Olvasgatok…

• 2013-09-20 12:06:59

• Rózsa Mária

Könnyed nyári olvasmányt kerestem, bár a vakációban szerettem volna behozni olvasáslemaradásomat.

Könnyed nyári olvasmányt kerestem, bár a vakációban szerettem volna behozni olvasáslemaradásomat. Lelkiismeret-furdalásom oda vezetett, hogy sikerlistákat kezdtem böngészni, és megpillantottam az egyik könyvajánló magazinban Paulo Coelho brazil író tizenhárom magyarra fordított regényének címlapfotóját. 13 könyv egyetlen írótól, bár azt is olvasom róla, hogy könyvei 168 országban 78 nyelven jelentek meg. Én pedig csak egyetlenegyet olvastam. Az is rég volt, amikor 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az írót díszvendégként ismertük meg, átvette a Budapest Nagydíjat és dedikálta a közönségnek akkor megjelent könyvét, A zahirt. Élmény volt a találkozás és a könyv is, egy szokatlan életérzésről tanúskodott; először a szót magát kell megismernünk. Az iszlám hagyományban gyökerező arab szó az elménket elárasztó szentséget vagy őrületet jelenti. Most, ahogy felidézem, az egyébként önéletrajzi ihletésű könyv egyik hősére, a sztyeppei fiatal nomád kazahra emlékszem, akinek meséjében a szent őrületet a szeretet energiája testesíti meg. Jó erre emlékezni, de a 13 könyvből is választanom kell. Az accrai kézirat* címűt választottam, gondolva arra, hogy a titkokat feltáró író bizonyára megint kalandos élményben részesít. Ezzel szemben Coelho most megállást parancsol, nem követhetjük hosszú utakra, mert ebben a könyvében a gondolkodásé és az emberiséget évezredek óta vezérlő eszméké, a bölcsesség forrásához vezető úté a szerep.
1945-ben egy felső-egyiptomi barlangban ősrégi papiruszokra bukkantak. Nem régészek vagy kutatók, hanem egy fiatal testvérpár talált rájuk, ezért sorsuk is körülményesen alakult, amíg tudósok kezébe kerültek.
Jean Doresse vallástörténész ismerte fel először jelentőségüket, ezután kerültek a kairói kopt múzeumba. A Nag-Hammádi szövegek néven a nemzeti örökség részének tekintették. A tudósok a Krisztus utáni első század végére teszik a kéziratok keletkezését, apokrif evangéliumnak is nevezik, jóllehet nem kerültek be az Újszövetségbe. Így kezdődik a történet, amikor az író tudtunkra adja, hogy miként került hozzá annak a papiruszszövegnek a másolata, amely 1307-ben keletkezett és Accra városából származik. Ennek szövegét az író fejezetenként dolgozza fel, minden fejezetnek egy bevezetőt szánva, amelyekben a Koptnak feltett kérdéseket tolmácsolja. Az író már kezdetben felszólít, hogy okuljunk a Kopt (görög tudós) tanításaiból, amelyekben újszövetségi históriákat, tanításokat fedezünk fel, elgondolkodhatunk jókon és rosszakon, jóságon és rosszaságon, azon, hogy az emberiség immár eljutott minden bölcsesség forrásához, de vajon okult-e belőle? Amikor Jeruzsálem ellen támadás készül, és a görög eközben három vallás patriarchájával beszélget, Jeruzsálem lelkéről beszél; az eljövendő békéről és a bölcsesség uralkodásáról. Mi mindenről kérdezik a görögöt: a vereségről, a legyőzöttekről, a magányról, a szépségről, az életünket meghatározó sok-sok dologról.
Ha elolvassuk Coelho könyvét, nem valószínű, hogy nem félünk többé a Rettegettől (így nevezi a Kopt a halált), de mindenképpen csodálatosan igaz gondolatokra találunk, esetenként elszomorodunk, vagy megnyugvás tölt el. Coelho sok meglepetést tartogat. Ízelítőül az egyik fejezet bevezetője:
És egy írástudó, aki hevesen jegyzetelt,
hogy a Koptnak minden szavát le tudja
jegyezni, megállt pihenni, amikor
észrevette, hogy egyfajta önkívületi
állapotba került. A tér, a fáradt arcok,
a papok, akik némán hallgatták
a beszédet – minden olyan volt,
mintha egy álom része lenne.
És mivel be akarta bizonyítani
magának, hogy amit most átél,
az a valóság, azt kérte:
„Beszélj nekünk a hűségről.”
Remélem, jól választottam a 13 könyv és egyben a kérdések közül. Ám volna kérdésem a Kopthoz. – Milyen idők lehetnek azok, amikor a papiruszokra leírt gondolatokat barlangok mélyére kellett rejteniök a bölcseknek? – Jobb talán, ha a bölcsek olykor a barlangok mélyére rejtik gondolataikat, semhogy kifejezésre juttatnák? Tegyük fel, hogy a Kopt ez esetben az olvasó.
A másik könyv viszont regényesnek ígérkezett, főleg a címe alapján, és olvasgatásra szántam volna, de egészen másnak bizonyult. A bécsi tolmács** műfaja szerint önéletrajzi ihletésű dokumentumpróza, a Kék Duna keringő városának az eddigiektől eltérően megjelenített arculatát tárja fel. Olyan időszakot elevenít meg a város életéből, amelyet a közép- és keletközép-európai diktatúrák alakítottak, mert a bevándorlók, a menedéket kérők ezekből az országokból elözönlötték, megváltoztatták békés hangulatát, mindenfajta bűnözés tanyáját itt is felütötték.
Ennek a változásnak tanúja a könyv szerzője (Engel Edit írói álnév), ezt mondja el a tárgyilagosság és rideg narráció jegyében.
„A bécsi tolmács” Nagyváradról érkezik Bécsbe családjával, a romániai forradalom után.
Angol–német szakos tanár, szülőváro-sában főiskolai oktató, rosszul alakuló házassága és két gyermeke (egyikük Down-kóros) nevelése, fejlődése miatt dönt úgy, hogy Bécsben kér befogadást. A táborélet után albérletbe költöznek, amikor végzettsége, nyelvtudása alapján (hat nyelvet beszél) a bécsi rendőrség idegenrendészeti osztálya tolmácsként alkalmazza.
„Zárt, bizalmas listára” veszik fel. Éjjel-nappal rendelkezésre kell állnia, annyira elszaporodott az embercsempészet, a feketemunkások behozatala a volt szocialista országokból. Vízum és útlevél nélkül érkezők ügyei, állandó kihallgatások tolmácsolása közben nyelvtudása, józan ítélőképessége és figyelme sosem hagyja cserben, bonyolult, nehéz ügyekben kezdik foglalkoztatni. Ezáltal jó keresete révén családja fenntartását, gyermekei iskoláztatását is tudja biztosítani. Nemcsak az idegenrendészeten, hanem a fogvatartottak intézetében, a bírósági tárgyalásokon is meg kell jelennie, olykor szóra bírnia az addig hajthatatlanul tagadó előállítottakat. A tolmácstól szakszerűséget, pontosságot, magas fokú nyelvi tudást követel ez a munka, állandó megfeszített figyelmet, készenlétet. Az empátiának, bármely együttérzés nyilvánításának itt nem volt helye, bárhogy sajnálta a sok szerencsétlen, csapdába esett fiatal lányt, akiket futtatóik kihasználtak. Sokszor szenvedi végig sorsukat, bántalmazásukat átérzi, és megpróbál segíteni, főleg azokon, akiknek gyermeke van. Olykor bravúros tettre kényszerül, amikor a magas tetőre menekült, és a rendőrséget leugrásával zsaroló fiatal román férfit kell lecsalogatnia nem kis ravaszsággal, emberismerettel, de erre is megtalálja a módszert. Közben anyagi helyzete is javul, a szakmai elismerés sem marad el, de a megszaporodó drogbiznisz, az afrikai drogcsempészek sajátos angol nyelvhasználatának megfejtése minden energiáját lekötik. Könyve egyes fejezeteiben a szerző a tolvajlás bravúrjait is elmeséli, és szerb tolmács kolléganőjének esetét, akit annyira megviselt a hazájában zajló háború kegyetlensége, hogy olykor tolmácsolásra sem képes, abba kell hagynia munkáját.
A prostitúció nyomozására szakosodott csoport munkájának követése a tolmácsolás mellett ugyancsak idegőrlő, és ebben is nagy szükség volt hiteles szövegközvetítésre. Történeteiből nem kell elárulnia, úgyis sejtjük, hogy amikor a Bécsben sétáló békés turisták a Szent István-dómban gyertyát gyújtanak, vagy éppen az Albertina képzőművészeti remekeiben gyönyörködnek, esetleg a Sacher finom kávéját isszák, a rendőrség izgalmas, nehéz ügyekben nyomoz, igyekszik a háttérből megőrizni a város békéjét, csendjét.
A volt császárváros egén időnként felhők gyülekeznek. Békés életének megőrzésére a Nagyváradról származó tolmács munkájára is szükség van.

***
A két könyv tehát nem volt „könnyű nyári olvasmány”, nem olvasgatásra, hanem a megismerés útjának járására adott alkalmat. Mondhatnám, így jár az ember, ha csak „olvasgatni” szeretne, ha csak lektűrre vágyik.