2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Oscar-díjas magyarok és jelöltek

  • 2016-01-15 12:20:20

  • MTI

Az első magyar alkotás, amely Oscar-díjat kapott, Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt 1981-ben. 

Oscar-díjra jelölték csütörtökön a Saul fia című magyar filmet, Nemes Jeles László holokauszt-drámáját a legjobb idegen nyelvű alkotások között. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a magyar és magyar születésű Oscar-díjasokról és jelöltekről:
Az első magyar alkotás, amely Oscar-díjat kapott, Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt 1981-ben. Egy évvel később Szabó István Mephisto című alkotása a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat nyerte el, ez az első és máig az egyetlen Oscar-díjas magyar játékfilm.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriában már a Mephisto előtt is versengett magyar játékfilm: 1969-ben a Fábry Zoltán rendezte A Pál utcai fiúk, 1975-ben Makk Károly alkotása, a Macskajáték, az ugyancsak Fábry Zoltán rendezte Magyarok 1979-ben, majd 1981-ben Szabó István Bizalom című filmje. A Mephisto után 1984-ben a Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezte Jób lázadása és a Szabó István által rendezett, a Mephistóval trilógiát alkotó Redl ezredes 1986-ban és a Hanussen 1989-ben szintén jelölt volt.
Az animációs rövidfilm kategóriában Rófusz filmje előtt öt évvel már jelölték Jankovics Marcell Sisyphus című rövidfilmjét.
A filmvilág legrangosabb kitüntetését korábban több olyan filmes is megkapta, akik Magyarországon születtek, és bár külföldön szereztek világhírnevet, magyarként tartják őket számon. Néhány ismertebb név a kitüntetettek közül:
Korda Sándor (Alexander Korda) 1941-ben A bagdadi tolvaj producereként vehette át a kitüntetést, Kertész Mihály (Michael Curtiz) 1944-ben a legendás Casablanca, George Cukor 1965-ben a My Fair Lady rendezéséért kapott Oscart. Trauner Sándort (Alexander Trauner) látványtervezőként (Legénylakás, 1961), Rózsa Miklóst zeneszerzőként háromszor (Elbűvölve, 1946, Kettős élet, 1948, Ben Hur, 1960) díjazták.
Forgatókönyvíróként Herczeg Géza 1938-ban (Emile Zola élete), Székely János – John S. Toldy néven – 1941-ben (Arise, My Love), Pressburger Imre (Emeric Pressburger) pedig 1943-ban kapott Oscar-díjat (A 49. szélességi fok).
Vértes Marcell (Marcel Vertes) a Moulin Rouge látványtervezéséért, valamint jelmezéért kapott 1953-ban Oscart. Operatőrként László Ernő (Ernest Laszlo) (Bolondok hajója, 1966) és Zsigmond Vilmos (Harmadik típusú találkozások, 1978) munkáját ismerték el az amerikai filmakadémia kitüntetésével. Szintén A bolondok hajójáért kapott látványtervezői Oscar-díjat Joseph Kish.
Érdekesség ugyanakkor, hogy a színészi kategóriákban alig van magyar születésű díjazott, a kevés kivétel egyike a Budapestről származó Lukács Pál (Paul Lukas) (Őrség a Rajnán, 1944).
1944-ben George Pal „különleges Oscart” kapott, majd 1951-ben a Végállomás a Hold című futurisztikus dokumentumfilmje a legjobb speciális effektusok díját nyerte el. Zukor Adolfot (Adolph Zukor) négy évtizedes filmes munkásságáért 1949-ben szintén 
„különleges Oscar-díjjal” ismerték el.
A Mephisto sikere óta eltelt több mint három évtized során 1986-ban A Maszk című film sminkes munkájáért Elek Zoltán nyert Oscar-díjat, 1991-ben Böszörményi Zsuzsa diák-Oscart nyert Egyszer volt, hol nem volt... című filmjével. Szalay Attila 1995-ben technikai Oscart kapott.
2001-ben Koltai Lajost a Malena című olasz film operatőri munkájáért jelölték Oscarra, 2007-ben M. Tóth Géza Maestro című rövid animációs filmjével, ugyanabban az évben Zsigmond Vilmos pedig a Fekete dália operatőreként kapott jelölést (az Oscar-díjas operatőrt 1979-ben A szarvasvadász, majd 1985-ben A folyó fényképezéséért is jelölték). 2010-ben technikai Oscar-díjat kapott Jászberényi Márk, Perlaki Tamás és Priskin Gyula.
A legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában 2013-ban Szász János A nagy füzet című alkotása szerepelt a kilenc alkotást tartalmazó szűkített listán, de nem jutott be az öt Oscar-jelölt közé.
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia 2013. évi tudományos és technikai díjazottjai között magyarok is voltak: Madjar Tibor, Kőhegyi Csaba és Major Imre egy 3D-modellező szoftver fejlesztéséért kapott elismerő oklevelet.
2014-ben Bucsi Réka Symphony No. 42 című alkotása bekerült a rövid animáció Oscar-díjára esélyes tíz produkció közé, ám a legjobb öt közé nem jutott be a produkció.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató