2022. december 10., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mindenki személyes huszonnégy órájában – remélhetőleg, feltételezhetően vagy valóságosan – van egy óra, amikor nyugodtan lehuppan egy kényelmes fotelbe, konyhai bútorcsodára-csoroszlyára, mely nagyanyjától maradt, gyermekkora óta ragaszkodik hozzá, száz költözésen át hurcolta magával, soha nem akart megválni tőle, hiába szidta, korholta élete párja, sőt olykor merényletet is követtek el a szék ellen, kidobták alattomban, míg nem sertepertélt odahaza, elutazott, de mindig sikerült visszaszerezni a szemétből, az ócskapiacról, a szomszédoktól, vadidegen bútoraprító zabrálóktól, szemétturkológusoktól, és akkor diadallal újra visszahelyezte hivatalába a nyűtt ülőalkalmatosságot, a családi/nemzedékrendi folytonosságot jelképező ereklyét (…itt kifullad a jegyzetíró, és nem is a székekről akart értekezni, de mit tegyen, ha ez így egyszerűen kibukott belőle). 

Tehát ott tartottunk, hogy beleveti magát egy számára kedves ülőgarnitúra bizalmával kitüntetett egyedébe, és nem moccan. Vagy reggeli kávéját komótosan szürcsölgeti, lábát kinyújtja, hogy az éjszakai merevség kisurranjon, és elmélkedik. Arra gondol, amit aznap tennie kell – nagymosást, agymosást rendez, kitakarítja a gyermekszobát, melyhez képest Augiász istállója egy rendmániás remekmíve, kimeszeli a kerti kisházat, felszeleteli egyenlő darabokra ellenségeit (vérszomjaséknál napi feladat), vagy megbocsát nekik a miatyánk szellemében, ugyanis biztosan tudja, hogy ő sokkal kevesebbet tett gonoszul, mint az ellenünk vétkezők, vagy tovább haragszik, mert így az önbecsülése, szuper- és alteregója növekszik, erősödik, kemény páncélt növeszt maga köré; vagy nem gondol semmire, csak úgy elereszti magát a reggeli homályban, amíg lassan kivilágosodik az ég, és hallhatóan hullanak a levelek, a macska az ablakban őrködik, nem törődik a szomszéd két sárga kutyájával, szemével a levelek röptét követi, vadászösztöne ekkor sem alszik egy pillanatra sem; emlékfoszlányok suhannak át, és bár kapkod utánuk, mégsem sikerül teljesen megragadnia őket.

Ül a nyugalmas óra perceiben, ölelésében, körötte a család még alszik, mit tegyen, ő már csak ilyen korán kelő, tőle aztán érvelhetnek, vitatkozhatnak, bizonygathatják igazukat az óraátállítók (energia-összeesküvők), ő akkor is ugyanabban az időben ébred, ennyire futja alvástechnikájából, álomtartalékaiból, feléli őket hat-hét óra alatt, és ráadásul reggel nem is emlékszik arra, milyen logikátlan, szeszélyes, antidepresszáns összekapcsolódások képeztek fejében mozit; felkel, kávét főz, bár az orvos azt tanácsolta, fékezze kávéivási hajlandóságát, igyék inkább gyümölcs- és burjánteákat (haha). Szemmel láthatóan hajnalodik, de a nyugalmas óra még nem ér véget, eszébe jutnak az iskolás évek, meg az, hogy milyen volt az élet mobiltelefon nélkül, apja-anyja telefonálási szokásai; az, amikor egyszer Takács Pityu cserebogarat lapított szét a természetrajzkönyvében egy májusi nagyszünetben, na neki aztán tényleg megbocsátott, mert már vagy hatvan éve nem gondolt rá, és azt sem tudja, él-e, avagy már elmondták felette az utolsó igét, és rögöt vetettek sírhantjára, arra gondol, hogy megkéri facebookos hozzátartozóját (maga nem kezdeményez a digitális hálózatban, csak haszonélvez), keresse meg Takács Pityut és Fekete Lugit (akinek az anyja egyszer azt írta fia ellenőrző könyvecskéjébe/üzenőfüzetébe, hogy nem megy a szülők iskolájába – volt ilyen pedagógiai kezdeményezés –, hiszen ő már kijárta az élet iskoláját), és a többi osztálytársát, annak ellenére, hogy az eltelt több mint félszáz év alatt csak egyszer volt érettségi találkozón, nem nagyon szeret efféle alkalmakon (és esküvőkön) felbukkanni, pedig az apja mindig elment abba az iskolába, ahol rendszeresen lezsidózták, tíz- majd ötévente (a Papiu Ilarian nem szeretem tanintézetbe); a beszélővel, velem ez persze nem történhetett meg, mert én (a nyugalmas óra átélője) egy olyan korszakban jártam iskolába, amikor az efféle gyűlöletbeszédért még járt némi fenyítés, büntetés, megköpdösés, de amióta megtörtént a rendszerváltás, azóta a polgári és alpári szabadságjogok maradéktalanul érvényesíthetők, ha nem így van, akkor…; inkább előveszed a telefonodat, mostanában mindig veled van, megnézed, ki hívott, megszűnt a telefonbetyárok kora, és felkattintod. A fényképeket nézegeted: a fekete-fehér és újabban színes családiakat, ja vannak utazások Európában, az ismétlődő, véletlenül rögzített felvételeket, videókat törlöd. Enyhe sajnálattal. Na meg belesandítasz a lépésszámlálóba. Napi 6000 lépés lenne az elvárt. (Személyre szabott.)

És az ember ül a nyugalom kimért órájában, beveszi gyógyszereit, már be van kapcsolva a fűtés, percegnek a radiátorok (neked kaloriferek, amelyek ferik a kalóriát, és növelik a számlát, de mit tegyél, ha fázós lettél, és az energiaárak nem tartanak lépést az emberi természet változékonyságával, az emlékekkel, amikor még minden olcsó volt, és dicsekedni lehetett, hogy a világon az elsők között fűtöttek földgázzal a te városodban, míg mások tüzelőt és kokszot, szenet kellett beszerezzenek, és sokan éppen azért költöztek be a városodba, már amikor a hatóságok nem kreáltak etnikai kérdést a város benépesítéséből), és erre az eszmefuttatásra egyszeriben vége szakad a nyugalmas órának, kezdődik a nap, marad némi feszültség az ereidben, vagy a vérnyomásod kilendül a 120 per a végtelen felé, amivel nincs mit kezdeni. Elvégeztetett a kezdőrúgás.