Nosztalgiatalálkozó

Marosvásárhely egykori nagyvállalatára, az Elektromaros

ipari egységre emlékezve gyűlt össze nosztalgiázni május 4-én, szombaton délután a nyugalmazott egykori alkalmazottak egy csoportja. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni a május első szombatján tartandó találkozókból, és remélik, az elkövetkező években egyre többen megtisztelik majd jelenlétükkel az eseményt.

Hagyományteremtő szándék

Antal Domokos egykori műhelyfőnök, valamint szervezőtársai, Toader Ioan volt mérnök és Fodor Nicu tervezőmérnök abban reménykednek, hogy többekhez eljut a jövőbeli találkozások híre, olyanokhoz, akik annak idején a fiatalságuk nagy részét ennél a vállalatnál töltötték, ahol igaz barátságok, kapcsolatok köttettek. Függetlenül attól, hogy a rendszerváltás után melyik vállalattól vonultak nyugállományba, de valamilyen módon kötődnek az Elektromaroshoz, akár még a hozzátartozókat, leszármazottakat is szeretettel várják jövőre. A kövesdombi Darina étteremben elevenítették fel az 1949-ben Ciocan Szövetkezet néven alapított, majd Electromureş nagyvállalatként hírnévre szert tevő, elektronikai termékeket gyártó vállalathoz kötődő emlékeket. Mint Antal Domokos hangsúlyozta, a rendszerváltás előtti években közel tízezer ember megélhetését biztosította a vállalat, ahol az olajos radiátoroktól és infra hősugárzóktól a fénymásolóig, a villanyvasalótól az elektromos sütőig és rezsóig, rádió- és autókazettofontól a sztereó hangerősítőig, különböző típusú kábelekig számtalan ipari elektronikai terméket állítottak elő, de a városháza tornyára visszaállított szecessziós dísz is az Elektromaros dolgozóinak keze munkáját őrzi. Főleg a szép emlékek nosztalgiájának jegyében idézték fel a hely szellemét, ahol értékes és lelkiismeretes szakembereket neveltek.

Tízezres „nagy család” 

Györbiró Sándor több mint húsz évig a vállalat főmérnöke, a széthullás előtti utolsó három évben műszaki igazgatója volt. 1995 óta nyugdíjas, de 2012-ig műszaki tanácsosként tevékenykedett a kábelgyárban. Mint fogalmazott, számára a május 5-i találkozó különleges eseménynek számít. Az Elektromaros a ’90-es években még a város legnagyobb vállalata volt, óriási családként nyolcezer alkalmazottat és kétezer bedolgozót foglalkoztatott, mintegy tízezer személynek biztosítva a tisztességes megélhetését. A lemorzsolódás a kivételes nyugdíjazásokkal, a Magyarországra és Nyugatra való kivándorlással vette kezdetét, és pár év alatt szétszéledtek, azóta nem is nagyon találkoztak az egykori kollégák. Így a mostani első rendezvény számára is jó alkalom, hogy 23 év után elbeszélgessenek, felelevenítsék a múltat, előkerüljenek a családi fotók, és szórakozzanak.

Az egykori vezető tisztséget betöltő szakember kérésünkre dióhéjban elevenítette fel a múltat, egy ipari nagyvállalat aranykorát és a rendszerváltás utáni hanyatlását. A ’60-as évek végén minisztériumi rendelettel egyesítették a kábelgyárat, a volt Electromureşt és az épülőfélben lévő számológépgyárat, így vált nagyvállalattá az ipari egység Electromureş név alatt. Jellegzetes szervezési rendszerrel működött, a részlegek vezetői vállalatvezetőhöz méltó jogkörrel voltak felruházva. A jó felkészültségű személyzet, a szakemberek – szerszámlakatosok, művezetők, részlegvezetők stb. – kivételes képességgel rendelkeztek, teljes erőbedobással dolgoztak, és rendkívüli eredményeket tudtak felmutatni a diktatúra kemény időszakában is. 

