2019. szeptember 19., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

1939. szeptember 1-jén, a Lengyelország elleni német támadással vette kezdetét a második világháború Európában. A hat évvel és egy nappal később lezárult világégés szereplői közül Japán ekkor már két éve harcban állt Kínával, és több határ menti konfliktusba bonyolódott a Szovjetunióval is a Távol-Keleten, ám a németek lengyelországi hadjárata váltotta ki a nyugati nagyhatalmak, főként az Egyesült Királyság és Franciaország hadba lépését, ami világméretűvé tette a konfliktust.

Diplomáciai visszapillantó

A lengyelek elleni német támadás közvetlen előzményeként leggyakrabban az 1939. augusztus 23-án, Moszkvában megkötött Molotov-Ribbentrop-paktumot említik. Végső soron ezzel is vált lehetővé a háború megindulása, mivel a paktum révén a németek biztosították, hogy egy esetleges Lengyelország elleni támadás, illetve más európai konfliktus esetén nem ütköznek szovjet ellenállásba, és nem bonyolódnak kétfrontos háborúba. Ennek a paktumnak azonban komoly előzményei voltak német–szovjet viszonylatban.

Az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer nyomán, a diplomáciai színtéren mind Németország, mind a Szovjetunió teljesen elszigetelődött. A győztes nagyhatalmak a németek nyakába varrták a Nagy Háborúért a teljes felelősséget, jelentős területektől fosztották meg, és komoly gazdasági és katonai szankciókkal is sújtották az országot. Oroszországtól maga a háború, majd az azt követő polgárháború és intervenció óriási áldozatokat követelt, ráadásul nagy területeket csatoltak el a birodalomtól Európában, amelyeken a győztesek a régi-új országokból egyfajta „cordon sanitaire”-t alakítottak ki a kommunizmus továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Nem elhanyagolható az sem, hogy a versailles-i döntések nyomán újjáalakult Lengyelország mind a német, mind az egykori orosz birodalomból jelentős területekkel gazdagodott.

A paktum aláírásakor készült felvétel előterében balról jobbra: Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, Sztálin és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos
 Forrás: mult-kor.hu


Németország és a Szovjetunió a nemzetközi elszigeteltségből az 1922-ben megkötött rapallói egyezménnyel lépett ki: ebben felvették egymással a diplomáciai kapcsolatokat, amelyből széles körű gazdasági és katonai együttműködés alakult ki a két ország között. A rapallói egyezmény folyományaként 1924-ben több európai ország is elismerte a Szovjetuniót. Sztálin és a szovjet külpolitika célját a rapallói egyezmény óta már egy szorosabb német–szovjet szövetség képezte.

A szovjet vezetés egyáltalán nem adta fel a régi orosz területszerző törekvéseket, csak már nem a pánszlávizmus jegyében, mint a cári időkben, hanem a kommunizmusnak a „dolgozók felszabadítása” érdekében való terjesztésében gondolkodtak. Sztálin külpolitikai céljaihoz potenciális szövetségesként tekintett a német nemzetiszocialistákra, mivel azok egyik fontos célja is a versailles-i békerendszer szétzilálása volt.

Németországban 1933-ban kerültek hatalomra a Hitler vezette nemzetiszocialisták. Hitler először barátságos külpolitikát folytatott Lengyelországgal, 1934-ben megnemtámadási egyezményt is aláírt a két ország, mivel ekkor még egy szovjetellenes együttműködés létrehozása volt napirenden az antikomintern paktum révén. Ám a német–lengyel jó viszony hamar megromlott, mert a németek a lengyelektől is területeket akartak megszerezni, mivel Kelet-Poroszországot a versailles-i békeszerződés óta a danzigi korridor választotta el a birodalom többi részétől. A németek nagy része még Danzig (ma Gdansk) szabad városát is vissza akarta csatolni Németországhoz. 

A feszültség 1939-re tetőzött. Március 30-án az Egyesült Királyság és Franciaország támogatásáról biztosította Lengyelországot, de a nyugatiak azt remélték, sikerül tárgyalásos úton megegyezni a német követelésekről. Ám a németek agresszív hangnemre váltottak, 1939. április 28-án Németország egyoldalúan felmondta a német-lengyel megnemtámadási egyezményt, és az idő tájt Hitler elrendelte, hogy dolgozzák ki Lengyelország megtámadásának katonai tervét.

A Molotov–Ribbentrop-paktum

A háború kitörésének előestéjén, 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter a szovjet–német megnemtámadási szerződést, melynek titkos záradéka évtizedekre meghatározta Kelet-Európa sorsát. Ugyan a németek gyors ütemű terjeszkedése (ekkora már bekebelezték Ausztriát és Csehszlovákiát is) aggasztotta a szovjet vezetést, de a Vörös Hadsereg 1939 májusától a Távol-Keleten harcban állt a japánokkal, reálisnak látszott a veszély, hogy a Szovjetunió két tűz közé kerülhet. A szovjetek a britekkel és a franciákkal is tárgyaltak egy esetleges szövetségről, de ezek a megbeszélések vontatottan haladtak. Egyrészt a nyugatiak nem tudtak területeket felajánlani Sztálinnak, és egy esetleges Németország elleni háború esetén Lengyelország amúgy sem engedte volna meg, hogy a területén szovjet csapatok haladhassanak át nyugati irányba. Valószínűbb, hogy a tárgyalások célja Sztálin részéről inkább taktikai jellegű volt, vagyis hogy Hitlert gyorsabb döntésre kényszerítse a szovjet szövetség irányába. A szovjet vezető látványosan változtatott politikáján 1939 májusában, az antanthoz közeledést pártoló, zsidó származása miatt Hitler számára tárgyalópartnerként elfogadhatatlan Makszim Litvinov külügyi népbiztos helyére Vjacseszlav Molotovot nevezte ki.

Molotov és Ribbentrop német külügyminiszter a legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést, amelyet Sztálin jelenlétében írtak alá. A hét cikkelyből álló egyezményt tíz évre kötötték azzal a kitétellel, hogy ha egyik fél sem jelzi felmondási szándékát, az öt évvel meghosszabbodik. A felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”. Ha egyiküket egy harmadik állam részéről támadás érné, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, egyikük sem vesz részt olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul, nézetkülönbségeiket tárgyalásos úton vagy döntőbíróság révén rendezik. A megállapodás az aláírással azonnal hatályba lépett.

A szerződés titkos záradéka, amelynek létezését szovjet részről évtizedeken át tagadták, német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit. Eszerint a „területi-politikai átformálás” esetén szovjet érdekeltségbe kerül Finnország, Észtország és Lettország, továbbá Lengyelországnak a Narew, a Visztula és a San folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia. Németországnak jutnak Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám ez utóbbi az 1939. szeptember 28-ai újabb kétoldalú megállapodás értelmében másfél lengyel vajdaság fejében a szovjet érdekszféra része lett. A területi osztozkodás pontosan úgy zajlott le, ahogy azt rögzítették.

A titkos záradék először a náci háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól szerzett egy másolatot, de mivel a dokumentum hitelességét nem tudta igazolni, a törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a háború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában, innen jutott a nyugati szövetségesek birtokába. 1946-tól több nyugati újságban is közölték, majd 1948-ban az amerikai külügyminisztérium egyik kiadványában is megjelent.

A hivatalos szovjet álláspont ugyanakkor a gorbacsovi glasznosztyig mereven tagadta a titkos záradék meglétét, maga Molotov 1986-ban bekövetkezett haláláig sem ismerte el, hogy aláírt volna ilyen dokumentumot. Az áttörést a szovjet–lengyel történészbizottság 1989. május 23-i bejelentése hozta meg: eszerint, bár a megállapodás szovjet eredetije nem lelhető fel, a német eredetiből és más forrásokból egyértelműen megállapítható a titkos szovjet–német területi megállapodás ténye. 1990 februárjában Moszkvában aztán közöltek egy fotokópiát is a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról, de az eredeti példányt „nem találták”. A szerződés orosz nyelvű, teljes eredeti változatát csak idén júniusban tette hozzáférhetővé a Történelmi Emlékezet elnevezésű orosz alapítvány.

(Folytatjuk)

(Összeállításunkhoz forrásként az internetes szabad enciklopédia idevágó szócikkeit és az azokban megjelölt forrásokat, valamint az MTVA sajtóadatbankjának háttéranyagát használtuk.)