Nyitóhangverseny
Az idei nyitóhangverseny műsorán Csíky Boldizsár-, Mozart- és Dvorak-művek szólaltak meg.
A negyvenegyedik a Marosvásárhelyi Zenei Napok sorában. A gazdag zenei hagyományokkal rendelkező város megmutatkozni vágyása 1971 óta pártolja és óvja ezt a hangversenysorozatot, melyet, változatossága és sok-műfajúsága mellett, érzékeny lokálpatriotizmus is éltet. Május 5–26. között a zene jegyében foglalt a Kultúrpalota.
Az idei nyitóhangverseny műsorán Csíky Boldizsár-, Mozart- és Dvorak-művek szólaltak meg. A filharmonikus zenekar karmestere, Adrian Petrescu, ha nem is ismeretlen számunkra, de vezénylő pálcával a kezében még nem láttuk a George Enescu Filharmónia szólóoboását. Komoly szólistakarriert futott be, a legrangosabb koncerttermekben, kiváló muzsikusokkal koncertezett. Itt és most Csíky Boldizsár La quiete di Piazza Dante c. zenekari darabját karmesterként nagy odaadással és koncentrációval egyenletesen magas színvonalon „építette”, egy-egy mozzanat fontossága a zenei történések hierarchiájában, gesztusainak nagyságából pontosan kiolvasható volt. Kár, hogy a zenekar dinamikai érzékenysége a szélsőségekre nem volt igazán fogékony ezen az estén. Dvorak 8. szimfóniája is erre a sorsra jutott, pedig Petrescu biztos formaérzékkel, a nagy felületek megformálására, a zenei történés feszültségének állandó fenntartására törekedett, a tételszakaszok, tématerületek sajátos karakterét biztos kézzel rajzolta fel. Petrescu vezénylési koncepciója és annak külső megjelenési formája egyaránt rendkívül szimpatikus.
Nemkülönben Mozart C-dúr (KV.503) zongoraversenyének szólistája, Alekszej Nabjulin (Oroszország). Kirobbanó temperamentumát, izmos tehetségét, szuggesztív erejét számunkra nem igazán ismerős, szinte radikálisan katonás tempójú Mozart-interpretációval párosította az első tételben, a megszokottnál minden differenciáltabban szólt ebben az előadásban, a vezető szólamok erőteljesen kiemelkedtek, a hangzás plaszticitása megnőtt. A második tételben a kifejezés mélységével, színesebb, puhább zongorázással lepett meg, a hangszeres párbeszéd rafinált szólamszövésében volt partner, a harmadik tételben pedig nyilvánvalóvá vált, hogy nem ismeri a társalgási, csevegő tónust. A sodró szenvedély a lételeme. Amit a két Bartók-ráadással (Román tánc, Három Csík megyei népdal) csak aláhúzott. Zenei élmény volt.
Csíky Csaba
