Óriási különbségek a megyék között az elvégzett tesztek számában

Helyi szinten kellene meghozni a korlátozásokkal kapcsolatos döntéseket

Az utóbbi héten sorra dőltek a rekordok mind az új esetek, mind a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek számát illetően. Az intenzív terápiára szoruló páciensek száma meghaladta az ezret, az egészségügyi intézmények pedig kongatják a vészharangot: lassan nincs szabad ágy az intenzív osztályokon. A helyzet tehát sokkal rosszabb, mint tavasszal, amikor szükségállapotot hirdettek a hatóságok. Sor kerülhet-e ismét erre, vagy számíthatunk arra, hogy a hétfőtől elrendelt korlátozó intézkedések meghozzák a várt eredményt, az esetszámok csökkenését? – erről kérdeztük dr. László Attila orvost, a szenátus egészségügyi szakbizottságának elnökét, az RMDSZ szenátorjelöltjét.

– Véleményem szerint ebben a pillanatban a teljes lezárás a végső intézkedés kellene legyen. Gyakorlatilag június közepétől próbáljuk meggyőzni a hatóságokat, hogy egyrészt növelni kell a tesztelési kapacitást, és ezzel párhozamosan gyorsítani az epidemiológiai vizsgálatokat, a kontaktkutatást, másrészt helyi szinten kell meghozni a korlátozó intézkedésekről szóló döntéseket. Ebben a pillanatban annak látjuk az eredményét, hogy az intézkedéseket nagy késéssel vezették be, nem akkor, amikor még meg lehetett volna fékezni vagy legalább lassítani az esetszám-növekedést. Sajnos van rá példa, hogy 7-8 napig kell várnia a pozitív teszteredményt kézbe kapó személynek, amíg a közegészségügyi igazgatóság fölhívja, és kikérdezi arról, hogy kikkel került kapcsolatba. Egy másik hibás döntés, ami ide vezetett, hogy nem az epidemiológiai ankét során felderített összes közvetlen kontaktszemély esetében rendelték el kötelező módon a tesztelést, hanem csak a tünetekkel rendelkezőknél, olyan körülmények között, hogy elsősorban a fiatalabbak körében akár nyolcvan-kilencven százalékra is tehető a tünetmentes fertőzöttek száma. Más szóval, ha ők kapcsolatba kerültek egy fertőzöttel, és nem rendelték el az elkülönítésüket, nem tesztelték őket, nyugodtan sétálhattak a közösségben, ugyanúgy fertőztek, mint bármely beteg, akinek tünetei vannak. Július–augusztusban azzal a jelenséggel szembesültünk, hogy a tengerparti bulik, valamint a turisztikai övezetekben hétvégeken összegyűlt tömeg eredményeképpen a következő csütörtökre ugrásszerűen megnőtt az esetek száma, és a fertőzöttek átlagéletkora lecsökkent 57-ről 32-re. Gyakorlatilag ez vezetett oda, hogy elszabadult a pokol. 

A kontaktkutatás hatékonyabbá tétele rendkívül fontos. Például az egyetemi központokban, ahol egyetemi hallgatók segítenek a közegészségügyi igazgatóságok munkájában – Vásárhelyen tudomásom szerint több mint száz fiatal segít, Kolozs megyében 160, Bukarestben 140 –, látványosan lerövidült a járványtani vizsgálatok ideje. Viszont ezzel párhuzamosan nem történt meg a tesztelési kapacitás növelése, ugyanis a szakemberek szerint a tízezres esetszám mellett 120-150 ezer tesztet kellene naponta elvégezni, egyrészt a tünetekkel rendelkezőkön, de azokon is, akikről kiderül, hogy egy „pozitív” személlyel kontaktusba kerültek, ellenben nincsenek tüneteik. Erre ebben a pillanatban Romániában nincsen kapacitás. Van egy elméleti kapacitás, ami napi 50 ezer teszt, viszont a gyakorlatban ritkán lépjük túl a 30 ezret, a 35-37 ezer a legtöbb, amit egy nap alatt elvégeztek. Ilyen körülmények között nagy valószínűséggel várható, hogy az esetszámok tovább növekednek, mert nem élünk azokkal az eszközökkel, amelyeket időben be kellett volna vetni, hogy ne jussunk ide. A másik dolog, amit fontosnak tartok, hogy a helyi testület kellene meghozza a korlátozásokra vonatkozó döntéseket, mert ebben a pillanatban országos viszonylatban meghatároztak bizonyos fertőzöttségi szinteket, de azok nem mindig általánosíthatók. Például, ha van három eset egy iskolában, bezárjuk a tanintézetet. De mi van akkor, ha a három esetből kettő testvér? Az ugyanis nagy valószínűséggel egy családi góc, tehát meg kell adni a lehetőséget, hogy az adott család különüljön el 14 napig, és a többi ötszáz gyerek járjon iskolába. 

– A hét elején országszinten korlátozásokat vezettek be a hatóságok. Várható-e ettől, hogy két-három hét múlva meghozza a várt esetszám-csökkenést?

– Nem hiszem, hogy meghozza, ha nem ellenőrzik megfelelőképpen a betartását. Ha megnézzük a tegnap-tegnapelőtti adatokat, látjuk, hogy eszméletlenül sok büntetést kellett kiróni, mert egyesek nem hordják a maszkot. A tömegközlekedési eszközökön sem. Bukarestben, de szinte mindenik nagyvárosban ugyanezt látjuk. Ugyanakkor egyesek nagyon lazán kezelik a különböző családi rendezvények szervezését. Nem igazán tudom elfogadni, hogy akkor, amikor nyolc hónapos tapasztalatunk van az epidemiológiai ankétok elvégzésében, nem láttam egy tisztességes helyzetjelentést arról, hogy általában hol fertőződnek meg az emberek. Volt egy viszonylag felületes változat, amiből kiderült, hogy az elmúlt néhány hétben az új fertőzések mintegy kétharmada családi eseményeken, esküvőn, keresztelőn, születésnapon történt. 

– A napi esetszámok tekintetében jelentős különbség van az egyes megyék között, néhol két-háromszáz új fertőzöttet azonosítanak, másutt pedig, például több déli megyében, alig húsz-harmincat. Elkerüli őket a járvány, vagy kevés tesztet végeznek? 

– Az egyes megyékben elvégzett tesztek számát illetően óriási különbségek vannak. Amíg, főként az egyetemi központok – Marosvásárhely, Kolozsvár, Bukarest – naponta akár több ezer tesztet is végeznek, és rendszerint 15 százalék körül van a pozitív tesztek aránya, vannak megyék, ahol naponta mindössze kilencet végeznek el. Érdekes, hogy néhol azt a pár tesztet sem ott helyben végezték el, annak ellenére, hogy van rá kapacitásuk, saját laborjuk, gépük, hanem elküldték egy szomszédos megyébe. 

– Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy ha például a ialomiţai mintákat elküldik egy másik megyébe, az esetleges pozitív esetek melyik megye statisztikájába kerülnek?

– Jó kérdés. Elméletileg a személyi szám alapján a ialomiţai statisztikában kellene szerepeljenek. A másik nagy kérdőjel a tesztelések esetében – lévén, hogy nagyon sok múlik a különböző intézkedések elrendelésének gyorsaságán –, hogy jelenleg mindössze az ország nyolc megyéjében kapják meg aznap az eredményt a leteszteltek, a többiben rendszerint 24 vagy 48 óra elteltével, aminek nem igazán látom a logikáját, főleg azért, mert most már nincsen olyan megye, ahol ne tudnának több száz vagy akár több ezer tesztet elvégezni. Ennek ellenére van olyan megye, amely 25 tesztet végez 300 ezer lakosra számítva, és vannak 500-600 ezer lakosú megyék, ahol napi háromezer tesztet végeznek. Ebből adódik, hogy a naponta felderített esetszám tekintetében jelentős különbségek vannak. Emiatt magasak a számok Temes, Kolozs, időnként Maros megyében, Bukarest tartja a 600-700-as esetszámot. De azt is látnunk kell, hogy bár adott megyék 5-15 esetet jelentenek, és büszkék arra, hogy nem válnak sem sárga, sem vörös övezetté, ez nem fedi a valóságot. 

– A prefektúra naponta jelentést küld arról, hogy hány koronavírusos beteg fekszik, illetve hányan hunytak el a Maros megyei kórházakban. Viszont ebből nem derül ki, hogy közülük hányan megyénkbeliek. Például a vásárhelyi intenzív terápián elhalálozott bukaresti beteg a Maros megyei statisztikába kerül? 

– A prefektúra azt közli, hogy hány aktív eset van a megyében, beleértve az áthelyezett betegeket is. Nem tudom, a Maros megyei prefektúra miért így kommunikál, a Kolozs megyei naponta közli, hogy abban a pillanatban a megyében lévő kórházakban hány fertőzöttet kezelnek, és ebből hányan Kolozs megyeiek, hányan más megyékből vitt páciensek. Az elhunytak számát ugyanígy teszik közzé. 

– Naponta látjuk a híradásokban, hogy telítettek a kórházak, nincsenek intenzív terápiás helyek. Előfordulhat-e, hogy adott pillanatban ne férjenek hozzá a fertőzöttek ahhoz az ellátáshoz, amit az állapotuk megkövetel?

