Csütörtöki kimenő
A könyvvásár után sok ötletadó, vitázó támad, mondhatnánk, az ismert román közmondást jócskán átalakítva. Tény, hogy bizonytalan volt a megtartása, az utolsó percig az ideiglenességben (idegességben) tartották azt, mi nem a szervezőkön múlott, hanem azok bája, akikre a szervezők számítottak. Persze a legnagyobb maga a mindent eluralgó pandémia volt, sőt már-már pandemencia. Végül találtak egy pompás helyet, amely nagy lehetőségeket rejt magában. Ez ugyanúgy a város szívében van.
A vár. Az az épület, amely Vásárhely történelmének bizonyosan legrégebbi tanúja. Volt időszak a múlt században, midőn le akarták bontani felelős, megfontolt városatyák. Szerencsére elmúlt nekik. A vár mindannyiunk tudatában vagy tudatalattijában ott van, vásárhelyiségünk egyik pillére. Sokáig elzárták előlünk. Férfiközpontú volt, a férfisovinizmus szimbóluma. Kaszárnya volt és hadkiegészítő parancsnokság. Hej de sok berukkolt magyar (és nem magyar) legény keserveinek kezdete! A vitézi tettek eredője háborúban és békében. És kapujában sok kislány sírdogált. Ha igaza van a népdalnak és a katonanótáknak. De azért egyet szögezzünk le: a jelen volt könyvvásárból és az élő, működő mai múzeumi státusából visszatekintve arra a közel 250 évre, mely alatt váracsunk a militarizmust szolgálta, rámondható: Inter arma silent musae, vagyis fegyverek között hallgatnak a múzsák.
Ez volt a legjobb választás az adott körülmények között és dacára. A kupola. Igaz, csak tizenkét kiadó fért ott el, de vessük ezt össze magos Déva várának tizenkét kőmívesével. Itt csak építettek három napon át, és nem omlott össze éjjelente. Csak megerősödött a könyves vár fala. Nem kellett befalazni a szellemet, hogy megálljon az építmény.
És innentől kezdve könnyen elszabadulhat a fantázia.
Mert végeredményben több tér, tágasabb helyszín áll a vásárló, (még) olvasó, a nyomtatott betű és a digitális szövegértő közönség kényére, ízlésére és ficamaira, kényelmére, kedvére, rendelkezésére. A kupola (vö. Párizs – a Louvre-udvar üvegpiramisával) pompás kiindulópont. Ott lehet a vásár évi választott vendégeinek (irodalmának) központi rendezvénye, kiállítása. De rendelkezésre állnak bástyák, a múzeum központi épülete, az egykori parancsnokság egyemeletes építménye, előadóterme, a volt Museum café, ott van a keleti várfallal párhuzamosan futó hosszú épület két szintje, a valamikori hadiraktár (manutancia). Ezeket mind ki lehetne kölcsönözni évente három könyves napra a vár fenntartójától, a városházától, avagy polgármesteri hivataltól és múzeumtól. Felváltva, helyiségekhez alkalmazva és alkalmazkodva.
Bejárás. Aki bírja a hegymászást, annak ott a meredek vagy kevésbé meredek Avram Iancu – Rákóczi utca és a kapubástya. Aki meg a szelíd sétát kedveli, annak a Bethlen Gábor/Regina Maria/Május 1./szinte Anto... sétány szélesre tárt bejárata. És átsétálható maga a vár területe. Széthúzva a kirakóvásárt – levegősebb. E három napra kitelepülhetne ide valamely bankfiók, hogy a könyvvásárban a magát elszámító (törzs)vásárló pénzt vehessen fel az automatából. És lennének éttermek azoknak, akik a könyvünnep alatt megéheznek. És a könyvárusok elmehessenek nassolni, kávézni, valamit sebtiben bekapni. A terület kiválóan alkalmas író- (majdan) olvasó találkozók megrendezésére. Csöndesebb terek a zajos könyvsikerekhez (?!).
Nos, a bökkenő. Az időpont. A szervező könyves céh vezetői, a vásár kigondolói és kezdeményezői ragaszkodnak a novemberhez. Azzal érvelnek, hogy a jó közönség, eme ezerfejű cézár (a színházi szóhasználatból kölcsönözve) megszokta már a novemberi beosztást, órarendet. És persze a színházat mint előcsarnokot. Lehet, magam is rendszerint nagyon várom a novembrist többirányú érdekeltségem okán.
Na de ha szeptemberre vinnék át, oda időzítenék?! Egy kísérletet megér.
Számos előnye van: az emberek már visszaszivárogtak a nyári szabadságukról nagyjából-egészében. Az iskolák megkezdődtek. Az idő ősziesen szép, a napos órák száma több, a világosság tovább tart. A levegő nedvességtartalma nem nagy (remélem, nem cáfolnak reám a meteorológusok), tehát sátrak-bódék is igénybe vehetők a kínálat terítésére. Nincs sár (reméljük), mondom, a színhelyek a várfalakon belül (intramuros) bejárhatók gyalogosan, sétálva. Választhatunk, hol kezdjük, mit hagyunk ki. Talán a kerekesszékes megközelítést kellene jobbítani. És vannak padok, ahová leülhet a közönség, ha belefárad a könyvéhségbe, beszélgethet. A frissen vásárolt könyvet kezébe veszi, máris olvashatja. És ugyanúgy sátrak tehetők ki a „Bulevárd” hosszú folyosójára vagy annak várközeli, melléki szakaszára. Szabadtéren, mint a Forgatag alkalmával. Ne zavarjon a túl közeli két időpont. A Forgatag inkább a mititejről és sörről szól, csatolmányként kultúrával, koncerttel. (Én így szimatoltam volt.)
Ámbátor Bethlen Gábor sem szólna semmit, mert a fejedelem maga is könyvolvasó volt, és látná odafentről, hogy nem pazarolta kegyét, privilégiumát hasztalan e vásárvárosra, amikor szabad király(i) könyves várossá rangemelte.
