az 1848–1849-es magyar forradalom emlékét. Az első egy márvány emlékplakett az abosfalvi római katolikus parókia nagytermének külső falán, melyet a felirat tanúsága szerint 1905-ben állított a küküllői kerület római katolikus papsága. Az emléktáblán a következő szöveg található: „BEM Tábornok 1849. január 16. és 17. közti éjen e szobában tervezte a gálfalvi dicsőséggel megvívott csatát.”
Gróf Teleki Sándor írja visszaemlékezésében: „Szürkület után Mikefalvára értünk, és egy kis faluban, Abosfalván a tábornokot a legjobbik házban szállásolták el.”
A második 1848-as emlékmű a pilisvörösvári partnertelepülés adománya. Az eredeti emlékművet az 1993. március 15-i ünnepség keretében leplezték le Pilisvörösváron, majd ennek az emlékműnek a hasonmását 1997-ben a falu első írásos említésének 640. évfordulójára az erdélyi Abosfalvának adományozták, amelyet a parókia előtti térre állítottak fel. Huszonkét éve nemcsak az abosfalviak, hanem a Felső- és Alsó-Küküllő menti falvak lakói is itt ünnepelnek március 15-én, egy szívvel és lélekkel emlékeznek a szabadságharcosokra, a forradalom eseményeire.
Idén március 17-én, vasárnap a környék falvainak harangjai megkondultak, hívogatták az ünneplő szíveket kéz a kézben együtt emlékezni a múltra, élni a jelent, és bátran tekinteni a jövőbe, hitben, reményben és szeretetben. Déli egy óra, ragyogóan süt a nap, mintha igazolna: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – napok óta vihar, eső, téli hangulat – és íme a napfény, a remény megjelent.
A mottónk „Voltunk, vagyunk és lenni fogunk” – ez érvényes minden év március 15-re, mert ha havazott, ha esett, Désfalva fiataljai ünnepi műsorral mentek át az abosfalvi kistemplomba és az emlékműnél tisztelegni.
Együtt imádkoztunk, a református, unitárius és katolikus közösség, kérve a Fennvalót, hogy adjon hitet, erőt és kitartást a magyar nemzet mai harcában, hogy méltók lehessünk az elődeink elveihez.
Az ünnepi szentmisét az abosfalvi plébános, György István celebrálta. Hisz a megmaradásban, alapgondolata: „a múltból kell tanulni, a jelenben pedig úgy éljünk, hogy szabad jövőt biztosítsunk”. A megmaradás legfontosabb feltétele az itthonmaradás: „bölcsőd és sírod” legyen a szülőföld.
A szentmise után körülvettük az emlékművet, amely körül lobogtak a nemzeti lobogók. Az emlékműnél ünnepi beszédet mondott Mikefalva község polgármestere, Székely László, a dicsőszentmártoni RMDSZ elnöke, Szabó Albert és György István katolikus plébános. Ódai hangulat vett körül mindenkit, hisz sütött a nap, a fény jelezte, hogy szívünk, lelkünk tele tisztelettel azok iránt, akik megnyitották a magyar nemzet új korszakát.
A központi gondolat: „nem haltak meg hiába”, mert ma is él a magyar, és élni fog. A szabadságharcosok, a hősök áldozata nem volt hiábavaló, mert oly korba érkeztünk, amelyben nincs szükség olyan hősökre, „kik érted haltak”, a mai korban így szól az ige: „kik érted élnek”. Ha felidézzük őket, képesek vagyunk becsülni, mit jelent az elmúlt korszakból átlépni egy régóta vágyott jövőbe.
A felemelő ünnepi beszédek után a csillógó szemű, csengő hangú kis és nagyobb iskolások teremtették meg az ünneplés fénypontját, hisz nagy magyar íróink és költőink gondolataival emlékeztek az 1848–1849-es forradalom eseményeire.
Szívvel-lélekkel, kis kezük szívükre tételével, átszellemülve, mintha átélnék az eseményeket, de az ünneplő közönség felismeri a jövő magyar nemzedékét. A legnagyobb szó, ami elhangzott, a „maradunk”. Igen, csak így maradhatunk meg, hisz „bölcsőd és sírod” legyen a szülőföld.
Az abosfalvi tanulókat Szabó Enikő, a désfalvi diákokat Márkos Mátyás Zita tanárnő és Molnár Mária tanárnő irányította, hogy hitelesen tolmácsolják a szívmelegítő gondolatokat.
A műsort a désfalvi furulyacsoport Kossuth-nótákkal zárta, irányító tanár Molnár Miklós.
A koszorúzással koronáztuk a napot. Az abosfalvi faluközösségnek nagyon köszönjük, hogy nemcsak szellemi, lelki táplálékot adnak minden év március 15-én, hanem önerőből mindig szeretetvendégséggel zárják ezt a piros betűs magyar ünnepet.
Hagyomány már, hogy Abosfalváról hazatérve Désfalván – évente felváltva – a református és az unitárius templomban is a falu magyar közössége, apraja-nagyja ünnepel. A lelkészek mellett támogatnak a tanulók szülei és az alpolgármester, Béres János, hogy a szép közös ünneplést szeretetvendégséggel zárjuk.
Az ünneplés, a megemlékezés új erőt, lendületet ad, hogy bizonyítsuk: „A magyar szabadság él. Élni fog örökké. A szabadságharc tovább folytatódik, de most már nem csatamezőkön, hanem az eszmékben, a gondolat fegyverével”.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
