Nincs több virsli, nincs több parizer

Sok mindenről nem szól ez a szöveg:

Nem szól a hetekben az egész világon hírhedtté vált román Btk.-t módosító sürgősségi rendeletről és az emiatt feltámadt korrupcióellenes tüntetésről, ahol százezrek mentek ki főterekre, önkormányzati épületek, országház elé munka után, és váltak együtt lelkes vattacukorevő, miccsező civil forradalmárrá. 

Nem szól Donald Trumpról, nem szól Putyinról, nem szól Orbánról és a budapesti bevándorlókról, akikről igen néznivaló filmet készített Vranik Roland Az állampolgár címmel, két bevándorló főszereplésében: Arghavan Shekari iráni hölgy és Cake-Baly Marcelo bissau-guineai úr. Miközben néztük a szintén bevándorló ismerősömmel, aki keveset beszél, többet ért magyarul, hiszen 8-10 éve itt él, szóval a film alatt azon gondolkodtam, hogy kinek készült ez a film? Akiknek készült, azok átérzik-e és változtat-e valamit a gondolkodásukon? Változtathat-e Budapesten vagy Magyarországon a valóságból merített téma, a civil bevándorlókkal készült magyar film? Megnézi majd a filmet az a sok főbérlő is, aki ha meghallja, hogy egy fekete ismerősömnek próbálok lakást szerezni, kategorikus NEM-mel elhajt, kizárja a lehetőségét is annak, hogy esetleg szimpatikus lehet neki egy bevándorló, aki mellesleg fizetni akar a lakásáért? 

Nem szól a melegekről, akiket hasonló módon leírnának a főbérlők, mint a fekete ismerősömet. Érdemes lenne ezzel kísérletezi: „– Halló, jó napot kívánok, a jófogáson meghirdetett 2 szobásért érdeklődöm, mikor lehet megnézni? – Ugye nem bevándorló? – Nem, nem, én egy buzi magyar vagyok.” (sípszó) Ez még a finomabb, európai reakció. Az iráni meleg ismerősöm rosszabbul járt: az ő szerelmét Teheránban felakasztották, halálra ítélték.

Nem szeretnék a reggeli emberszagról sem írni a BKV-n, nem szeretnék az üres, fülhallgatós tekintetekről sem beszélni, említésre sem méltatnám a sok nyikhaj suhancot, kövér csitrit, fiatal menedzsert és középkorú kőművest, akiket nagyon ritkán látok helyet átadni idősödő hölgyeknek. Hihetetlen, de legutóbb, amikor ezt tettem a 47-es villamoson, a 60 körüli néni csokival jutalmazott a helyért cserébe!

Szóval nem szeretnék ilyen hétköznapi ócskaságokról beszélgetni, van nekünk fontosabb dolgunk is itt a bolygón: várni. 

Várok a Keletinél, várok a buszra, várok a 4-es kasszánál az Aldiban, várok a nagy lehetőségre, várok a fizetésre, várok egy Facebook-üzenetre, várok egy e-mailre, hogy pöröghessen tovább a meló, várok valakire, nagyon rég, várok arra, hogy időm legyen dolgokra. Várok arra, hogy szebb legyen a világ. Várok az Igazira. 

Nézem az órát. Szívom a cigit. Szívom a fogam. Ciccegek. Ideges leszek. Felmegy a pulzusom. Kényszerképzeteket gyártok. „Biztos valami történt.” „Lehet, hogy nem is jön.”, „Valaki mással van most” „Egyáltalán, hogy gondolhattam azt, hogy…”, „Bassza meg!” Szívom a cigit. 

Egyszer olvastam valamit a türelmetlenségről, hogy minden Igazi betoppan, minden történet megtörténik, minden bomba, aminek robbanni kell, felrobban, minden nap, amire várunk, eljön, minden, amit szeretnénk, megkapunk, a világ is jobb hely lesz, már túl vagyunk a legsötétebb időszakokon, és lassan feljön a nap, új energiák jönnek, új béke költözik az emberi szívekbe, nem lesz buzizás, nem lesz zsidózás, sem négerezés, nem akarjuk megölni egymást, Amerika nem akar atombombát bevetni, nincs korrupció, nincsenek arab terroristák és szexrabszolga csadoros feleségek, nem esznek műanyagot a halak és nem reped szét a GMO-marhák bőre az agyondoppingolt hústól, nem lesznek összetört szívek és részeg egyéjszakások, nem halunk meg soha, vagy ha mégis, akkor csak álmunkban. Nem szívok be reggel több szmogot, és nem látok több piás homelesst a lépcsőfordulóban. Nem büdös többé a Blaha-aluljáró. Többet nem haragszom rád, mert nem te vagy az igazi. Többet nem irigyellek, mert szebb az autód. Senkinek sem lesz gazdagabb az apukája. Lesz tiszta ivóvíz Indiában. Becsődöl a gyógyszeripar. Jó ételeket eszünk, egészségesek vagyunk. Nincs több virsli, nincs több parizer. Nagy a boldogság. Visszajönnek a Hufnágel Pistik és elvesznek minket feleségül.

Csak várni kell.

De nem mindegy, hogy hogyan.

Meg kell tanulni a hasznos várakozást.

A jó életre jól kell várakozni. 

Ha rosszul telik: rosszul várakozunk. 

Nem lehet csak úgy várni. Jól kell várni. 

Én várok. 

Várok a Keletinél, várok a buszra. Várok arra, hogy szebb legyen a világ. Várok az Igazira. 

Rágyújtok egy cigire, mert akkor biztos jön a busz.

Pálffy Zsófia 1991. január másodikán született Marosvásárhelyen. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett drámaírói képesítést. 2014-ben diplomázott. Jelenleg Budapesten él.