Nimfakincsek, életfák és más féltenivalók

Sokszínű, derűs, megnyerő, rokonszenves idén is az Ariadné. Szeszélyesen nőies a tárlat, bár ezúttal nem csak egy férfi van a kiállítók között.

A kiállítók egy csoportja a tárlatnyitón

Sokszínű, derűs, megnyerő, rokonszenves idén is az Ariadné. Szeszélyesen nőies a tárlat, bár ezúttal nem csak egy férfi van a kiállítók között. A női sajátosság hangsúlyozása nem elmarasztaló észrevétel, ellenkezőleg. Bele kell értenünk a gyengébb nem nyújtotta vonzerőt és mindazt, amitől ők erősebbek, gazdagabbak, szebbek, érzékenyebbek, merészebbek, magabiztosabbak, mint a férfiak. Százarcú a 19. Ariadné. De legalábbis félszáz. Nagyjából ennyien neveztek be a mostani kiállításra Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Temesvárról, Nagyváradról, Bukarestből, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, Aradról, Suceaváról, Déváról, Lugosról és Budapestről, Szegedről. Az utóbbi két helységnév a nyitást jelzi, immár az anyaországból is ketten állítottak ki, és az elkövetkezőkben remélhetőleg mind erőteljesebb lesz a textiles seregszemle nemzetközi jellege. Arról viszont már hosszabb ideje átfogó képet nyújt, hogy évente miként alakul e tetszetős és dinamikusan fejlődő művészeti ág hazai termése. Ilyen vonatkozásban mi, vásárhelyiek kivételezettek vagyunk, nem kell messzire utaznunk, ha tájékozódni szeretnénk a kárpitművészet újdonságairól, bizonyosságairól. Sőt esetenként azért sem, hogy megtudjuk, mi az, ami stagnál, netalán elvetendő a kárpitművészetben és a kísérleti textilpróbálkozások terén, olykor ugyanis jelentéktelen, sikerületlenebb munkák, félresikerült kísérletek is közönség elé kerülnek. Most is van néhány ilyen mű a Kultúrpalota földszinti galériáiban, ezektől azonban eltekinthetünk a tárlat egészének méltatásakor. Az, amit kapunk, színvonalas, elismerésre érdemes, és talán minden eddiginél több a kiemelkedő, az emlékezetes, díjazásra esélyes alkotás. Nem csodálkoznék, ha a kiállítás zárultakor kiderülne, megosztott közönségdíjakat kell majd átadniuk a jubileumi tárlat jövő évi megnyitóján.

Nehéz is csupán három preferenciát kiválasztani, miközben annyi szín, forma, ötlet, rendhagyó megoldás marasztalja a tárlatlátogatót, és olyan széles spektrumban sorolhatók a felhasznált, egybeötvözött alapanyagok meg kiegészítők. És az is dilemmát kelt a nézőben, hogy a szőnyegbe szőtt gondolatot, a metaforába ültetett érzelmeket vagy a szemgyönyörködtető dekorativitást díjazza-e. Olyan munkák is láthatók, amelyeken mindez együtt, harmonikus egyensúlyban jelentkezik. Hagyomány és újítás is egyaránt felkerülhet a mérlegre, és megtörténhet, hogy nem billen egyik oldalra sem a libikóka. Egyébként az újító törekvések ezúttal nem elsősorban kirívó külsőségekben nyilvánulnak meg. Vannak figyelemre méltó installációk is, a tudomány, a természetvédelem a textilművészeket sem hagyja közömbösen, a mai korszellem azonban mégis többnyire a tradíciókhoz kapcsolódva mutatja föl újdonságait. Az külön értékelendő, hogy ez gyakran játékos megközelítésben történik. