2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

November 29-én tartana népszavazást Azomureş-ügyben az RMDSZ

Kedden a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója határozattervezetet iktatott a polgármesteri hivatalban, erről Peti András alpolgármester, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke és Soós Zoltán tanácsos tegnapi sajtótájékoztatójukon számoltak be. A képviselők ismertették a tervezetet, hangsúlyozva, a jövő keddi soros közgyűlésen terjesztik elő. 
Peti András emlékeztetett rá, hogy július végén Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke bejelentette, hogy a szövetség marosvásárhelyi frakciója kezdeményezni fogja helyi népszavazás kiírását a légszennyezéssel kapcsolatosan, ezt pedig a legutóbbi soros tanácsülésen Soós Zoltán képviselő is megerősítette. „Soós Zoltán nemcsak azt jelentette be, hogy a frakció kezdeményezni fogja a referendum kiírását, hanem azt is javasolta, hogy az önkormányzat készíttessen környezetvédelmi és egészségügyi hatástanulmányt. Azóta kidolgoztunk egy olyan konkrét intézkedéscsomagot, ami már a népszavazás előtt keretet nyújt ahhoz, hogy a környezetszennyezést csökkentsük. Marosvásárhelyen mindenkinek joga van a tiszta környezethez, a tiszta levegőhöz, a kiegyensúlyozott és tiszta városhoz, és ennek megfelelően a polgármesteri hivatal, a városi tanács a helyi közigazgatási törvény által biztosított hatásköröket gyakorolva több intézkedést javasol a tegnap beiktatott határozattervezetben” – tette hozzá az alpolgármester. A Peti András által említett intézkedések egyrészt korszerű mérőműszerek vásárlására vonatkoznak (amelyeket a környezetvédelmi hatóságnak ingyenesen bérbe adnának), a tervezet kidolgozói szerint a műszerek folyamatosan hiteles adatokat biztosítanának az adott városrészen mért környezetszennyezési adatok határértékei tekintetében, amit interneten is lehetne követni. „A környezetvédelmi hatóságtól azt várjuk el, hogy törvényes kötelezettségeinek megfelelően állapítsa meg a határérték-túllépést, ha van ilyen, és jelezze a környezetvédelmi őrségnek, hogy az minden esetben állapítsa meg a szabálysértést és foganatosítsa a törvény által előírt büntetéseket. Amennyiben ezt nem teszi, a polgármesteri hivatal közterület-fenntartó igazgatósága és azon belül a környezetvédelmi szakosztály értesítené a bűnüldöző szerveket” – jelentette ki Peti András. A második javaslat az RMDSZ-képviselők szerint nem egyedülálló Romániában: Szászsebesen a helyi tanács megszavazta, hogy az önkormányzat rendelje meg a környezetvédelmi és a lakosság egészségi hatástanulmányát, független és hiteles szakértők bevonásával. Az RMDSZ-frakció harmadik javaslata környezetvédelmi helyi adó bevezetésére vonatkozik, amit a bizonyítottan környezetszennyezést okozó cégekre rónának ki jövő évtől, és a szóban forgó cégek üzleti forgalmának 0,1 százalékát tenné ki. Erre Peti András szerint az adótörvénykönyv lehetőséget biztosít, a befolyó összegeket a vásárhelyi önkormányzat kizárólag egészség- és környezetvédelmi projektekre, bírósági eljárásokra, a környezeti szennyezést mérő műszerek karbantartására, tanulmányok elkészítésére és akár a népszavazásra is fordítanák. A határozattervezet negyedik javaslata: népszavazás kezdeményezése az Azomureş-ügyben. 
 
„Legyen egy jogi eszköz a kezünkben!”
Soós Zoltán elmondta, a határozattervezetet a jövő keddi tanácsülésen terjeszti elő a frakció, és felkértek minden tanácsost, pozitívan álljanak hozzá, hiszen nem etnikai kérdésről van szó, hanem a lakosság egészségét veszélyeztető problémáról, amely mind a magyar, mind a román közösséget egyaránt érinti. Hogy miért éppen most kell megvitatni a tervezetet? Soós Zoltán közölte: „Az RMDSZ-en belül lezajlott egy generációváltás, és a mi generációnk, élve az Európai Unió és a demokrácia adta lehetőségekkel, számos nyugati példát követve, meg szeretné oldani a környezeti problémákat, szeretne egy olyan városban élni, amely nem szennyezett, és a jövő generációknak is tiszta, élhető környezetet biztosít. Mi teljesen másképp látjuk azt, hogy hogyan szeretnénk élni, és hogyan kellene élni ebben a városban, s ezt visszük tovább. Ez végre egy olyan kérdés, amely össze tudja fogni Marosvásárhely lakosságát mind a környezetszennyezés megoldása, mind a munkahelyteremtés szempontjából. Több kezdeményezés is született az elmúlt napokban, a polgármester úr felajánlotta a fizetését a mérések költségének fedezésére és ez megintcsak azt jelenti, hogy a polgármesteri hivatalnak és a polgármesternek nincs reális koncepciója arról, hogy mit lehet kezdeni. Semmi értelme azt mérni, ami már meg van mérve százszor, ezzel csak elhalasztunk egy problémát és nem kapunk választ a kérdésekre. Ezért van szükség egy referendumra, ahol megkérdezzük a marosvásárhelyieket, hogy ők hogyan látják ezt a kérdést, és a népszavazást mint jogi eszközt a későbbiekben használni tudjuk”. A képviselő kijelentette: a referendum napja 2015. november 29. lenne, a polgároknak pedig arra kellene igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal érvénytelenítse az Azomureş vegyi kombinát környezetvédelmi-működési engedélyét. „Ez teljesen egyértelmű választ igényel, akit zavar a környezetszennyezés, az el tudja dönteni a kérdést, és egyértelmű utat mutatunk a közösség számára. Felkérjük a politikai alakulatokat, hogy támogassák a népszavazást, amely közösségi érdek” – tette hozzá Soós Zoltán, aki szerint a polgármesteri hivatal megteheti, hogy visszavonja a kombinát működési engedélyét. A Népújság kérdésére, hogy a szóban forgó engedély visszavonása egyenlő-e a kombinát tevékenységének beszüntetésével, végső soron a vállalat bezárásával, Soós Zoltán kijelentette: „amennyiben nem szűnik meg a környezetszennyezés, e kezdeményezés lényege a kombinátot bezárni, és akkor a polgármesteri hivatalnak a munkahelyteremtésre kell stratégiát kidolgoznia. A lényeg, hogy legyen egy jogi eszköz a kezünkben”. Arra nem tudott konkrét választ adni, hogy mennyibe kerülne a népszavazás megtartása, a képviselő szerint vannak adatok arra, hogy egy választás mennyibe kerül, hány körzetet kell létrehozni, ezekből az adatokból kell kiindulni. Soós azt is nehezményezte, hogy a város az elmúlt 25 év alatt nem létesített ipari parkokat, így nem létesülhettek munkahelyek, nem használta ki az egyetemek kutatási kapacitását, szerinte ez azt jelenti, hogy „a városnak 25 évig nem volt közép- és hosszú távú stratégiája”. „A város mélyrepülésben van továbbra is” – közölte. Peti András azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy december 31-én az Azomureş előtt két lehetőség áll: a vállalat vagy megszerezte az új környezetvédelmi engedélyt a szigorú európai feltételeknek megfelelően, vagy nem, ez utóbbi esetben fel kell függesztenie tevékenységét. „Az új engedély megszerzése azonban még nem garancia arra, hogy nem lesz többé határérték-túllépés. Senki nem garantálhatja, mi pedig be akarjuk biztosítani magunkat, hogy környezetszennyezés esetén a polgármesternek rendelkezésére áll a lakosság népszavazáson kifejtett álláspontja a kombinát ügyében ahhoz, hogy bíróságon kérje az Azomureş környezetvédelmi engedélyének bevonását”. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató