2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kezdődik a strandidény

A múlt hét végén megnyitott a parajdi sóbánya turisztikai részlege, bár a fürdőzésre még egy keveset várni kell az üdülőtelepen, míg Szovátán ezen a hétvégén kezdődik a strandolási idény.

 Három hónapos szünet után múlt szombattól ismét látogatható a parajdi sóbánya. Míg első nap 150 személy ment le a bányába, vasárnap már 500, de úgy vélik, a látogatói szám ilyen arányú emelkedése csak a hétvégi nyitásnak köszönhető, hétköznap nem lesz ennyi leutazó vendégük. Egyelőre a téli program szerint tart nyitva a bánya, a turisták és a bányát légzőszervi betegségek kezelése céljából felkeresők 8 és 16 óra között tartózkodhatnak a föld gyomrában, az utolsó autóbusz 14.50-kor indul le. A távolságtartás kötelező, ezért két autóbuszt helyeztek üzembe, amelyek fél kapacitással működnek. A maszk viselete a buszon kötelező, a bányában nem, ott csak a zárt terekben, mosdókban, folyosókon, lépcsőkön kell viselni. Mivel 12 ezer négyzetméteres a látogatható felület, van elegendő hely a távolságtartásra, az asztalokat, pihenőpadokat is kétméteres távolságra helyezték el egymástól, a teljes látogatói terület fertőtlenítve van. Egy időben a bányában 1200 személy tartózkodhat, ezt a számot mérni tudják a be- és kiutazók követésével. A bányában két órát lehet tartózkodni, a félóránként induló buszokra való felszállás csak testhőmérséklet-mérés után lehetséges.

A Medve-tó megújult strandfelülettel várja hétvégétől a fürdőzőket 
Fotó: ensanahotels.com


 A belépőjegyek ára változatlan maradt, hétköznap a felnőttek 30, a gyerekek 20 lejért mehetnek le a mélybe, hétvégén pedig 35, illetve 25 lej a jegyek ára. A bányában a vendéglő még nem nyitott meg, a gyerekek nem használhatják az ugrálóvárat sem, viszont a kalandpark már igénybe vehető.

 Az önkormányzati tulajdonban levő wellnessközpont a beruházási munkálatok miatt egyelőre még zárva van, újranyitásának időpontjáról egyelőre még nem tudtak információval szolgálni. Június 15-én megnyitott a Parajd Szálloda is, és a sóbánya megnyitásával a legtöbb helyi turisztikai vállalkozás és vendéglátóegység is újrakezdte a tevékenységét.

Nyit a Medve-tó is

Az időjárásra való tekintettel a sóbánya strandját még nem nyitották meg, de amint beáll a fürdőzésre alkalmas napos idő, azonnal megnyitják itt is a kapukat. A távolságtartás itt is kötelező, ennek megfelelően helyezték ki a napágyakat is, a strand területén egy időben csak 700 látogató tartózkodhat, ezért a bérletek árusítását felfüggesztették, hogy a be- és kilépők számát követni tudják.

 Bár az időjárás még nem a legkedvezőbb, pénteken szeretnék megnyitni a szovátai Medve-tavat is. Az Ensana (volt Danubius) hotellánc szovátai értékesítési igazgatója, Godra Árpád lapunknak elmondta: figyelembe kell venni az üzemeltetéssel kapcsolatos közegészségügyi és biztonsági szabályozásokat, a távolságtartást, így van egy látogatói felső határszám, de a korábbi évek tapasztalatai szerint ezt a számot csak legfennebb augusztusban, a legnagyobb kánikula idején érik el – azaz elvileg van belépői korlátozás, gyakorlatilag még nincs. 

 A strand területén két közétkeztetési egységet lehet igénybe venni, mindkettő terasz jellegű, tehát használható: az önkiszolgáló éttermet a tóval egyidejűleg nyitják meg, míg az emeleten levő pizzázó július 1-jén nyit.

 Első körben csak a Medve-tóval indítja be a strandidényt a szállodacsoport, a szomszédos Mogyorósi-tavat (amely már május végén is fogadott fürdőzőket az előző években – a szerző megjegyzése) egyelőre nem nyitják meg, de amennyiben megnövekszik a strand iránti igény, természetesen azt is látogathatóvá teszik. A jegyárak tekintetében nincs változás, a Medve-tó pénztáránál a felnőttek 30, a gyerekek és nyugdíjasok 25 lejt fizetnek a belépőért. Mint minden évben, ezúttal is végeztek karbantartást, felújították a stand fapadlózatát, amely a sós levegő és víz hatására viszonylag hamar korhad.

 Nyitnak a szállodák is

 A nyári idény megnyitására a tulajdonában álló három szálloda közül kettőt nyit meg az Ensana, a Szováta és a Fenyő szállókat, de július 10-étől kezdődően a felújított Ursina (volt Făget–Bükk) szálloda is igénybe vehető. A szállodákban kötelező a maszkviselet, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás egymás között és a személyzettel szemben, a felvonókat egyidejűleg csak két személy veheti igénybe, érkezéskor megmérik a vendégek testhőmérsékletét, ha ez valakinél 37,3 C-nál magasabb lesz, azt a szálloda orvosa fogja megvizsgálni. 

 A hotelszobákban nem lesz ezután minibár, az étkezés megadott időpontban történik az éttermekben. A szobákat kétnaponta takarítják, a vendégek távozása után fertőtlenítik, és 24 óra múlva vehetik igénybe újabb vendégek. A Szováta Hotelben a beltéri medencéket július 1-jétől, a szaunákat csak augusztus 1-jétől lehet használni, míg a spa, a kezelési és szépségápolási szolgáltatások már a hétvégétől igénybe vehetők. Az Ursinában mindezek a szolgáltatások július 10. után lesznek elérhetők – áll a cégcsoport hivatalos honlapján.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató