Orth szerint a Tragédia

Madách 200

A Marosvásárhelyen is népszerű nagyszebeni grafikusnak köszönhető Madách Imre életművének és nagy formátumú drámai költeményének a felidézése. Az ember tragédiája ihlette Orth István-alkotások sok érdeklődőt vonzottak a Bernády Házban rendezett kiállítás február 9-i megnyitójára, de az esemény iránti érdeklődést nagyban növelte az a lehetőség is, hogy a színházkedvelők újra találkozhattak az esten közreműködő Farkas Ibolya művésznővel. Váratlan ajándékként zenei epizódnak is örülhetett a közönség, a kiállító felesége, Orth Enikő zongoraművész lepte meg vele a jelenlevőket. A magyar irodalom két évszázada, 1823. január 20-án született kiemelkedő egyénisége és főműve így hármas tükörben került az érdeklődés előterébe. Kétségtelenül rászolgált, sőt azt is mondhatnók, hogy ez az összetett rendezvény egyfajta igazságtételként is felfogható, a Petőfi-év csúcsra járatott programja ugyanis mintha feledtette volna a köztudatban, hogy Madách-bicentenárium is van.

Orth István, aki pár nappal a tárlatnyitó előtt töltötte 78. életévét, ma is az egyik legaktívabb képzőművészünk, egymást érik a kiállításai, szebeni műtermében és különböző alkotótáborokban folyamatosan készülnek újabb grafikái, festményei, metszetei, könyvillusztrációi, hangsúlyos a jelenléte Nagyszeben kulturális és művészeti életében, és mindegyre valamilyen újdonsággal, figyelemre méltó kezdeményezéssel rukkol elő. Ide sorolható most megismerhető nagyigényű vállalkozása, az egyetemes vonatkozású filozofikus alkotás, Az ember tragédiája képi átlényegítésére létrehozott sorozata. Lényegében többes számot kellene használnunk, hiszen két ciklusról beszélhetünk. Az első 20, vegyes technikával készült színes kép ősbemutatója 2020 őszén volt a grafikus városában, Szebenben. Azt hozta el most a Bernády Házba. E rajzos ciklust mívesebb, elmélyültebb megfogalmazásban, rézmetszet változatban is elkészítette, idén januárban ezt állította ki a Liszt Ferenc Bukaresti Magyar Kulturális Központban. A sikeres tárlatot a vásárhelyi megnyitó idején is láthatta még a főváros közönsége. A rézkarcok közül néhány, valamint a Tragédiát képként megtestesítő grafikai lapokhoz társított plakátok a Bernády Galéria földszinti kistermében gazdagították az itteni kiállítást. A teljes rézmetszet-sorozatot különben egy impozáns albumot fellapozva ismerhették meg az érdeklődők. Ráadásként kézbe vehették azt a kivételes kiadói teljesítményként értékelhető Honterus-díszkiadványt is, amely Az ember tragédiája német nyelvű változatát (Die Tragödie des Menschen) adva közre, Orth rézkarcaival illusztrálva jelentette meg Madách remekét, és tisztelgett a klasszikus szerző jubileuma előtt. Remélhető, hogy az eredetileg háromnyelvűre (magyar, román, német) tervezett könyves projekt folytatása is megvalósul a jövőben.

Madách Tragédiája biztos sokfelé szóba került az eltelt hetekben, és téma lehet a továbbiakban is szerte a világ számos országában, hiszen 40 nyelven olvasható, és sokféle változatban állították, állítják színpadra. Németül 17, angolul 12 fordítása ismert. Komoly erőpróba mindazok számára, akik tolmácsolni akarják, vagy valamilyen társművészeti megközelítésben próbálják átadni üzenetét a jelenkornak, a sorskérdésekkel küzdő, önpusztító emberiségnek. Erről már a házigazda művészeti író, Nagy Miklós Kund szólt a megnyitón, méltatva a bibliai teremtéstörténetre, illetve a világtörténeti eseményekre, helyszínekre épülő 15 szín vizuális megformálásának orthi erényeit. A grafikai átlényegítés sajátosságaiba, alkotói kihívásaiba, elégtételeibe és nehézségeibe Orth Istvánnal beszélgetve vezette be a hallgatóságot, olyan különlegességekre is felhíva a figyelmet, amelyek első pillantásra talán fel sem tűnnek a szemlélőknek. Az talán nyilvánvalóbb volt még a festő-grafikus önvallomása előtt is, hogy Madách drámai költeményéből a napjainkban is hátborzongató falanszter szín és az egyiptomi korrajz problematikája ragadta meg leginkább, de azt már valószínűleg csak a művészetekben jártasabbak vették észre, hogy a festő a koloritjával is jellemzi a drámahősöket. A képein Éva színe a lila, Ádámé a barna, Luciferé a még sötétebb, feketébe hajló. Orth, mint mondta, ezeket a vegyes technikájú képeket inkább vázlatoknak tekinti, az egyes korok és helyzetek, sors- és létkérdések lényegét, hangulati töltetét igyekezett megfogalmazni, a gondolati, érzelmi töltet teljesebb visszaadása elmélyültebb, hosszasabb munkát igényel. A Tragédia sok kiváló képzőművészt késztetett arra, hogy kongeniális illusztrációs vállalkozásba kezdjen. Számára ilyen szempontból Zichy Mihály 1887-es rendkívüli szépségű képsorozata, a díszkiadású Tragédia-album a meghatározó. És azt is elárulta, hogy noha Madách műve az emberiség egyetemes érvényű kérdéseit fogalmazta meg, ő megengedett magának annyi alkotói szabadságot, hogy magyar identitásunk jellegzetességeiből is becsempésszen valamit egyik-másik képébe. Ilyen vonatkozásban egy kopjafa elemeire hivatkozott, illetve a terhessége hírét közlő Éva szavainak kivetülésére, amelynek kavargásában felsejlik egy festett székely fabölcső otthonos látványa is. 

