Nem túlzás azt állítani, hogy történelemformáló időket élünk. Körvonalazódik a huszonegyedik század eddigi legnagyobb, hozzánk vészes közelségben zajló háborújának a lezárása. Ebben közvetetten a földgömb két legnagyobb atomhatalma feszült egymásnak, akiknek a nukleáris arzenálja többszörösen is képes lenne elpusztítani az életet a bolygón, és az utóbbi három évben nyíltan ellenséges viszonyban álltak, alig létezett köztük kapcsolattartás. Azáltal, hogy ez a két nagyhatalom ma ismét beszélő viszonyban van egymással, a távolabbi környékünk egy jó nagy fokkal biztonságosabb hellyé vált az utóbbi három év állapotaihoz viszonyítva.
A huszadik század hidegháborúja során legalább két dokumentált esetben állt percekre a világ az atomháború kirobbanásától, egyszer a kubai rakétaválság idején, és egyszer a nyolcvanas években. Persze, lehet hogy voltak még hasonló történetek, amikre majd fény derül, de az most mellékes. Ezek is szerepet játszottak sok más mellett abban, hogy a régi világrend két szuperhatalma több megállapodást kötött egymással az atomfegyverzet csökkentéséről, ellenőrzéséről. És a közelmúltban, ahogy az amerikai, főleg demokrata kormányzatok egyre ellenségesebb viszonyba kerültek az oroszokkal, sorra mondták fel ezeket az egyezményeket. Állítólag a kubai rakétaválság óta létezett közvetlen telefonvonal a Fehér Ház és a Kreml között, valódi piros telefonnal, ahol a háttérben zajlottak egyeztetések a két fél között, feszült időkben így igyekeztek elejét venni annak, hogy valamelyik oldal vezetője az atomkulcs elhamarkodott elfordításával gombafelhőbe burkolja a Földet. Szintén állítólag Álmos Joe idején felszámolták ezt a vonalat. És az ukrajnai háború három éve alatt bőven volt fenyegetés nukleáris fegyverek bevetéséről, mi több, mindkét oldal vetett be olyan rakétákat, amelyek alkalmasak ilyen robbanótöltetek hordozására is. A múlt századi hidegháború óta soha nem álltunk ilyen közel egy atomcsapáshoz.
Ez a veszély jelentősen csökkent az amerikai–orosz tárgyalások megkezdésével. A mi, azaz a kisemberek szempontjából nézve ez már egy nagy, konkrét nyeresége a közelmúlt történéseinek, és egyelőre nem is lehet sokkal több konkrétumról beszélni, noha az „elemzők” és a papírtábornokok most nagyon elemükben vannak. Az ugyanis, hogy tárgyalások vannak, csak annyit jelent, hogy elindult egy folyamat, de hogy ennek mi lesz a vége, az akkor derül ki, amikor a felek egy aláírt és garanciákkal alátámasztott szerződéssel kijönnek a tárgyalóteremből. Számtalan példa volt már az idők során sikeres és kudarcba fulladt béketárgyalásra egyaránt. Jó lenne minél hamarabb véget vetni a háborúnak, hogy az atomfelhő veszélye ne térjen vissza, és minél kevesebb ukrán meg orosz srác épen térjen haza, ne hullazsákban. Az összes többi vegytiszta politikai színház, ahol most az igazi főszereplők vannak a színpadon.
