Ötödik nyelvlecke
2015-02-11 14:49:42
- Ötvös József
Pár nappal ezelőtt olvastam az – általam eddig nem ismert – kortárs magyar író, Krasznahorkai László furcsa sikeréről, aki bekerült az ötven legmenőbb kezdő mondatot alkotó írók közé.
Pár nappal ezelőtt olvastam az – általam eddig nem ismert – kortárs magyar író, Krasznahorkai László furcsa sikeréről, aki bekerült az ötven legmenőbb kezdő mondatot alkotó írók közé. Ez az irodalmi csemege jutott eszembe, amikor főtéri nyelvleckét gyakoroló társam lefordította a Trans Europa megnevezést: „keresztül-kasul a vén földrészen”. Gondolom, a vén jelző Varga Miklós sokat dúdolt slágeréből bukkant elő, a vén Európa – a gyönyörű nő refrénből. E jól sikerült fordítás után figyeltem fel a cégér alatti hirdetőüvegre: 13 német város neve díszeleg ott (és egyik sem az egykori Kelet-Németországból). Amikor mindezt felfedeztem és megszámoltam, Budapesten a magyar miniszterelnök éppen a német kancellárral, Angela Merkellel találkozott. Elkönyveltem, virágcsokor helyett német városok füzérével köszönti egy erdélyi város az EU német nagyasszonyát.
Egyébként semmi bajom ezzel az utazásközvetítő céggel, amiért számukra a vén kontinenst 13 német város jelenti. Milyen sokan megelégednének, ha csak ezt a 13 várost egykor meglátogathatnák, még akkor is, ha sokszor telhetetlenek vagyunk világjáró utazásaink vágyában. Bizony, az utazásoknak is megvan a maguk divatja, nem csak a miniszoknyának. Ott, a Trans Europa kék betűi előtt jutott eszembe egykori, nemzeti hévvel kimondott fogadalmam: addig nem megyek Párizsba vagy Rómába, míg be nem járom a régi Magyarországot. Ezt a személyes fogadalmat Szabadka és vidékének látványa csalta ki egykor belőlem.
Talán emlékszünk még arra az időre, amikor úgy tudtunk örülni a velünk kétévente Székelykocsárdtól Berlinig száguldó Balt Orient Express zakatoló hangjának. Így lett életem kitörölhetetlen élménye a berlini fal lefényképezése. Miután leomlott a jelképes és valóságos betonfal, már Bécsbe, Genfbe vagy Párizsba kívánkoztunk. Abban az időben eléggé meg nem becsült szolgálati utak révén megláthattam a Szerbiában lévő Bácskossuthfalvát, a Szlovéniához tartozó Hódost, Horvátországban Kórogyot és Hercegszöllőst, majd a felvidéki krasznahorkai várat, Kassán II. Rákóczi Ferenc sírhelyét, és Borsiban a szobát, ahol a városunkban beiktatott erdélyi fejedelem született. Amikor a kárpátaljai Munkács várából kitekinthettem, elszégyelltem magam: miért kívánkozom én Bécsbe vagy Rómába, mikor Eszéken és Nagyszebenben, Beregszászon és Lendván, Újvidéken és Sopronban olyan jól érzem magam, sőt merem állítani: ezek is mind-mind európai városok, még ha a Trans Europa hirdetőtábláira nem is kerültek fel.
Életem során sokfelé megfordulhattam, de az igazi nagy világvárosok kimaradtak utazásaimból, egyedül Párizs jelent örök rejtélyt világjáró kalandozásaimban. Magyarországról Brazíliába menet Párizsban át kellett szállnunk a repülőtéren, ahol egy éjszakai másfél órás repülőtéri tartózkodás után utaztunk tovább Dél-Amerika felé. Mai napig nem tudom eldönteni, jártam-e Párizsban vagy sem, ha a lábam egyáltalán nem érintette a franciák földjét.
