2021. január 28., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szászrégenben

Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben Szászrégen területén nagyobb mennyiségű növényi hulladék keletkezett, a város polgármesteri hivatala a helyi közüzemekkel közösen  őszi nagytakarítást tart, és a konyhai szemét és a használt elektronikai gépek, felszerelések mellett összegyűjti és elszállítja a háztáji gazdaságokból, az udvarokról, a gyümölcsösökből, vagy a szőlősökből származó növényi hulladékot (faágak, lomb, fű stb.) is, amelyet kötelezően az előírt módon és időpontokban kell november 16-a és 20-a között kihelyezni. 

Az ágakat 1 méteres darabokra vágva, összekötve a járdára kell tenni úgy, hogy a kupacok ne akadályozzák a forgalmat. A lombot zsákokba helyezve tegyék ki házuk, lakóhelyük elé minél jobban összepréselve, hogy az kevesebb helyet foglaljon el, és ne akadályozza a gyalogos- és/vagy járműforgalmat. 

Emlékeztetjük a szászrégenieket, hogy szigorúan tilos a növényi eredetű hulladék elégetése mind magán-, mind közterületen. Arra kérjük a lakosokat, hogy tartsák be a közölt programot, és ideiglenesen, az elszállításig a fent közölt módszer szerint tárolják a hulladékot, mert csak közösen, a lakosság aktív hozzájárulásával őrizhetjük meg a városképet, a környezetet. A következő heti program alapján szállítják el a hulladékot. 

November 16-án, hétfőn: az Abafájai, Vágóhíd, Őrtorony (Foişor), Nyárfa, Gyümölcsös (Livezilor), Autóbusz, Diófa, Ősz, Terasz, Orgona, Bazsarózsa, Tél, Hársfa, N. Bălcescu utca, Nagypiac, Egyesülés negyed, Szabadság, Vető, Miorita, Kastély, Temető, Margaréta, Aréna, Búza, Gleccser, Virág, Tölgy (Gorunului), Szövetkezet, Sólyom, Kubikos (Pavatorilor), Mimóza, Radnótfája, Gyümölcsfa (Pomilor), Erdő (Livezilor), Radnai, Mihai Viteazul, Fenyő (Bradului), Lucfenyő (Molidului), Forrás, Állomás, Akác, Ioan Marinovici, Fenyő (Pin). 

November 17-én, kedden: Mihai Viteazul, Horea, Horizont, Galamb, Domb, Fecske, Zöld, Kertész, Szegfű, Tavasz, Gyertyános, Krizantém, Bükk, Arató, Berek, Liliom, Malom, Szőlős, Gyümölcsös (Pometului), Fogaras, Medgyes, Kakasdomb, Beng, Beresztelkidomb, Cseresznyésdomb, Ifjúsági park, Petru Maior tér, Köztársaság, Iskola, Stadion, Só, Rudolf W. Regeny. 

November 18-án, szerdán: Pandúrok, Állomás, Új Felfalusi, Ion Creangă, Rigó, Csillagvirág, Vadász, Legelő, Köves, Földműves, Dedrádszéplaki, Farkas, Csipkebogyó, Méhecske, Herbus, Akácos, Új, Kárpát, Kelemenhavasok, Rózsa, CFR, Ács, Munkás, Egyesülés negyed, Radnótfájai negyed, Gyümölcsfa (Pomilor), Gyümölcsös (Livezilor), Radnai, Szabadság, Axente Sever, Ioan Maloş, Gh. Şincai, Fűzfa, Tulipán, Erdő (Codru), Hegedű, Caraiman, Păltiniş, Dr. V. Nicolaescu. 

November 19-én, csütörtökön: Mihai Eminescu, Szarvas, Tölgyes, Nagyerdő, Alexandru Todea bíboros, Kórház, G. Coşbuc, N. Grigorescu, Hajnal, Gát, Folyó, Nyírfa, Dózsa György, Szentjánosbogár, Rozmaring, Vár, Nyár, Kikerics, Kis tér, Víz, Fürdő, Váralja, Fogarasi, V. L. Pop, Mező, Kemény János, Görbe, Maros, Szilva, Hóvirág, Alma, Kalász, Bartók Béla, Pacsirta, Nárcisz.

November 20-án, pénteken: Radnótfája, Görgényszentimrei, Szeret, Küküllő, Kiss Zoltán, Olt, Szamos, Arges, Laposnya, Hosszú, Rövid, Aurel Vlaicu, Körös, Egyesülés, Radnótfájai negyed, Fogaras, Gyümölcsös, Gyümölcsfa, Szabadság, Radnai, Mihai Viteazul, Gesztenye, 1918. december 1., Radnai negyed, Koós Ferenc, Simion Barnutiu, Petru Maior tér, Köztársaság, Iskola, Stadion Só, Könnyűlovassági (Călăraşilor)