– Ahogy eddig naponta született döntés arról, hogy miként növeljük a kapacitást a kórházakban, nagyon remélem, hogy ezután is sikerül ezt megtenni. Az utóbbi héten ezerötvenről ezerháromszázra kellett növelni az intenzív terápiás helyek számát. Minden reggel megszületik a döntés, hogy mely kórház miként csoportosítsa át az ágyait, illetve a kórházak minden reggel jelentést tesznek arról, hogy várhatóan hány páciens mehet haza aznap, hány hely ürül, hány új beteget tudnak fogadni. Tudni kell, hogy amikor napi tízezer új esetet jegyeznek, nagy valószínűséggel abból mintegy kétezren be fognak kerülni a kórházba. Közülük körülbelül kétszázan intenzív terápiás ellátásra fognak szorulni. Naponta döntenek arról, hogy hol kell növelni a kapacitást. Viszont nagy valószínűséggel, amennyiben nem csökken látványosan az új esetek száma, elérjük az összkapacitás határát. Romániában az egészségügyi intézményekben 31-33 ezer ágy áll rendelkezésre, mintegy 16 ezer ágyat foglalnak el jelenleg a koronavírus-fertőzöttek, hiszen közben történik autóbaleset, infarktus, végtagtörés, amelyeket el kell látni. Az intenzív terápiás ágyak száma országos szinten há-romezerre tehető, ebből ezerháromszáz koronavírussal fertőzött betegeket szolgál ki. Ezért tartunk ott, hogy adott megyékben, főként ahol sok az új eset, a kórházak visszaálltak az áprilisi szintre, amikor csak a sürgősségi eseteket látták el, hogy minél több ágyat tudjanak biztosítani a koronavírusos pácienseknek. Ezt viszonylag könnyebb megtenni például az egyetemi központokban, ahol az egészségügyi intézmények több épületben működnek, például Kolozsvár, Vásárhely, Bukarest, viszont jóval nehezebb egy megyei kórházban, amely egy épületben üzemel, és egy teljes megyét kiszolgál. Az egyetemi központokban ugyanakkor ott vannak a diákok, a rezidensek, akik be tudnak segíteni a munkába. Ezért van az, hogy a kapacitásnövelés elsősorban ezeket a térségeket érinti. Viszont ott is fenn kell tartani egy adott kapacitást a nem koronavírusos páciensek számára. A legfontosabb tehát az, hogy fékezzük az esetszám növekedését, és ne korlátozzuk a krónikus betegek hozzáférését az ellátáshoz. 

Egy másik fontos dolog, amire a koronavírus-fertőzötteket ellátó egészségügyi intézményeknek oda kellene figyelniük, hogy jelöljenek ki egy személyt, aki a számítógép előtt ülve tájékoztatja a betelefonáló hozzátartozókat a bent fekvő szerettük állapotáról. Március óta sokáig a legtöbb reklamáció arra vonatkozott, hogy bevitték a hozzátartozót, de senki sem tájékoztatta a rokonokat az állapotáról. Ezzel párhuzamosan az egészségügyi személyzet arra panaszkodott, hogy nem tudnak dolgozni, mert folyton csöng a telefon, a hozzátartozók érdeklődnek. 

– Szerencsére sokan vannak, akik tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel esnek át a koronavírus-fertőzésen, így a legújabb rendelkezések értelmében otthonukban gyógyulhatnak. Sokak számára azonban dilemma, hogy menjenek-e mégis kórházba állapotfelmérésre, attól tartva, nehogy a vírus alattomos módon megtámadja a tüdőt, vagy maradjanak otthon, és kerüljék el a várakozást a mentőre, majd az esetleges sorban állást akár köhögő, tüsszögő betegek között…

– Ebben van óriási szerepe annak, hogy a családorvosok naponta figyelemmel kísérik a páciens állapotának alakulását. És hangsúlyozni szeretném, hogy naponta. Adott egy procedúra, aminek alapján a családorvosnak kell eldöntenie, hogy szükség van-e arra, hogy a fertőzött kórházba menjen, neki kell kérnie az egészségügyi igazgatóságtól, hogy programálja a beteget az állapotfelmérésre, ami nemcsak klinikai vizsgálatot jelent, hanem része a labor-, valamint a radiológiai vizsgálat is. Éppen azért van szükség a programálásra, hogy a lehetőségekhez mérten elkerülhető legyen, hogy a beteg sokáig várakozzon. Azt ajánlom tehát a pácienseknek, hogy tartsák a kapcsolatot a családorvossal, és bízzák rá a döntést, hogy menjenek-e állapotfelmérésre vagy ne.