A vég kezdete

A ’90-es évek közepén a Jeddi úton lévő számológépgyárat magánosították elsőként, a finommechanikai termékek gyártását beszüntették, és az ipari egységben több kisebb vállalkozás kapott székhelyet. 1994-ben a nagy Elektromaros vállalat a régi egységekre bomlott, és beindult egy új irányvonal, amellyel a minisztériumi szemléletet követve az állami vállalatokat átszervezték – emlékezett a nyugalmazott főmérnök. Széles körű önállósítást indítottak országszerte olyan meggondolásból, hogy egy nagyvállalat kisebb szinten könnyebben tudja érvényesíteni a kapacitását. Ugyanakkor más befolyások is érvényesültek, amelyek tönkretették a kisebb vállalatokat. A 2000-es évek elején a kábelgyár is magánkézbe került, de a beruházások túlméretezése miatt olyan pénzhiány keletkezett, hogy csődeljárást indítottak, és csak a hitelfelújításokkal lehetett talpra állítani, azt követően pedig beindítani az ákosfalvi kábelgyárat és tovább fejleszteni a marosvásárhelyit. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagy fejlesztéseket saját pénzből senkinek sem sikerül kivitelezni, mert a hitelfelvételt követően amikor beüt a krach, a következményeket az viseli, aki a beruházásokat finanszírozta – fejtette ki.

Műszaki értékek – minőségi szerszámgyártás

– A három részleg közül melyik termelése volt a legkiemelkedőbb? – kérdeztük az egykori műszaki igazgatót.

– Értékben a legtöbbet a kábelgyár termelt, mivel a réz mindig is drága alapanyag volt, amelyből több ezer tonnát dolgozott fel a gyár. Műszaki érték szempontjából azonban a számológépgyár jeleskedett, az elektromechanikai részlegen számológépeket, majd fénymásolókat, pénztárgépeket, elektronikus távközlési készülékeket stb. fejlesztettek ki. Ugyanakkor magas színvonalú volt a szerszámgyártás, azon a területen az alkalmazottak hozzáértése volt rendkívül értékes. A különböző szerszámrészlegeken több tíz szakembert foglalkoztattak, az elektrotechnikai ipar egyik élműhelye volt az Elektromaros szerszámrészlege, egy adott időben a központi szerszámműhelyben több mint kétszáz magas színvonalon teljesítő szerszámlakatos dolgozott – hangsúlyozta.

– Milyen szakmai teljesítményére emlékezik vissza legszívesebben?

– Szakmailag az ákosfalvi kábelgyár felépítésének megszervezését tartom a legnagyobb egyéni sikernek, amelynek során a mai rendszernek megfelelő műszaki színvonalú gyárat létesítettünk a régi tulajdonossal, aki a marosvásárhelyi kábelgyárat is felfuttatta. A vásárhelyi kábelgyári profil kiterjesztése a magasabb feszültségű huzalok gyártását és a keresztmetszetek növelését célozta.

Rengeteg új termék jelent meg, amelyeknek a legyártása azelőtt is lehetséges volt, de jelentéktelen mennyiségben állították elő őket. Műszaki tanácsadóként a tervezéstől a gyár felépítéséig, a gépi berendezésig „keresztapaként” követtem végig az újabb beruházást. Az ákosfalvi kábelgyárban egyetlen ember felügyelete alatt olyan 120 méter hosszú működőképes szigetelővonalak vannak, amelyek teljesítménye a régi, másodpercenkénti hat méterről 120–400 méterre nőtt másodpercenként, anélkül hogy szigetelési hiba keletkezne. Ezek összehasonlíthatatlan értékek, ha arra gondolunk, hogy azt a vékony huzalt lecsőrölni, szigetelni és felcsőrölni kell anélkül, hogy elszakadna vagy szigetelési hiba keletkezne a folyamat során. Ugyanott a távközlési kábelek gyártására is lehetőség nyílt, az alatt az öt év alatt, amíg kiválóan működött, kizárólag exportra termeltek. Sajnos a bankok megvonták a hitelezést, és pénzhiány miatt a vállalat már csak időközönként termel rendelésre, és lassan a csőd szélére sodródik – érkezünk a Györbiró Sándor, az Elektromaros vállalat nyugalmazott műszaki igazgatójának kalauzolásával tett rövid időutazásunk során a múlt sikereinek emlékeitől a jelen rideg valóságáig.