Nippet a polcról, avagy Mihály alsónadrágban
2013-07-05 13:10:48
- Kaáli Nagy Botond
Milyen viszonyban áll egymással a történelmi dráma és szerzője? Hogyan viszonyul a történész a történelmi drámához? És hogyan az utókor a drámában megelevenített korhoz, személyiséghez, nemzeti hőshöz?
Milyen viszonyban áll egymással a történelmi dráma és szerzője? Hogyan viszonyul a történész a történelmi drámához? És hogyan az utókor a drámában megelevenített korhoz, személyiséghez, nemzeti hőshöz? Mi a szerepe a dráma ezen válfajának? Felemelni vagy letaszítani, példát állítani avagy dekonstruálni? Körülbelül ezen kérdésekkel körvonalazható a Marosvásárhelyi Rádió Színdaraboló című rovatának legutóbbi műsora, amelynek felvételére nyilvánosság előtt, a Bolyai Klubban került sor szerda délután.
Parászka Boróka műsorvezető ezúttal két meghívottal beszélgetett: Székely Csaba drámaíróval, akinek legutóbbi, Vitéz Mihály – Komikus történelmi tragédia 18 képben című munkája megnyerte a szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatát, valamint Novák Csaba Zoltán történésszel. Mint a beszélgetés elején kiderült, a dráma megírása előtt Székely Csaba a történésztől, Novák Csaba Zoltántól kért segítséget.
– Ismertem a szerzőt, nem estem pánikba – vallotta be Novák Csaba Zoltán. – Igyekeztem minél több információt eljuttatni hozzá. Nem vagyok a Vitéz Mihály korának szakértője, ezért én is segítséget kértem a történész kollégáktól, majd vaskos könyvészetet adtam át Csabának. Miután elolvastam a drámát, bennem is összeállt a kép. A történetíráson kívüli történeti írásokhoz kicsit ambivalens a viszonyom. A kultúra iránt érdeklődő emberként, illetve szakmai követelményként elég sok drámát olvastam, láttam. Nem is az abszolút hitelességet várom el, hanem azt, hogy betartva a kereteket, a kornak egy olyan érzését kapja el a szerző, amely megdobogtatja a szívem. Példaként A tanú című filmet tudnám felhozni, amely rengeteg olyan személyes dolgot is felvillant, amelyeket tudományos szöveg részeként nem lehet leírni, elmondani.
– Nem úgy fogtam neki, hogy elkezdtem agyalni, mi az a történelmi dráma. Kérdés, hogy egyáltalán mi a történelmi dráma? Például Aiszkülosz Perzsák című munkáját is ekként nevezik, holott a benne megfogalmazott események csak a dráma írása előtt nyolc évvel történtek. Az én munkám elsősorban dráma, csak másodsorban történelmi. Nagyon untatnak azok a művek, amelyek azt próbálják bizonyítani, hogy a szerzőjük mennyire utánanézett a dolgoknak. Én inkább a máról is írok, természetesen az adott kor szűrőjén keresztül – árulta el a szerző.
– Elég a kor és a szereplők kellékként való használata – tette hozzá a történész. – Ami Mihály Vitézt illeti, eddig nippként állt a polc tetején, de mára a történészek is levették onnan. Megvizsgálták a nippet, hogy hamisítvány-e avagy sem. Úgy gondolom, hogy egy nemzeti hős köré épült mítoszt a történetírás nem tud lebontani. A dráma nagyon izgalmas viszonyulás Mihály Vitéz alakjához és mindenképpen dekonstruáló. Egy adott idő után magával ragadott – árulta el Novák Csaba Zoltán.
