Nyitva van a Lélekkapu

Márton Árpád marosvásárhelyi kiállítása

Véletlen egybeesés, de jelképértéke van: két kiállításnak köszönhetően két nagy székelyföldi művésznemzedék vezéregyéniségeinek kézfogása valósult meg Marosvásárhelyen. Nagy Imre és Márton Árpád festőművészek alkotásai egyhétnyi eltéréssel kerültek a vásárhelyi közönség elé, előbbiek a Kultúrpalotában, utóbbiak a Bernády Házban. A zsögödi mester Vásárhelynek adományozott gyűjteménye, amely hosszú időre eltűnt a szemünk elől, most újra felmutathatja értékeit, a „bő fényű” festmények és a drámai töltetű, karakteres grafikák több hónapon át látogathatók a palota II. emeleti termeiben, lesz még lehetőségünk alaposabban foglalkozni velük. Márton Árpád egyéni tárlata azonban rövidesen zárul, illő még egyszer méltatni az alkotóművész és művei erényeit. Annál is inkább, mivel a mostani jubileumi év számára, októberben tölti 80. esztendejét, ez alkalomból hívta meg a Bernády Alapítvány erre a kamarajellegű, ám reprezentatív kiállításra. Külön köszönet illeti a festőt, hogy a koronavírus-járvány okozta szigorított körülmények ellenére is eleget tett a felkérésnek.

Rendhagyó tárlatnyitó lett a dologból, ilyen még nem volt a Bernády Házban. Mindenki maszkot viselt. A művész és méltatója éppúgy, mint a távolságtartó, de annál lelkesebb, odaadóbb művészetkedvelők, a vendég alkotásainak különböző korú hívei, egykori tanítványai, mai kollégái. Ezúttal a szembeszéd uralta az eseményt. A képek viszont teljes szépségükben, mélységükben, gazdagságukban feltárultak a jelenlevők előtt. Márton Árpád, aki az elmúlt évtizedekben hasonló következetességgel, kitartással és igényességgel igyekezett fellendíteni, megpezsdíteni Csíkszereda, Hargita megye képzőművészeti életét, és a maga példájával is mintát, ösztönzést adni a fiatal tehetségeknek, mint Nagy Imre az ő generációjuknak a hatvanas-hetvenes években, ezúttal elsősorban újabb keltezésű pasztelljeiből válogatta ki bemutatásra szánt anyagát. A vendéglátók a Lélekkapu címet kölcsönözték a tárlatnak. Szinte magától adódott ez a választás, hiszen köztudomású, hogy a csíkiak nagyra becsült, népszerű festője, művészpedagógusa igazi lélekember. Ő maga ezt kimondatlanul is úgy hangsúlyozta, hogy egy egész ciklust hozott el Vásárhelyre, amely, néven nevezve a lelki kötődéseket, megannyi beszédes képi metaforával vonzza be belső világába a nézőket. A Lélek asztala, Lélek lajtorjája, Lélek fája, Lélek kapuja, Lélek lángja mindazt felmutatja, ami fontos számára, ami a székely sors és helytállás, a népélet és az átörökített hagyományok festői, Márton Árpád-i víziója. A tárlaton látható temperák, kiegészülve a művész egyik jellegzetes önarcképével, korábbi nagy, drámai kompozícióira emlékeztetve vezetnek át a lírai fogantatású, oldottabb pasztellekhez. A lényeg, ami több mint hat évtizede alkotásra készteti a művészt, ezeken is ott található jól érzékelhetőn, s ha a kor, amelyben élünk, gyakran el is sötétíti a tónusait, a bizakodás, a reménykedés, az életigenlés jelei, jelképei is felcsillannak a képeken. A teremtés örök csodája és misztériuma, az emlékezés tárgyi, életviteli kelléktára, a hit, a szellem, az égi-földi viszonyrendszer, a fohász, a bibliai példabeszédek vizualitása, az emberi tulajdonságok és magatartásformák egyaránt megszólaltatják a festőt, kezébe adják a pasztellkrétát, hogy megalkossa a maga színharmóniáit, színkölteményeit. Helyhez kötöttsége, hovatartozása egyértelmű, de az is nyilvánvaló, hogy nem húzza vissza a provincia, szemhatára az egész világ, léptéke az emberiség, hitvallásának meghatározó kulcsfogalma az emberség imperatívusza. A kiállításon erre jó tanúságtétel a szabadon, lazán csapongó Közép-Európa ciklus és az érthető, kifejező szimbólumokra épülő, szívszorító Trianon-sorozat.

Márton Árpád, Gyergyóalfalu hűséges fia, Csíkszereda mértékadó alkotója rendkívül ragaszkodik indulása, művészeti tanulmányai kezdeteinek színhelyéhez, Marosvásárhelyhez, ezt a megnyitón ismételten kijelentette. Akik ott voltak, megint megtapasztalhatták irigylésre méltóan fiatalos lelkesedését, kiapadhatatlan energiáit. Kívánjuk, hogy még nagyon sokáig magáénak mondhassa ezt a festményein is mindig visszaköszönő, erőt sugárzó vitalitást!