Nyugdíjemelés, bérkiegészítés kasztok szerint

Pár napja az egyik tévécsatorna beharangozta a nyugdíjasok nagy örömére, hogy 2016. január 1-től 5%-kal növelik a nyugdíjpont értékét, ami 2012-től a következőképpen alakult: 2011–12–13-ban 762,1 lej 2014 – 790,7, 2015 – 830,2. Így az 5%-os emeléssel a nyugdíjpont értéke elérte volna a 871,7 kemény lejt, tehát 5 év alatt ez 107,6 lej. Ugyanazon a tévécsatornán még funkcióban lévő miniszterelnökünk bejelentette, hogy, mivel a gazdasági növekedés az EU-ban hazánkban a legdinamikusabb (arról nem tesz említést, hogy ez mennyire relatív, abszolút számokban kifejezve az egy főre jutó GDP a 2012-es adatok tükrében: Luxemburg 106.406 USD, Ausztria 46.643 USD, Németország 41.866 USD, Szlovákia 17.008 USD, Magyarország 12.652 USD, addig mi, Románia, a világranglistán a 72. vagyunk (7.939 USD-vel), infláció nem lévén, a románok nyugdíja nem fog csökkenni (kedves bejelentés, nem?), de nem 5%-kal nő 2016. január 1-től, hanem így, ahogy mondja, „fogunk adni 2-3%-ot”. Ez aztán a nagylelkűség, mintha a saját zsebéből adná. Köszönjük, meg fogjuk hálálni! 

Figyelemmel kísérve a belföldi eseményeket, így a parlament mindkét házának üléseit, láthattuk és nem felejtjük a Roberta Anastase volt házelnök által vezetett nyugdíjtörvény-tervezet vitáját és elfogadását. De született egy ma is vitatható nyugdíjtörvény, amit illett volna betartani. Ehelyett a volt államelnök jelentette be, mintha az ő feladatkörébe tartozott volna, a fizetések és a nyugdíjak megnyirbálását, amit utólag az Alkotmánybíróság érvénytelenített. Csökkenteni nem sikerült a nyugdíjakat, csak a nyugdíjasok és nem nyugdíjasok vásárlóerejét, amikor a hozzáadott értékadót 19%-ról 24%-ra növelték. Arról viszont megfeledkeztek jó három éven keresztül, hogy a fenti nyugdíjtörvény a nyugdíjak indexálását két összetevőtől teszi függővé, éspedig az évi infláció mértékének 100%-os és a gazdasági növekedés következményeként az átlagos bruttó bérek növekedésének felével való kompenzálásával. Nos, ez a 3 év (2011–13) kiesett, nem az emlékezetünkből, hanem a több évtizedes munkánk után törvényesen megillető nyugdíj- (sokaknak nyögdíj) -kiigazítástól. 

Miért teszem szóvá mindezt sok-sok nyugdíjastársam nevében? Azért, mert a jóérzésnek is van határa. Választottjaink prioritásai között csak az egyéni érdekeik dominálnak, a felső 48 fizetése háromszorosára nőhet egyik napról a másikra, a parlamentiek siránkoznak, mert lemaradtak a fejlettebb EU-s országbeli társaiktól. Sőt, már a nyugdíjaikat is szeretnék még kiváltságosabbá növelni, s ha valaki szóvá merte tenni, akkor már nem nyugdíjról, hanem juttatásról (indemnizaţie) beszélnek, mintha nem ugyanabból az államkasszából folyna a zse-bükbe. 

 Nos, amíg a saját büdzséjüket igyekeznek többszörösére duzzasztani, a költségvetési intézmények alkalmazottjai, tanárok, orvosok, művészeti intézményekben dolgozók stb. elégedjenek meg az általuk felkínált 5-10-20%-okkal, hisz „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” Nálunk is kasztrendszer van, és aszerint osztogatják a takarót? Akkor mi is aszerint fogunk a szavazófülkékbe lépni, ahogy a lelkiismeretünk diktálja… 

(Szász Károly nyugdíjas)