– Mihály vajda alakja nem annyira törékeny, mint a nippek – mondta Székely Csaba. – Nagyon érdekelt a történelemnek ez a fejezete, az, hogy hogyan kerülhetett ez az ember Erdély élére, hogyan történhetett, hogy a székelyek és a magyarok egymásnak ugrottak. 400 éve meghatározó alakja a román történelemnek, miközben a magyar történetírás igyekszik félresöpörni őt. A kutatómunka során lassan körvonalazódott, hogy mit is szeretnék. A drámának egyrészt azt, ami engem érdekelt, másrészt egy embertípus felemelkedését és bukását kell megmutatnia. Mihály vajdát úgy kell elképzelni, mint egy kaszinójátékost, aki sokszor nyer és addig kockáztat, ameddig lehet, közben pedig alakul a személyisége. És egy idő után úgy gondolja, hogy sohasem veszíthet. Így születik egy diktátor. Azt hiszi, hogy neki minden kijár és ha valamit nem kap meg, akkor odacsap. Ezzel saját maga okozza a vesztét. Mihály eleinte barátságos, kedves ember, de megvannak benne a tulajdonságok, amelyek a bukásához vezetnek. Van egy kereskedőnk, aki köztiszteletben áll és akit felkérnek a bojárok, hogy legyen az uralkodójuk. Az lesz, de később is kereskedőként gondolkodik. Ez a gondolkodásmód vezeti a különböző területek megszerzésében is.
Sergiu Nicolaescu filmje például egy ideig követi a történelmi eseményeket, de egy idő után teljesen felrúgja azokat. A film célja az volt, hogy példaképet állítson. Igazolja a rendszert, amelyben született. A drámát ezzel ellentétben a román közönség nem biztos, hogy jól fogadja majd. Ami a történelmi drámákat illeti, a magyar közönség úgy gondolja, hogy veszünk egy hőst és a hőstetteiről beszélünk. De ez nem így van, erre ott van az eposz. A történelmi dráma a hős gyengeségeit mutatja meg, majd bedobja őt a pusztulásba. És ha magyar személyiségről írtam volna, akkor a közönségnek ez még kevésbé tetszene. Nem gondolom, hogy történelmi hibáinkból tanultunk volna. De beszélnünk kell ezekről a hibákról. A drámában szerepel Báthory Zsigmond és András is, két másik uralkodótípus. Zsigmond nem volt példamutató személyiség. András az lehetett volna, de nem hagyta a történelem. Ennek köszönhető, hogy a pápa Csíkszentdomokost száz évig tartó átokkal sújtotta.
– Egy nemzeti drámában Mihály úri ruhában, frissen borotválva várna minket, de itt a hétköznapi Mihályt kapta rajta a szerző, aki alsógatyában áll előttünk. Általános érzés, hogy mi a románok általi sérelmeinkért várunk valamilyen elégtételt és ekként olvassuk, nézzük a drámát. De ezek a folyamatok önmagukért vannak és nem a mi elégtételünk végett. Ezért óva intem az olvasót, hogy ilyen hozzáállással kezdjen hozzá az olvasáshoz – tette hozzá Novák Csaba Zoltán. – Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a székelyek és magyarok nem mint nemzet a nemzet ellen rontottak egymásra. Akkoriban nem léteztek a mai fogalom szerinti nemzetek. Ezért is marhaság Mihálynak nemzetegyesítő szerepet tulajdonítani. Amiután elfoglalta Erdélyt, eszébe sem jutott a románoknak jogokat adni. A paraszt az paraszt maradt, nemzetiségtől függetlenül.
– A dráma olvasásakor szükséges az öniróniára való hajlam – mondta a szerző. – A magyar és román közönség között van egy lényeges különbség. Egy román kritikus mondta nekem a Bányavakság megtekintése után, hogy bennük nincs nemzeti büszkeség. Ahol ők nevetnek, a magyar néző elgondolkodik – vajon szabad-e itt nekem nevetni? A kérdés az, hogy akkor honnan ered a román nacionalizmus? Valószínűleg a büszkeségből, frusztrációkból. A nyugatot avagy az erdélyieket ugyanazért gyűlölik, amiért tisztelik is. A nemzeti dráma nagyszerű személyiségek hőstetteiről szól, a történelmi dráma ennél jóval többet jelent. A történelmi dráma a létével szolgálja a nemzetet és a kultúrát, de nem azt kívánja megmutatni, hogy mennyire nagyok vagyunk – mondta a szerző, majd az est végén egy rövid részletet olvasott fel a szóban forgó műből, a Vitéz Mihály vajdáról szóló drámából.
