Oroszország, Szentpétervár (1.)

A Baltikumba tervezett utazásunk során Finnország után Oroszország következett. Helsinki és Porvoo volt az Európai Unió területén utolsóként meglátogatott két város. Oroszország felé utazva mintegy 135 kilométeren át nyugtalanul vártuk, hogy a határon gond nélkül átlépjünk. Eddig az országhatárok megállás nélkül átjárhatók voltak, most úgy éreztük, mintha visszaköszönne a múlt.

Oroszországba utazni csak érvényes vízummal lehet. Többféle vízumot lehet igényelni, nevezetesen átutazásra alkalmas, turista- és üzleti vízumot. A turistavízum beszerzésének feltétele az előzetes szállásfoglalás a teljes ott töltött időszakra. A vízum beszerzését célszerű utazási irodára bízni, és szükséges, hogy útlevelünkben legalább két egymás melletti üres lap legyen. A határnál is és a szállodában is regisztrálnak. Átkeléskor az útlevél bemutatásán kívül két részből álló beutazási kérvényt kell kitölteni különböző személyi adatokkal. Ezeket is ellenőrzik, lepecsételik, egyik részét elveszik beutazáskor, a másikat kilépéskor, és ezt nagyon fontos jól megőrizni, nélküle nehezen lehet elhagyni az országot. Ha mindezek rendben vannak, akkor talán beengednek országukba. 

Odaérkezésünkkor a határnál már egy svájci turistacsoportot ellenőriztek, mégis mi mehettünk át hamarabb, őket visszaküldték, hogy a beutazási-kiutazási kérvényeket újból és helyesen egészítsék ki. Nekünk kimondták a bűvös szót: DÁSZVIDÁNIJE, és elindulhattunk a 210 kilométerre levő Szentpétervár felé.

Az országút két oldalán nyír- és fenyőfákból álló végtelen erdők és mocsaras talaj látható. Imitt-amott még az erdőszéli fák is vízben állnak, a falvak temetőiben a keresztek is. Végig a Finn-öböl közelében haladunk, tulajdonképpen körbejárjuk északkeleti végét.

Első pihenőnk egy erdőszéli benzintöltő állomás. Az egyetlen vécénél hosszú sor, a férfiak bátrabbjai a közeli erdőt látogatják meg. 

Az üzemanyag ára az országunkban alkalmazottnak alig fele: a 95-ös benzin 41 rubel (2,78 lej), a gázolaj 39 rubel (2,69 lej). Késő délután van, de a tiszta égbolton még magasan ragyog a nap, meglehetősen északon vagyunk, a mai Oroszország legnyugatabbra fekvő területein. 

Krisztus után évszázadokon át normann eredetű népek, a varégok éltek ezen a területen, és Rusz néven egy városállamot hoztak létre, Novgorod központtal. Keleti irányból szlávok vándoroltak folyamatosan ezekre a vidékekre, a varégok beleolvadtak a szláv törzsekbe. Később a szlávok létrehozták a Kijevi Ruszt, amely egy ideig átvette az irányítást, de a tatárok ezeket az államokat megsemmisítették. Időközben a Moszkvai Nagyfejedelemség annyira megerősödött, hogy legyőzte a tatárokat, újraegyesítette Rusz területeit, és folyamatosan terjeszkedett keleti és nyugati irányba egyaránt.

I. (Nagy) Péter orosz cár (egyeduralkodó volt 1696–1725 között) fiatal korától egész életében különösen érdeklődött a hajók iránt. Hajóépítő műhelyeket hozott létre, gyakran ő maga is beállt dolgozni a külföldi mesterek és orosz munkások közé. Megalapította a hadihajók építéséért és felszereléséért felelős admiralitást. 1702-ben az orosz hadseregek kezdtek győzelmeket aratni a svédek ellen, elfoglalták a Néva folyó deltáját, megnyílt előttük az út a Finn-öblön keresztül a Balti-tengerhez. Nagy Péter cár itt szemelte ki az új kikötőváros helyét, Amszterdam mintájára létrehozta Szentpétervárt, és teljesült vágya, Oroszország tengeri hatalommá vált. A város ingoványos, mocsaras, egészségtelen árterületre épült, számtalan épületanyagot (követ), hadifoglyot, rabot és orosz parasztot szállítottak ide a város felépítése érdekében. Az emberek tízezrével pusztultak el a járványok és mostoha körülmények miatt, így a város, amely kövekre és emberi csontokra épült fel, az Orosz Birodalom fővárosa lett 1712-ben (akkori lakosainak száma megközelítette a negyvenezer főt), és főváros maradt 200 éven keresztül.

A város, amelyhez közeledünk egy szép nyári délután, ma már igazi európai metropolisz, több mint ötmillió lakossal. Egyéb nevei korábban: Petrográd (1914–1924), Leningrád (1924–1991). Az itt lakók Petyerburg vagy egyszerűen Pityer néven emlegetik. Lenin-grádi terület (tartomány) székhelye. Érdekes, hogy a város neve megváltozott, de a tartomány neve megmaradt a szovjet időkből. Később tapasztaltuk, hogy ebben a csodálatos metropoliszban békésen együtt él, egyszerre látható a cári és a szovjet múlt, a kommunizmus egyháztagadása és a szép, felújított templomok együtt vannak jelen, számtalan lenyűgöző látnivaló van mindkét elmúlt történelmi korból.

A városhoz közeledve leghamarabb egy épülőben levő felhőkarcoló látható. Idegenvezetőnk elmondja, hogy Szentpétervár egykori vezetői egy máig érvényben levő határozatot fogadtak el, mely szerint a Péter-Pál-székesegyház tornyánál magasabb épületet tilos a város területén építeni. Az épülő toronyház annál lényegesen magasabb, de a város határain kívül épül, mondják építői.

Végre a Finn-öböl közelében, viszonylag új tömbháznegyedben levő szálláshelyünkre érkezünk, a 15 emeletes Park Inn Pribaltiszkaja nevű szállodába. Szobánk ablakából csodálatos kilátás nyílik az öbölre és az előtte épített modern autópályára, de a vacsorához is sietnünk kell. Félpanziós ellátásunk első alkalmával és később is tapasztaljuk, hogy a szálloda konyháján ízletes levesek, kitűnő orosz ételek készülnek. Vacsora után lesétálunk a Finn-öböl nyúlványához, állandóan figyelve, hogy ne tévesszük szem elől szállodánkat. A következő négynapi sok élmény reményében alszunk el.

Reggel szép időben indulunk autóbusszal szállodánktól a város szíve felé. A Nagy Péter cár első lakóháza előtti parkolóban találkozunk orosz idegenvezetőnkkel, Ludmillával, aki az oroszországi vízumhoz szükséges meghívónkat és ott-tartózkodásunk egyéb feltételeit biztosító utazási iroda alkalmazottja. Ludmilla oroszul és angol nyelven beszél, szavait magyar idegenvezetőnk tolmácsolja.

Nagy Péter cár jelentéktelen, kis lakóháza a Néva folyó partján épült, egyike az első épületeknek Szentpéterváron, a Péter-Pál-erőd közelében. Innen gyalogosan megyünk a Néva egy szigetét (Nyulak szigete) teljesen elfoglaló erődbe, amelyet a város alapításának évében, 1703-ban a cár utasítására kezdtek építeni, itt volt az akkori város központja. Kő- és téglafala, számos bástyája kívülről is szép látvány. A Péter-kapun keresztül jutunk be a falakon belülre, ahol egy hangulatos kisváros van, múzeumokkal, középületekkel és az összes közül kiemelkedő barokk Péter-Pál-székesegyházzal, amelynek magas (130 méter), karcsú tornyán aranyborítás csillog-villog. Ebből a toronyból ellenőrizte Péter cár a környéken folyó építkezéseket. A székesegyház jó példája annak, hogy a cár „ablakot nyitott Európára”. Korábban európai ruhák viseletére kötelezte alattvalóit, bevezette a „szakálladót”. 

Ebben a templomban vannak a Szentpéterváron uralkodó orosz cárok fehér márvány síremlékei Nagy Pétertől egészen az utolsó cárig, az 1918-ban családjával együtt kivégzett II. Miklósig. Nagy Péter cár 1725-ben személyesen mentett ki néhány katonát a fagyos Finn-öbölből, megbetegedett és meghalt, anélkül hogy meghatározta volna a trón örökösét. Templomlátogatásunkat egy férfikórus húszperces hangversenye tette örökre emlékezetessé.

Visszatérve a Néva partjára, ritka eseménynek voltunk szemtanúi. A folyón átívelő és belátható három nagy hidat a szokásostól eltérően nappal, egyszerre felnyitották. Ezeket a hidakat rendszerint csak éjszakára nyitják fel, a nagy hajók akadálytalan átjárása érdekében. Turisták és helyiek ezrei álltak meg és bámulták, fényképezték a szokatlan eseményt. Idegenvezetőnk elmondta, hogy a következő napi (július utolsó vasárnapja) nagy eseményre, az orosz haditengerészek napjára folyik a főpróba. Ezen a fontos ünnepen több százezer nézőn kívül a Szentpéterváron született Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke is jelen lesz, és legalább 40 óriási hadihajó vonul fel. 

Rövid fotószünet után tovább sétálunk a mélykék Néva partján a következő látványossághoz, az Auróra cirkálóhoz. Fejünk fölött a főpróba részeként harci repülőgépek és helikopterek húznak el rendezett sorokban, fülsüketítő zajjal.

Az Auróra (oroszul Avrora – hajnalt jelent) hadihajó még az orosz császári flotta része volt. Részt vett a nemrég századik évfordulóját ünneplő 1917-es nagy októberi orosz forradalomban, annak jelképévé vált. 1957-től horgonyoz a Néván, múzeumhajóként. 

1917-ben a matrózok megölték a hajó parancsnokait, csatlakoztak a bolsevikok által vezetett felkelőkhöz, és október 25-én (november 7.) a hajóból leadott lövés adott jelt a Téli Palota ostromára. A második világháborúban német tüzérségi és bombatámadás érte, és elsüllyedt. A háború után a hajót kiemelték, javították, majd 2014–2015 folyamán teljes egészében felújították, újra látogatható, de mi a haditengerészet napja okán csak a díszruhába öltözött, szolgálatukat teljesítő matrózokat bámulhattuk meg. Idegenvezetőink javaslatára a város központjának további megtekintéséről is lemondtunk, egy későbbi alkalomra halasztottuk, és a Finn-öböl távolabbi partján fekvő Peterhofba utaztunk.

Szentpétervár felépítése után Nagy Péter cár csillogó nyári palotákat emeltetett a város körül. Ezek legszebbike a Petrodvorec (dvorec=palota), francia (Versailles) mintára 1714–1723 között létesült Peterhof erdős területén. A pompázatos palota körül több pavilon is épült, maga Péter cár szívesebben időzött ezekben, nem kedvelte a nagy épületeket, tereket. 

A barokk stílusú, mintegy 16 m magas palotát olasz mester tervezte és építette, akárcsak a Péter-Pál-erődöt. Az épület homlokzata a tenger felé néz, 270 méter hosszan oszlopok, ablaknyílások tagolják. A dombra épült palotától a tenger felé több vízlépcső van, természetes eséssel. A palota szimbólumán, legelegánsabb létesítményén, a Nagy Vízlépcsőn zúdul le a legtöbb víz, ennek két oldalán ókori istenek aranyozott szobrai láthatók.

A palota környékén 64 szökőkút található, mindenik egyedi alkotás, nimfák, növényi, állati és más alakzatokból folyik ki a víz. Valószínűleg a világ legnagyobb és leglátványosabb szökőkútrendszere. Hihetetlenül sok pénzt és energiát fektettek be ebbe az épületbe és a körülötte levő díszítőelemekbe. Kirándulócsoportunkból többen is megbotránkoztak ezen. A palotát, általában a műemlékeket folyamatosan renoválják, sehol nem látni lehulló vakolatot, repedezett szobrokat, szobortalapzatot. Az oroszok tisztelik egykori vezetőiket, alkotásaikat, büszkék történelmükre.

A palotához kikötő is tartozik, így hajóval is megközelíthető. 

A Nagy Palota megtekintése és a szobrokkal, ritka fákkal, virágokkal díszített park bebarangolása után élményekkel tele tértünk vissza szállodánkba, hogy felkészüljünk a következő napi zsúfolt programra.

Veress László