2019. július 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tekintettel a mostanság beállott újabb lehetőségekre,

játsszunk el azzal a pogány és szertelen gondolattal, hogy lehetőségeink, esélyeink végtelenek és fölöttébb kedvezőek. Gondoljunk tehát merészen arra, hogy bármi megtörténhet velünk a …-ik esztendőben. Nem csak úgy, hogy mi vagyunk az évszeszély, sors és sorsolási bizottságok szenvedő alanyai, de lehetünk állítmány, ige, cselekvés, mi több, még döntősök, sőt nyertesek is.

Például játsszunk el azzal a napsugaras perspektívával, hogy csapatunk, a kedvenc vagy a helybéli különben sereghajtó C ligás kijut az Európa-, világ- és Balkán-játékokra. Nem jeggyel a VIP-páholyba, hanem a pályára, százezer fizető néző elé. Összeméri tudását, játéktechnikáját, stílusát, fortélyait, nyerni tudását, fejben, lábban, kézben és képzelőerőben a világ és az ország, Eurázsia és Dél-Tibet legjobb seregeivel és… tovább már nem is kell mondanom.

Vagy játsszunk el gyöngéd szerelemmel azzal a jövővízióval, hogy végre beépítjük tömblakásunkban a nagyobbik erkélyt/balkont (műveltebben: loggiát), és végre a három szoba mellé kialakítjuk a negyediket. Hogy vásárolunk egy nagyobb skandináv élet- és stílusszekrényt, amelyben elférnek rögeszméink, előítéleteink és szokásaink, meg persze ruháink, a kihízottak és a hagyományőrzésből ragaszkodom-hozzád-öltönyök, a hátha-még-egyszer-reám-jön kis- és nagyestélyik. Az elegancia-tündökölményektől eltekintve, gondolj bele, haver, sikerül az év folyamán különösebb nehézségek nélkül betartanunk a fogyókúrát, betartanunk minden szabályt és előírást, betartunk ellenfeleinknek, és kibírjuk beleszólás és preinfarktus nélkül a főnök/minisztérium/személyzetis/főellenőr ökörségeit, úgy teszünk, mintha nem is érdekelnének. 

A lehetőségeket latolgatva ne feledkezzünk meg a családról, az államról és a magántulajdonról sem, hogy ezzel a három engelsi fogalommal is eljátszadozzunk – , amennyiben még emlékszik valaki a kötelező szemináriumi olvasmányanyag eme gyöngy- és ökörszemére –, és próbáljuk ezeket a fogalmakat rangsorolni a magunk értékrendszere és ítélete szerint. Amennyiben a családot választjuk, eljátszhatunk a gondolattal, hogy mindenki egészséges, sőt virul, felkél betegágyából, jól kereső munkahelyet talál, megtalálja végre az igazit, zajtalanul és végcirkusz nélkül válik el, szeretet tölti ki a hézagokat, a konyhát és hálószobát, és a sejteket, rengeteg szabadidőt kapunk családunktól, és mi is megajándékozhatjuk őket bármivel, örülni fognak annak. Amennyiben megtalálják az igazit, és esküvőt is rendeznek hozzátartozóink, remélhetőleg az esküvői nagyebéd nem tart kilenc órát, azonnal hozzák a (meleg) ételeket, és azokat még imádni is lehet, nem kell kötelezően vagy szolgálati úton táncolni, nyugodtan lehet beszélgetni, és semmi sem kötelező. Még az áljókedv és az ihaj-csuhaj sem.

Ha a magántulajdon mellett voksolnánk, hiszen megtehetjük ma már, nemcsak elméletben, képzeletben, vágyakozva vagy összeverve, vérbe fagyva a szeku pincéiben, akkor remélhetjük, hogy senkinek sem szúr szemet vagyonosodásunk, üzleti vállalkozásaink zökkenőmentesen vészelik át a minden kapualjban leselkedő gazdasági válságot, hitelkrízist, a tőkeinjekciót fájdalommentesen adja be doktor Capitaly vagy doktor Eu, esetleg Rothschildékkal is rokonságba kerülünk, de jó lesz a Morgan bankház is, ha kényesek lennénk a Roth-schildék és vagyonuk eredetére. Az ezzel járó kötelező lebilincselő modor és adakozó kedv, műgyűjtés és közjótékonykodás nem okoz gondot, sőt szinte már mi magunk akarunk folyton jót tenni… (Ez azért erős, mondta a feleségem, a született realista.)

Végül, ami az államot illeti jövőképünkben, azt prognosztizálhatjuk, hogy nem telepszik reánk kibírhatatlanul, nem nyúlkál illetéktelenül a magánélet egyetlen rekeszébe sem, olajozottan működik, nem lesznek diktatórikus hajlamai, nem hasonlít sem a kopasz volt KGB-ügynök, sem a szultánutánzó hárembasi rezsimjéhez. Liberális lesz és megengedő, diszkrét, kellemes és adakozó, kedvezményeket nyújtó, akinek még adózni is érdemes.

Na, itt vágta el álmodozásaimat a fentebb említett családtag, és erőteljesen figyelmeztetett, ne tündérmesékbe fektessem szellemi energiáimat, hanem lebbenjek le a Pipacsba (ez egy álnéven emlegetett kisbolt a környékünkön egy felhagyott taxiállomás tőszomszédságában), és vegyek egy liter nagymama típusú étolajat, mert szalmapityókát (műveltebbeknek: hasábburgonyát) kívánnak unokáink, A és S.

Kérve kérlek ebből kifolyólag, kedves olvasó, bocsásd meg nékünk bűneinket, miként mi is vétkezni-vetkezni fogunk ebben az esztendőben is, ahogyan tettük a tavaly és tavalyelőtt is.