A nyitott ajtó előtt
Bár a sajtó által megkeresett Csegzi Sándor alpolgármester megígérte, hogy azonnal intézkedni fog, kéthétnyi várakozás után sem került nyilvánosságra, hogy milyen intézkedést hozott az önmagának túl sokat megengedő alkalmazottal szemben.
„Mit keres itt a magyar nyelvű papír?!” címmel a Népújság október 12-én hozta nyilvánosságra annak az olvasónak az esetét, akit anyanyelvhasználat tekintetében oktatott ki, „utasított rendre“ a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal adóosztályának egyik alkalmazottja. Ennek következtében arra számítottam, hogy a magyarok érdekképviseletét felvállaló szervezetek közleményben vagy a polgármesteri hivatalhoz benyújtott tiltakozó jegyzékben adnak hangot felháborodásuknak, annak érdekében, hogy hasonló eset többé ne fordulhasson elő. A polgármesterjelölt kiválasztása és a népszámlálás viszont fontosabb eseményeknek bizonyultak annál, hogy szervezeteink holmi jogsértésre, nyelvi megkülönböztetésre figyeltek volna. Mintha a polgármester személye vagy a népszámlálás eredménye nem csupán eszköz, hanem maga a cél lenne jogaink érvényesítésében!
Bár a sajtó által megkeresett Csegzi Sándor alpolgármester megígérte, hogy azonnal intézkedni fog, kéthétnyi várakozás után sem került nyilvánosságra, hogy milyen intézkedést hozott az önmagának túl sokat megengedő alkalmazottal szemben. Hathatós intézkedés hiányában pedig kérdéses, hogy mire jó elpanaszolni a sérelmeket. De mert nyilvánosan kérte a város lakóit, hogy jelezzék, ha a fentihez hasonló megaláztatásban van részük, kérésének eleget teszek, már csak azért is, nehogy azt gondolja bárki, hogy a fenti eset elszigetelt, rendkívüli jelenség lenne!
Először is, megalázónak tartom, hogy a polgármesteri hivatalban intézendő ügyekhez szükséges tájékoztatást és formanyomtatványokat kizárólag román nyelven teszi közzé a hivatal. Csakis román nyelvű űrlapon, román nyelven jelenthetem be adóköteles ingó- és ingatlanjaim, román nyelven jelenthetem be házasságkötési szándékomat és csakis román nyelven igényelhetek fűtéspótlékot. Az adóhátralék kifizetésére szintén kizárólag román nyelven szólít fel a hivatal, holott a helyi közigazgatásról szóló 215/2001-es törvény, valamint a nyelvi charta (2007/282-es törvény) értelmében, amennyiben a kisebbség aránya eléri a 20%-ot, a helyi közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a velük fenntartott kapcsolatokban, többek között a kisebbségi nyelveken illetve kétnyelvű változatokban közzétett formanyomtatványok által.
Megalázónak tartom továbbá, hogy a városi tanács által hozott döntéseket kizárólag román nyelven teszi közzé weboldalán a város vezetése. Megalázónak és bántónak tartom, hogy a magyar olvasóknak szánt, románból fordított híranyagok oly helytelenek, magyartalanok, pontatlanok és oly sok téves dátumot tartalmaznak, hogy gyakran többszöri olvasás után sem értelmezhetők, csupán az eredeti, román nyelvű változat elolvasása után. (Például: „sörrel meglocsolt ízletes és csípős gulyás mellett” beszélgetett a polgármester, vagy: „mindenféle temetkezési munkálatot leállítanak a városi temetőkben”, vagy: az eredeti változatban szereplő október 24. és november 25. közötti időszak a magyar változatban október 24–25; a román változatban november 3-ra tervezett nyilvános vitát a magyar változat október 3-ra hirdeti.) A közigazgatási törvény és a törvény alkalmazására vonatkozó 1206/2001-es kormányhatározat egyértelműen fogalmaz: jogunk van anyanyelvünkön tudomást szerezni a helyi tanács határozatairól.
A nyelvi jogok érvényesítése és a közérdekű információkhoz való korlátlan hozzáférés érdekében, körlevél formájában, az elmúlt másfél év során többször fordultam a magyar közösség képviseletét ellátó helyi tanácsosok mindegyikéhez. Hivatali e-mail címeikre küldött leveleimre, melyekben különböző jogsértésekre hívtam fel figyelmüket, egyetlen alkalommal sem válaszolt egyikük sem. Két tanácsos magáncímét is sikerült felkutatnom, e – nem publikus – címekre küldött levelekre választ is kaptam. Bántónak és megalázónak tartom, hogy a magyar közösség képviseletét ellátó városi tanácsosok nem válaszoltak a hivatali e-mail címükre küldött leveleimre, annak ellenére, hogy a helyi tisztségviselők jogállásáról szóló, 393/2004-es törvény szerint kötelesek „a polgárokat tájékoztatni minden tettről és közigazgatási iratról, melyben a helyi közösség érdekelt."
Végül, megalázónak tartom, hogy idén keltezett beadványomra, melyben a közigazgatási törvény bizonyos rendelkezéseinek a betartását kértem, a város vezetői azt válaszolták: a törvény valóban előírja, de nem köti határidőhöz a kötelezettséget. „Prevede, (…) însă nu şi un termen...”
A fentiek ismeretében kérem Csegzi Sándor alpolgármestert: nézze el nekem, hogy kijelentését, miszerint „ajtaja bármikor nyitva áll azon városlakók előtt, akiket a fentihez hasonló visszaélés és megaláztatás ér”, nem fogadom kitörő lelkesedéssel. Bizonyára tudja ő is, hogy a felsorolt esetekben nem csak megaláztatásról, hanem törvénysértésről, jogtiprásról és diszkriminációról van szó. Állok a nyitott ajtaja előtt és nem tudom eldönteni, belépjek-e?
Bustya Sándor
