2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Oroszország fel akarja újítani szövetségét Egyiptommal

  • 2013-10-18 15:23:32

  • MTI

Oroszország történelmi szövetségének megújítására törekszik Egyiptommal közel-keleti befolyása növelésének következő lépéseként.

Oroszország történelmi szövetségének megújítására törekszik Egyiptommal közel-keleti befolyása növelésének következő lépéseként – állítja a Maariv című izraeli napilap pénteken.

A lap vezércikke szerint miután Moszkva döntő szerepet játszott a szíriai vegyi fegyverek ügyében, és sikeresen rákényszerítette akaratát az amerikai vezetésre, Egyiptomot jelölte meg következő közel-keleti célpontjaként.

A Fehér Ház bejelentette a Kairónak küldött segélyek befagyasztását a katonai rezsimnek a Muzulmán Testvériség elleni fellépése miatt, mert az Washington szerint szemben áll a demokratikus alapelvekkel. Ezzel Amerika aláásta kapcsolatait Egyiptom új vezetőivel. Vlagyimir Putyin orosz elnök célja az, hogy a Washington és Kairó között kialakult válságot kihasználva Moszkva töltse be a kialakult vákuumot.

A hidegháború idején már nyújtott gazdasági, katonai és politikai segítséget a Szovjetunió a legnagyobb arab államnak. Amikor Anglia és Amerika elutasította a további részvételt az asszuáni gát építésében, 1958-ban Nyikita Hruscsov azonnal átvállalta a költségek harmadát, és megsegítette Gamel Abden-Nasszer elnököt, majd hamarosan megérkeztek a katonai segélyek is, egészen a Moszkva által elítélt, Egyiptom és Izrael között amerikai közvetítéssel megkötött Camp David-i békéig.

Ezúttal Putyin nem képes visszatérni a segélyezés akkori nagyságrendjéhez, de az oroszoknak az a szándékuk, hogy megerősítsék jelenlétüket a térségben, s ezért készek bizonyos gazdasági segélyek nyújtására, amit politikai kiállással akarnak kiegészíteni. Novemberben várhatóan Kairóba utazik Szergej Lavrov külügyminiszter, és ha sikeresek lesznek a tárgyalásai, akkor a Maariv szerint a nyomában Putyin is hamarosan ellátogathat az egyiptomi fővárosba.

Ugyanakkor a héten Izraelben tárgyaló Szergej Versinyin, az orosz külügyminisztérium közel-keleti és észak-afrikai osztályának vezetője szerint a jövőben sem sérülnek legalábbis a gazdasági kapcsolatok Jeruzsálemmel. Ez Moszkva számára stratégiai kérdés, és ezt Putyin is megígérte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek májusi, Szocsiban folytatott tárgyalásaikon.

Versinyin Izraelben kifejtette, hogy az amerikai segélyek elmaradása az egyiptomi rendszer stabilitásának elvesztéséhez vezethet, és ennek megakadályozására Moszkva kész áldozatokat is hozni, bár – mint mondta – „nem térnek vissza az asszuáni gát építésének napjai”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató