2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jövőtől hozzáfoghatnak az ivóvízhálózat kiépítéséhez

Kacsó Lajos polgármester kampányprogramjának prioritásaként az infrastruktúrafejlesztést tűzte ki célul. Erre szükség is van, hiszen a község korábban fejlődött, de az elöljáró szerint nem a huszonegyedik századnak megfelelő ütemben. És ez így van az ivóvízhálózat kiépítésével is. A község 2016-ban csatlakozott a megyei Aquainvest fejlesztési társuláshoz, amelyen keresztül részese lett annak a Maros megyét átfogó ivóvízhálózat-fejlesztési tervnek, amelyet az Aquaserv koordinál, és uniós támogatással valósítanák meg. 

– A társulást követő években nem történt semmi. Tudomásom szerint folyamatban van a projekt, hozzánk csupán 2030-ig jut el a fővezeték. Vannak polgármesteri hivatalok, amelyek nem társultak, és már megoldották az ellátást. Volt olyan önkormányzat, ahol kérték, hogy lépjenek ki a társulásból, de vissza kell fizetni az egyesület által elköltött pénzt. A mi rendszerünk a Nyárádszeredában nemrég üzembe helyezett vízüzemtől függ – mondta lapunknak a polgármester, majd hozzátette, arra is gondoltak, hogy a Bekecs oldalából eredő forrásvizet tárolják, illetve vezessék be a községközpontba. Egyelőre egy csorgót és parkolóhelyet képeznének ki a Sóvárad felé tartó megyei út mellé. A szakértők szerint kiváló a vízminőség, és a hozam is megfelelő. Ezt kiegészítenék a szintén Bekecsen levő Darányi Ignác-kútból származó vízzel. A kutat rendbe tették, ott is megfelelő a vízhozam. Egyelőre azonban várják, hogy milyen fejlemények lesznek az ivóvízhálózat kiépítésében. 

Ezzel a kérdéssel Bauer Andreához, az Aquaserv Rt. projektvezetőjéhez fordultunk, aki lapunknak elmondta: valóban hosszú volt a folyamat, de nem kerülhették meg a törvényes előírásokat. A nyárádszeredai vízüzem működtetéséhez fogyasztókat kell biztosítani, így a mesterterv alapján ide csatlakoztatnák többek között Nyárádmagyarós, Székelybere, Nyárádkarácson és Ákosfalva községeket, összesen 19 falut (sz.m.: vannak falvak, amelyek kimaradnak). A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kiírt pályázatot kétszer is megóvták, emiatt húzódott el az eljárás. Jelenleg a második liciten nyertessé nyilvánított cég elkészítette a terveket, ezeket felküldték a finanszírozó hatósághoz (szakminisztériumhoz), onnan néhány módosítást kértek. Jelenleg a szaktanácsadó cég munkatársai ezen dolgoznak. Remélhetőleg az év végéig eljut a finanszírozhatósági fázisig, ami azt jelenti, hogy januárban meghirdethetik a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására. Ha nem óvják meg az eredményt, akkor a nyertes cég tavasszal hozzáfoghat a munkálatokhoz, amelyeket a korábbi elkötelezettségek szerint 2023-ig meg kell valósítania, ugyanis addig a nyárádszeredai vízüzem teljes kapacitással kell működjön. Nem lesz könnyű dolga a vállalkozónak, hiszen 84 km hálózatot kell lefektetnie – mondta Bauer Andrea, hozzáfűzve, hogy a nyárádmenti fővonal mellett a Mezőség (Mezőszabéd) és Marosludas irányába is hasonló munkálatok lesznek. 

A kutakból időnként kiszárad a víz

Fotó: Nagy Tibor 


Avató nélkül adták használatba a kultúrházat 

A polgármesterváltás időszakában valahogy elmulasztották felavatni a felújított kultúrotthont, aztán a járványhelyzet miatt nem lehetett rendezvényeket szervezni, így a korszerű létesítmény szalagátvágás nélkül nyitotta meg kapuit. 

„A kultúrotthon felújítása mintegy 500.000 euróba került, ez az elődöm munkáját dicséri. Nem fért bele a költségvetésbe a belső berendezés. A munkálatok befejezése óta sikerült felszerelnünk a konyhát, és ellátni mintegy 400 személy számára evőeszközökkel, tányérokkal stb., majd igény szerint használatba adtuk a felújított épületet” – mondta Kacsó Lajos. 

Fellendült a kulturális élet is, tavasszal újraindult Magyarosón és Selyében is a felnőtt hagyományőrző csoport. A táncokat a Bekecs Néptáncszínház oktatóitól, Nagy Tamástól, Siklódi Csabától és Forrai Tündétől sajátíthatják el az érdeklődők, ezenkívül megalakult a gyerekekből álló Aranyos néptánccsoport is, tagjai Nyárádszeredába, a Bekecs székházába járnak táncoktatásra. Mind a felnőtt-, mind a gyerekcsoport oktatóinak a bérezését a polgármesteri hivatal állja, így a résztvevőknek ingyenes az oktatás. A táncosok a faluünnepekkor be is mutatkozhattak. 

„Szerencsések vagyunk, mert van hagyományos néptáncunk, népviseletünk mind Magyaróson, mind Selyében, és nekünk kötelességünk ápolni, tovább-adni az értékeket a következő generációnak. Nem az a cél, hogy színpadra lépjünk, hanem az, hogy ismerjük meg kultúránkat. A legfontosabb az, hogy együtt legyünk és közösen értékeljük szellemi örökségünket” – mondta a polgármester. 

 Avató nélkül nyílt meg a felújított kultúrotthon 


Lebontanák az egykori szövetkezeti épületet 

Kultúrotthonhoz nem méltó a környezet 

Nyárádmagyarós központjának összképét a nemrég felújított és gyönyörűen kivitelezett kultúrotthon melletti egykori szövetkezeti áruház romos épülete rontja. Az 1989-es változásokat követően nem sikerült új rendeltetést adni az ingatlannak, emiatt siralmas állapotba került. 

Tudomásom szerint a kultúrotthonnal egy időben építették az egykori fogyasztási szövetkezet tulajdonában levő épületet a község pénzén és területén. 1989 után lehetősége lett volna az önkormányzatnak visszaigényelni, de nem tette meg. A Federalcoop örökölte az ingatlant, mint oly sok más egykori falusi üzlethelyiséget, amelyek közül sok üresen maradt, és a magyarósihoz hasonló állapotba került. Az ingatlanokat birtokló szövetkezet nem tett semmit értékesítésükért. Időközben a nyárádmagyarósi épületet megvásárolta egy szovátai magánvállalkozó, aki ugyan befektette a pénzét, de a vásárlást követően nem tett semmit az épülettel. 

„Beszéltem a kultúrotthont felújító építkezési vállalat mérnökével, aki tudtomra adta, hogy az épület szerkezete annyira meggyengült, hogy veszélyes lenne felújítani, le kell bontani” – mondta a polgármester, majd hozzátette, az önkormányzat nem mondott le erről a szándékáról. Amennyiben sikerül megvásárolni, lebontanák, helyébe pedig parkolóhelyet létesítenének, hiszen az épület a kultúrotthon mellett van, és egy szép teret hoznának létre. Hamarosan újabb tárgyalásokat kezdeményeznek majd az ingatlan tulajdonosával. 

Parkolót létesítenének az egykori szövetkezeti üzlet helyén


Van gáz, még sincs

Annak ellenére, hogy a Nyárádszereda irányából érkező egyik fő földgázvezeték kútja Torboszló határában van, a községben nincs háztartási használatra szánt földgáz, az itt lakók még mindig fával fűtenek. 

„Megvan a gázbevezetési terv mindhárom településre, beszereztük az engedélyeket, ezen belül pedig a környezetvédelmi engedélyt is, ami hosszabb folyamatot igényelt. Nagyberuházásról van szó, amelyet önerőből nem lehet kivitelezni, hiszen 3,5 millió euróba kerülne. Mivel a munkálatokat nem a gázvállalat végzi el, a polgármesteri hivatalnak kell előteremtenie az ehhez szükséges pénzösszeget. Az Anghel Saligny nemzeti fejlesztési program lehetőséget teremt erre, tudomásom szerint egy hónap múlva kidolgozzák és közzéteszik a pályázati útmutatót is a gázhálózat kiépítésére. Erre pályáznánk, de figyeljük az uniós kiírásokat is. Az előtanulmányokat az önkormányzat fizette, és amennyiben lehetőség lesz pályázni, az önrészt is előteremtjük, hiszen a községbeliek számára igen fontos beruházásról van szó” – mondta a polgármester, aki reméli, hogy jövőre ezen a téren is előreléphetnek. 

Még mindig fával tüzelnek, remélhetőleg nem sokáig


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató