Olosz Lajosról a 120. évfordulón
Dr. Olosz Klára fogorvos Olosz Lajos unokája. Marosvásárhelyen született és nőtt fel, Csíkszeredában él.
Dr. Olosz Klára fogorvos Olosz Lajos unokája. Marosvásárhelyen született és nőtt fel, Csíkszeredában él. Édesapja dr. Olosz Egon professzor, orvosnemzedékek nevelője, megbecsült belgyógyász. Olosz Lajos 1891. augusztus 23-án Ágyán született, 1977. április 26-án Marosvásárhelyen halt meg. Köröskisjenőben temették el, az Írószövetség nevében Dávid Gyula búcsúztatta. Születésének századik évfordulóján emléktábla, Deák Árpád emlékplakettje került a szülőház falára. Az idén ünnepeljük születésének 120. évfordulóját. Olosz Klárát ebből az alkalomból kérdeztük.
– Hol tart az Olosz-kutatás?
– Az Olosz-kutatás mint olyan nem létezik. Úgy látszik, senki figyelmét nem keltette fel a többé-kevébé kerek évforduló. Én nem vagyok szakember, csak érdeklődéssel várom, hogy valakinek, aki érdemben hozzá tud szólni, eszébe jusson az évforduló. Eddig eredménytelenül. A Reményik–Olosz-levelezés kiadása sem keltett nagyobb hullámokat, pedig érdemes lett volna legalább egy értékelésre. Úgy látszik, kiment a divatból Olosz Lajos költészete. Azt elismerem, hogy nem a legkönnyebben megemészthető fajtából való költészet, odafigyelést igényel. Nem vagyok objektív ennek megítélésében, ennek ellenére állítom, hogy igenis formabontó, korát megelőző költészet az Olosz Lajosé. Áprily Lajos értékelése áll itt bizonyítékként: „Te vagy közöttünk a legmodernebb”.
– A hagyatékkal foglalkozott az elmúlt 20 év alatt?
– Először is a húsz év nem volt húsz év, hanem ennél sokkal több. 1977-ben meghalt nagyapám. A temetés után azt kértem a családtól, hogy én örökölhessem az Olosz Lajos írói hagyatékát. Ezt meg is kaptam. És csak azután kezdődött a munka. Ömlesztve kaptam meg a számtalan kéziratot (nagyapa nem a rendszeretetéről volt nevezetes), amit rendszerezni kellett, verskéziratot, jogfilozófiai írásokat, levelezést. Ez nem volt kis feladat. Akkori fogászati munkám mellett csak kevés időt tudtam szentelni ennek. Ezenkívül egy rendőrség által regisztrált írógépen tudtam másolni a kéziratokat, ami azt jelentette, hogy egy alkalommal éjjel fél 12-kor ellenőrizték, hogy megfelelőképpen elzárom-e az írógépet. Az írógéppel való másolást egy idő után felváltotta a komputer. Ez jelentette az igazi haladást, ekkor tudtam igazán haladni a munkával. Ennek nyomán 2001-ben megjelent a Kis Olosz Könyv. Az első könyv tehát a Marosi Ildikó sorozatában megjelent Kis Olosz Könyv: Hittel a mélységek felett – ami nagyszüleim levelezése a lágerév alatt, kiegészítve nagyapám rajzaival lágertársairól. A borítótervet nagy átérzéssel férjem, Kis András készítette. Ez a Pallas Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg. Ezt követte a Reményik Sándor és nagyapám közötti levelezés, ami Félig élt élet címmel jelent meg a Polis Kiadó és személyesen Dávid Gyula gondozásában. Ez 2003-ban látott napvilágot, különösebb visszhang nélkül. Nem tudom eléggé megköszönni Dávid Gyulának ezt a könyvet. Példátlan, eddig nem tapasztalt igényességgel készült a kötet, minden apró részletre kiterjedve. Végtelenül hálás vagyok neki. Az, hogy nem volt különösebb visszhangja, nem a kiadó hibája, hanem gondolom, a zavaros politikai viszonyok a hibásak, amelyek elterelték a figyelmet erről a fontos irodalomtörténeti adatokat tartalmazó kiadásról. Ezt követte az összes versek kiadása 2004-ben, a Pallas-Akadémia kiadásában, Könyörtelen mesék címmel.
– A személyes érintettség is ösztönözhette munkáját.
– Ami a kiadásokat illeti: nem érdemes figyelemre, nem ez a fontos. Többel tartozom nagyapámnak. Hálás vagyok azért, hogy az unokája lehettem, és legalább ennyit tehettem érte. Soha nem felejtem el a Körös-parti sétákat, amikor a szorzótáblát, vagy az európai fővárosokat kérdezte, a virágok nevét. Tőle tanultam meg magyarul és latinul, amivel később elkápráztattam 5 évesen a szentábrahámi tiszteletes urat. Emlékszem mindenre: a házra, a kertre, a Hádára, az ezerjófűre, a konyha kopott kövére, a napfelkeltére, nagyapám simogató kezére. A padláson száradó gyógynövények illatát ma is érzem.
– Végül is ki volt Olosz Lajos?
– Elsősorban a nagyapám volt, akit többszöri felszólítás után sem tudtam letegezni (pedig többször is összepertusodtunk). Túlságosan tiszteltem. Az én szerepem nem terjed túl ezen. Helyét a magyar irodalomban nem nekem kell meghatároznom, de szeretném megérni azt az időt, amikor valaki megkockáztatja, hogy elhelyezi Olosz Lajos költészetét a magyar irodalomtörténetben. Egyre reménytelenebbül várom.
– Távlatok?
– Terveim: ha lesz energiám, kiadóm és a kiadónak pénze, érdekes lenne az Áprily–Olosz-levelezést kiadni. Ezenkívül lenne még egypár rövidebb levelezés, ami egy jó szerkesztéssel figyelemre méltó kiadást eredményezne.
Hevesi Mónár József
