnal észreveszem, ha nincsen jó helyen a csecsemő ágya, tanácsot adok: mit kellene változtatni, hogy az újszülött jobban fejlődjön. Mindezt úgy kell a család tudomására hozni, hogy senkinek az érzékenységét, az emberi méltóságát ne sértsük. A csecsemővel kapcsolatos minden kérdésről elmondom a véleményem, de semmit sem akarok az anyákra kényszeríteni.  

– A tapintatos viselkedést is a technikumban tanították?

– Azt hiszem, hogy velem született, édesanyám tanítónő volt, és a családban 14 pedagógus van. Anyukámtól örököltem a nyugodtságot és kiegyensúlyozottságot, a pedagógiai érzéket, mégsem választottam az ő mesterségét. 

– Az édesanyját említette, soha nem felejtem el, hogy mennyire finom süteményeket tudott készíteni.

– Kényszerűségből választotta ezt a mellékfoglalkozást, ugyanis hét hónapos koromban édesapám, aki iskolaigazgató volt Gyergyóban, infarktusban meghalt. Öten voltunk testvérek, a 18 éves fiútestvérem halála után négyen maradtunk, ennyi gyermeket egy tanítónői fizetésből nehéz volt felnevelni. 18 éves koromig minden nyáron dolgoztam. Éjjel négy órakor keltünk, és Udvarfalváról Náznánba jártam napszámba, hogy ősszel a könyveimet meg tudjuk vásárolni. Volt olyan időszak, hogy az édesanyám fizetése csak a testvérem és az én bentlakási költségeimre volt elég. Ezért kellett kiegészítő keresetként tésztát sütnie, kézimunkáznia eladásra. 

– Visszatérve a védőnői teendőkre, melyek a kezdő anyukáknak szóló legfontosabb tanácsok? 

– Először is a szoptatással kapcsolatos tudnivalók. Ez manapság is jól működik, de engem zavar, hogy szinte mániákusan ragaszkodnak az anyatejhez. Annyira beleszuggerálják a terhes kismamákba, hogy nemrég az egyik páciensünk valósággal depressziós lett amiatt, hogy nem volt elég a teje, és pótolnia kellett. Soha nem szabad erőszakoskodni, mert vannak nők, akiknek kevés a tejük. Mindig arra biztatom őket, hogy küszködjenek az anyatejért, megmutatom, hogyan kell helyesen szoptatni, tisztába tenni, etetni a csecsemőt. A leglényegesebb mégis az, hogy az anya érezze, hogy lelkileg mellette állunk, hiszen szinte mindenikük gyermekágyi pszichózison esik át az első hat hétben. Ilyenkor jólesik, ha azzal vigasztaljuk, hogy szép, ügyes kisbabája született. A férjnek is nagyon kedvesen kell bánnia vele, mert a veszekedés is befolyásolja az anyatej mennyiségét. Oda kell figyelni a nagyobb gyermekre, ezért jó, ha már az anyuka hasában megsimogatja a testvérkéjét, mert bizonyos mértékben úgyis féltékeny lesz. Kezdettől be kell vonni a kicsi körüli teendőkbe is, ne forduljon elő, hogy a nagyobb testvér bepisil, dadogni kezd, rosszalkodik, hogy felhívja magára a szülő figyelmét. 

Az első hat hétben mellőzni kell a látogatókat – tanácsolom minden alkalommal. Ahogy azt is, hogy fontos követni a köldök leesését. Megtörtént, hogy nyolc hónapos gyermekhez hívtak, akit korábban nem én láttam, és a köldökénél egy nagy vadhús nőtt, mert egyáltalán nem kezelték. Németországból hozattam szert, hogy rendbe tegyük.

– Említettük  az anyatejes táplálás felértékelődését, tegyük hozzá, hogy az anyák egy része hosszú ideig szoptat, és a  mellétáplálást későn kezdi el, teát nem adnak a csecsemőnek, ami a korosztályok közötti vita elindítója sok családban. A védőnőnek mi a véleménye?

– Bár az új személet szerint hat hónapig csak anyatejet kell kapjon a csecsemő, én már korábban ajánlom a mellétáplálás elkezdését, azt ugyanis fel kell építeni, és a hatodik hónapban már késő elkezdeni. 

– Meddig ajánlott a szoptatás?

– Korábban egyéves kor után elválasztottuk a kisbabát, de most azt mondom, hogy másfél évig szoptasson, ám az anyát is védeni kell, és a későbbekben nagyobb lelki trauma abbahagyni a szoptatást, mintha korábban megtették volna. A véleményem megmondom, de az anyuka belátására bízom, hogy azt tegye, amit jónak lát.  

– Nincs egyetértés a csecsemő hozzátáplálását illetően sem; a védőnő tapasztalata mit igazol? 

– A csecsemő táplálásával kapcsolatos tudnivalókat mindenkinek leírom. A mellétáplálás szabályai pályafutásom alatt többször változtak, a gyümölcsleveket egy időben később, majd volt időszak, hogy hathetes korban vezettük be. A főzelékeket már a két hónapos csecsemőnek is ajánlottuk, később eltolódott négy hónapos korra, most azt tanácsolják, hogy hat hónapos korig csak anyatejet kapjon a baba. Én mindig azt mondom az anyáknak, hogy tapasztalatom szerint a mesterségesen táplált gyermeket négy hónapos, az anyatejjel táplált csecsemő mellétáplálását öt hónapos korban kell elkezdeni. Ha a leveket megszokta, következhetnek a főzelékek, de nem tanácsos egyszerre kezdeni mind a kettőt. Az orvosok ajánlani szokták a húslevest, én pontosan leírom, hogy mennyi húsból, zöldségből, vízből kell főzni, hogyan kell ízesíteni.  

Az orvos hiába mondja, hogy éjjel ne szoptasson az anya, azt a baba dönti el. Hiába mondjuk, hogy be kell tartani a háromórás szünetet a szoptatások között, kell irányítani az anyákat, de nem szabad beléjük sulykolni, hogy mit kell tenniük. Ha egy nap nem tudott főzni, vagy nem tudta megfüröszteni a babát, meg kell nyugtatni, hogy a kicsinek nem lesz semmi baja. Attól is meg kell kímélni, hogy lelkiismeret-furdalása legyen amiatt, hogy mindent megtett, mégis beteg lett a csecsemő, mert a betegség előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. A teával kapcsolatosan az a véleményem, hogy egy kicsi köményes teát lehet adni a babának. 

– Ezenkívül annyi egyéb probléma adódhat, amikor például a szopott tej egy részét visszabukja a csecsemő, vagy hasmenése van, egymást érik a gyermekbetegségek. Hogyan tudja megállapítani, hogy mi a baj és mi a teendő? 

– A tapasztalat alapján. Az internetről sok mindent olvasnak az anyukák, olyan szövegeket is, amit orvos nem ellenőrzött, és emiatt számtalan probléma adódik, de tisztázni lehet, és mindenekelőtt meg kell nyugtatni a szülőket. Emlékszem, hoztak egy gyermeket a hátán hólyagoshimlő-szerű kiütéssel. A rendelőben megállapították, hogy varicella. Én nem értettem egyet, elküldtük a bőrgyógyászatra, ahol azt tanácsolták, hogy vigyék a fertőző betegségek klinikájára, ahol egy rezidens orvos ugyanazt diagnosztizálta. De a kiütések két hét után sem múltak el, és akkor bebizonyosodott, amire gondoltam, hogy staphylococcusos fertőzésről van szó, felírtuk a megfelelő gyógyszert, és a gyermek öt nap alatt meggyógyult. 

– Ma már nem divat az idősek tanácsát meghallgatni; ezen tud-e változtatni a védőnő?

– A nagymamává vált szülővel is rendezni kell a kapcsolatot. A fiatal anyukák panaszkodnak, hogy beleszólnak a csecsemő gondozásába. Azt szoktam mondani, hogy meg kell hallgatni őket, és udvariasan közölni velük, hogy igazuk van, de ők már másképpen járnak el. Nem helyes, amikor egy-egy fiatal anyuka a csecsemő közelébe se engedi a nagyszülőket, be kell vonni őket is a gyermek gondozásába, és amikor kicsit nagyobb lesz, a kisgyermeket időnként a gondjaikra kell bízni.

 – A bilire szoktatással kapcsolatosan milyen tanácsot ad?

– Egy év után, különösen, ha nyár van, rá kell tenni a gyermeket mindennap a bilire, legalább naponta kétszer, a felkelést követően, és étkezés után húsz perccel. De csak az kezdje el, aki következetes marad, és mindennap megteszi. Vannak gyermekek, akiknél ez a módszer bevált, akiknél nem jár eredménnyel, azokat nem kell kínozni, nem szabad órákig a bilin tartani, és a kezébe játékot vagy ételt adni. Manapság még óvodába menetkor is bepelenkáznak egyeseket, mert Pampers pelenkát használnak. Ha mosni kellene, akkor következetesebbek lennének. A mai anyukák fel sem tudják fogni, hogy a nedvszívó pelenkák mennyire megkönnyítik az életüket. Egy pszichológus szerint nem tud lelkileg annyira kötődni a gyermekhez az, aki nem mosott pelenkát, de én ezt nem hiszem el. 

– Sikerül-e beoltani minden kisbabát ma, amikor annyi ellenzője van a védőoltásoknak?

– A körzetünkben minden gyermek be van oltva, mert én részletesen elmagyarázom a fertőző betegségek lehetséges következményeit, amit a valóságban is megtapasztaltam. Ha az internetre hivatkoznak, megmondom, hogy engem nem érdekel, mert az 54 év alatt nem láttam olyan gyermeket, aki az oltástól megbetegedett volna. Előfordult, hogy az oltás kiváltott egy lappangó betegséget, de az egészen más. 

Sok roma család tartozik hozzánk, amikor jönnek a szépen megmosdatott gyermekkel, magamhoz veszem és megpuszilom, amire azt mondják, hogy Emő néni száz évig legyen velünk, olyan jólesik nekik, hogy az ő gyermeküket is annyira szereti valaki.

– Mi a forrása a jólelkűen osztogatott szeretetnek?

– Nem tudom – mondja jellegzetes gyergyói akcentusával, amit a marosvásárhelyi évek sem mostak ki beszédéből –, nem az én érdemem, valószínű, veleszületett adottság ez is. De nemcsak a gyermekeket, az idős pácienseket is szeretem. Amikor nehezen tudnak felállni, azt szoktam mondani, hogy hozom az emelődarut, s jót nevetnek, ha viccelődöm velük. Van egy tanárnő páciensünk, akit sok veszteség ért, és azt állítja, hogy azért jön, mert rengeteg pozitív energiát kap tőlem. Akiben nincs szeretet és empátia, az jobb, ha nem választja az emberekkel, a betegekkel való foglalkozást, akikkel mindig meg kell találni a hangot akár egy tanács vagy biztatás formájában – mondja, és így már érthető, hogy a zsúfolt renedelőben sem hangoskodnak a páciensek.

– Biztos vagyok benne, hogy sok vásárhelyi családban gondolnak nagy szeretettel Emőkére.

– Amikor összetalálkozunk, és a szülők elmondják a már felnőtt gyermeküknek, hogy jó tanácsot, segítséget kaptak tőlem, ezek a visszajelzések adnak erőt, hogy továbbra se hagyjam abba. 

– Meddig szeretne még dolgozni?

– A nővérem is megkérdezte, s utalt arra, hogy a színészek is a színpadon halnak meg. Nekem fantasztikus a munkabíró-képességem, a fiatalok sokkal többet panaszkodnak. Soha nem hűlök meg, semmilyen gyermekbetegséget nem húztam el. Valószínűleg édesanyám génjeit örököltem, ő sem volt beteg, soha egy napot sem hiányzott az iskolából. 

Egyébként addig szeretnék még dolgozni, ameddig EZ s AZ működik – mutat a fejére és a lábára, majd hozzáteszi, hogy amikor a forgóját műtötték, bement az orvoshoz, és megkérte, hogy 7-én operálja meg, mert 25-én oltani kell menjen, és valóban, három hét után már dolgozott is. 

Ha az ember pozitívan áll hozzá a betegséghez, és nem hagyja el magát, hanem mindenáron gyógyulni akar, az nagyon sokat számít – teszi hozzá, s erre tanítja a rendelőhöz tartozó  édesanyákat is, hogy higgyenek magukban, s lehetőleg kerüljék a stresszt, ne essenek kétségbe, mert a beteg gyermek meggyógyul. És ha tanácstalanok, felhívhatják, mert hétvégén sem kapcsolja ki a telefont. 

– Szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatok, amikor már nincsenek igazi védőnők, mert lelkes emberként végzi a munkáját, amin látszik a sokéves tapasztalat. Együtt megyünk a beteghez, én orvosi szempontból vizsgálom meg, ő a tudása, tapasztalata alapján mond véleményt, ami nagy segítség. Szeretem a szakmámat, és ketten kiegészítjük egymást. Ugyanakkor azt tudom tanácsolni, hogy csak az válassza ezt a hivatást, akit emberként is jónak tartanak – kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Fehérvári Lázár Mónika fiatal családorvos. Rezidens orvosként Bárczi Emőke hívta gyakorlatra dr. Bartel Klára doktornő mellé, akiktől egy idő után átvette a praxist, de mindketten továbbra is segítik a munkájában.