Oroszország, Szentpétervár (2.)

Július 30-án, vasárnap szentpétervári tartózkodásunk harmadik napja, az orosz haditengerészet ünnepe, amikor százezernyi tömeg kíváncsi a Néván felvonuló hadihajókra, tengerészekre, no meg a jelen levő Putyin elnökre. A szombati főpróba alkalmával ízelítőt kaptunk a jelentős ünnepi felvonulásból. Turistatársainkkal együtt rövid megbeszélésen idegenvezetőinkkel közösen úgy döntöttünk, hogy elkerüljük az ilyenkor összezsúfolódó tömeget és a várható útlezárásokat, délelőtt továbbra is a Szentpétervár környékén levő nevezetességeket látogatjuk meg, amelyek különben is tervünkben voltak, délután visszatérünk a metropoliszba.

Szentpétervár környéken 20–30 kilométeres körzetben I. Nagy Péter cár után majdnem minden cár építtetett saját örömére egy-egy fényűző palotát.

Elsőként a Cárszkoje Szelóban levő, Jekatyerin (Katalin) cárnő elbűvölő palotáját látogattuk meg. Cárszkoje Szelo (magyarul Cári falu) a 19. században a cárok kedvelt lakóhelyévé vált, újabb neve Puskinváros, a hasonló nevű rajon központja. A város újabb nevét 1937-ben, a nagy orosz költő és drámaíró tragikus halálának századik évfordulóján kapta. Puskin, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője hét évig a Cárszkoje Szelóban működő líceum tanulója volt (1711–1717), és még azokban az években széles körben elismerték tehetségét.

A líceum közelében épült Katalin-palota az orosz barokk második gyöngyszeme, háromemeletes, több aranyozott, kupolás tornyocskával, oszloporomzattal. Homlokzata 300 méter hosszú. II. (Nagy) Katalin cárnő kedvenc tartózkodási helyét nagy pompával rendezte be. Bálterme (nagyterme) több mint 50 m hosszú és 18 m széles, párját ritkítja egész Európában, mégis világhírét az itt látható Borostyánszoba, amelyet az oroszok a világ 8. csodájának tartanak, a Zöld ebédlő és a Trónterem alapozta meg. Ezeket szebbnél szebb művészi alkotással díszítette. Katalin cárnő idején a művészetek többet fejlődtek Oroszországban, mint bármely előtte vagy utána uralkodó cár idején. A meseszép palotához óriási park is tartozik, csónakázótóval.

A cárnő porosz arisztokrata család sarja, okos, jól társalkodó, nem igazán szép kislányként lett a gyenge képességű trónörökös, a későbbi cár, II. Péter felesége. A korán elhunyt cár halála után választották Oroszország uralkodójává, és miközben több neves szeretője volt, valójában sokat tett Oroszországért.

Puskinvárosban látható a Sándor-palota is.

Kirándulásunkat a Puskinvárostól délre mintegy hat kilométerre fekvő, Katalin cárnő fia, I. Pál cár kedvelt vadászterületén, a róla elnevezett Pavlovszkban folytattuk. I. Pál itt építtetett egy gyönyörű, klasszicista stílusú palotát, melynek a város is létrejöttét köszönheti. Ez az épület kisebb a Katalin-kastélynál, de a berendezése legalább olyan szép, mert a cár és felesége rengeteg műkincset vásárolt egész Európából. A palota kis csoportokban, félórás időközökben látogatható, de a körülötte levő 600 hektáros parkban is számtalan látnivaló van. A palota hírességét könyvtárán kívül a Béke szalon és a Lovagterem gazdag díszítettsége biztosítja. I. Pál cár számos reformot vezetett be, visszavonta anyja, II. (Nagy) Katalin rendeletei egy részét. Intézkedései ellenszenvet váltottak ki a nemesség körében és a hadseregben is, 1801-ben meggyilkolták.

1917 után az államosított palota helyiségeit raktárnak használták, mintául szolgáltak az erdélyi kastélyok későbbi gazdáinak.

Oroszország első vasútvonalát 1837-ben Szentpétervár és Pavlovszk között nyitották meg.

Vasárnap a kora délutáni órákban tértünk vissza a városba, és a naphoz illendően Szentpétervár nevezetes templomait látogattuk meg. 

 Mindenekelőtt Oroszország leghatalmasabb templomába, a Szent Izsák-székesegyházba mentünk el. Építését I. Sándor cár (1801–1825) rendelte el, francia építészre bízta. Elkészülte után a város főtemploma lett. A mocsaras talaj miatt több mint húszezer cölöp tartja az épületet hordozó vörös-gránit oszlopokat, amelyek százharminc tonnát nyomnak egyenként, és 112 van belőlük. Kupolája a római Szent Péter-dóm és a londoni Szent Pál-katedrális után a világ harmadik legnagyobb kupolája, öntött vasból készült, arany-higany keverékkel aranyozták. A súlyosan mérgező higany legalább 60 munkást megölt. Az épület belsejét 400 kilo-gramm arany, nagy mennyiségű színes – fehér, zöld, sárga, vörös, szürke és fekete – márvány és féldrágakő díszíti. Kívül-belül több száz szobor, falfestmény ékesíti a templomot. A székesegyház nevét onnan kapta, hogy I. Nagy Péter cár születésnapja dalmáciai Szent Izsák napjára esett.

A szentpétervári Kazán katedrális, jelenleg érseki székhely meglátogatása következett. A 19. század elején épült templom mintájaként a római Szent Péter-bazilika szolgált, ezért nem minden ortodox egyházi személy tetszését nyerte el. Ide temették 1813-ban Kutuzov tábornokot, aki Napóleon oroszországi hadjárata idején az orosz hadsereg vezéreként a kazáni Szent Máriához fohászkodott védelemért. A templom a franciák feletti diadal szimbóluma lett, 1837 óta áll előtte Kutuzov szobra.

A következő egyházi épület, amelyet meglátogattunk, a Véren Megváltó (Vérző Megváltó) ötkupolás temploma, azon a helyen épült, ahol meggyilkolták II. Sándor cárt, aki addig soha nem látott reformokba kezdett az oktatás, közigazgatás terén, felszabadította a jobbágyokat, s emiatt befolyásos ellenségekre tett szert. Ellenségei négy támadást is szerveztek ellene, sikertelenül, de az ötödik, a Népi Akarat nevű szervezet által indított támadásban, 1881-ben elérte végzete. Utóda, III. Sándor cár ellen is ármánykodott ez a szervezet, amelynek akkori vezetőjét, egy 21 éves Uljanov nevű fiatalembert a cár felakasztatta. A név sok olvasó számára ismert lehet, hiszen ez a fiatalember az akkor 17 éves Lenin testvére volt, akinek a későbbi tevékenységét döntően befolyásolhatta bátyja halála.

 Szentpétervár legszebb templomát, a Véren Megváltó nevűt III. Sándor cár építtette, középkori orosz hagyományokat követő hagymakupolás stílusban, egy leszűkített csatorna mellett. Kívülről sokszínű mozaikkal borították, amelynek szép összhatása van. A szovjet időkben többször is megsemmisítésre ítélték, szerencsére nem bontották le. A második világháború idején hosszú ideig itt tárolták az éhen halt emberek holttestét, később zöldséget raktároztak ebben az épületben. A templom ma már múzeumként működik, nem tartanak vallásos szertartásokat benne, egy kiállítás is megtekinthető a meggyilkolt cárról, gyönyörű mozaikjainál is érdemes hosszabban elidőzni.

Az Admirálitás hajógyár egykori kátrányraktára helyén épült Szmolnij kolostor és székesegyház épületét látogattuk meg utolsónak. II. (Nagy) Katalin cárnő a kolostor cellasorában nevelőintézetet hozott létre nemeslányok részére, manapság az egyetem használja ezeket az épületeket. A templom mellett van a Szmolnij intézet klasszicista palotája, amelyet 1917-ben, a forradalom idején katona- és munkástanácsok foglaltak el, itt adták ki az új szovjet kormány első rendeleteit, itt volt Lenin dolgozószobája, a kormány székhelye. Az épület előtt ma is áll Lenin egész alakos, magas szobra, a környező parkban Marx és Engels szobrait láthatjuk. 

A forradalom megrongálta a templomot, hosszú ideig zárva tartották, burgonyát tároltak benne, majd a városi múzeum és koncertterem költözött ide. Szép kupoláival Szentpétervár egyik legszebb templomát kívülről teljesen felújították, belseje felújítás alatt áll, de látogatható.

A templomok meglátogatása közben bebarangoltuk a város történelmi magját, a belvárosi utcákat és a várost átszelő Nyevszkij proszpekt sugárút egy részét.

Megcsodáltuk Nagy Péter cárnak az Izsák-székesegyház közelében elhelyezett bronz lovas szobrát, amelyet 1782-ben avattak fel, és Szentpétervár jelképévé vált. A szobrot Nagy Katalin cárnő rendelte meg, a francia szobrász 16 év alatt készítette el.

A világ legszebb öt szobrának egyike (ezek között ott van a kolozsvári Mátyás király szobor is), a „Bronzlovas” létrehozásához 164 tonna bronzot és 4 tonna vasat használtak fel. Talapzatát, az 1600 tonnás gránittömböt csigák és emelők segítségével szállították a Néváig, onnan bárkán szentpétervári rendeltetési helyéig. Talán ez a legnagyobb kő, amit valaha ember megmozgatott.

A legenda szerint, amíg a babérral koszorúzott, lovával kígyóra taposó Bronzlovas áll, idegen hatalom nem foglalhatja el a várost. Leningrád híres 900 napos ostroma alatt, amikor milliónyi ember pusztult el a városban, a szobrot homokzsákokkal vették körbe, így semmi baja sem történt.

Alkalmunk volt megtekinteni I. Miklós cár magas lovas szobrát, fotószünetet tartottunk Nagy Katalin cárnőt ábrázoló szoborkompozíciónál. A büszke tartású cárnő lábánál neves kortársainak, hadvezéreinek szobrai láthatók.

Vasárnapi „kultúrsétánk” véget ért. Rengeteg, számunkra egészen új és érdekes dolgot láthattunk, számos élménnyel, ismerettel tértünk vissza szállodánkba, és kíváncsian vártuk, milyen élményeket tartogat a következő nap.

Veress László