Éva kapcsán egy kis színháztörténeti visszapillantásra is alkalmat adott a tárlatnyitó. Az 1975-ben még Marosvásárhelyi Állami Színház néven működő társulat híres Madách-előadását, Az ember tragédiája Harag György rendezte nagy visszhangú színpadi változatát idézte fel az est színművész vendége, 

a vásárhelyi Éva, Farkas Ibolya művésznő. 

A darabot dupla szereposztásban játszotta a társulat, pontosabban Ádámot és Évát Bács Ferenc és Tanai Bella, illetve Ferenczy Csongor és Farkas Ibolya alakította, Lucifert mindkét változatban ugyanaz a művész személyesítette meg, Lohinszky Loránd – mesélte a művésznő, aki nehéz szívvel tért ki a műsorvezető által felvetett tényre, miszerint az említett főszereplők közül rajta kívül már egyik sem él. A rendező sem, akinek munkájába közel fél évszázaddal ezelőtt két fiatal rendező munkatárs, Kovács Levente és Kincses Elemér is bekapcsolódott. A kettős szereposztást az is indokolta, hogy a bemutatóra készülve már beindult a Bács–Tanai házaspár magyarországi áttelepülésének folyamata, ilyen esetben pedig a diktatúra gépezete könyörtelenül életbe léptette a tiltásait. De Harag György utóbb elismerte Farkas Ibolyának, aki a 25. előadástól vette át Éva szerepét, hogy úgy érzi, a kezdetektől neki kellett volna kiosztania a feladatot. Az Éva szerep és a nagyszerű produkció fogadtatása ma is eleven a művésznőben, két kis monológot – az egyiptomi és a prágai színből – fel is elevenített a kiállítás közönségének. Fiatalos energiáit, átélőképességét nem kellett bizonygatnia, azok hőfoka, rezdülései hirtelen belengték a termet, a jelenlevők színpad nélkül is megérezték, kivételes epizód, Thália rögtönzött varázsának részesei lehetnek. A felcsendülő taps elismerés és előleg is volt a nyolcvanon túl is tevékeny színésznőnek, aki közelgő születésnapját újabb premierrel, a március 4-re tervezett Spectrum színházi monodráma bemutatójával teszi emlékezetesebbé. 

A képhez, szóhoz zene is társult. 

Orth Enikőnek köszönhető a ráadás

Nem kimondottan hangversenyzongora a Bernády Galériában található hangszer, ritkán van megszólaltatható állapotban, a nagyszebeni zongoraművész és kiváló zongoratanár mégis vállalta a váratlan fellépést. Ha már a bukaresti tárlatnyitón játszott, szülővárosa művészetkedvelőit sem hagyhatta cserben. Nyilván nem adhatott olyan gazdag ízelítőt művészetéből, mint ahogy a Liszt Intézetben tehette, de egykori művészeti líceumi tanára, a marosvásárhelyi zenei élet kiválósága, Chilf Miklós zeneszerző Hat bagatelle című szerzeményének megszólaltatására alkalmas volt a zongora. Ekképpen előtte is tisztelgett, a képek, illusztrációk és a drámai költemény hangulatával egybecsengő zenemű ihletett tolmácsolásával pedig még kerekebbé, tartósabbá vált az est nyújtotta élmény.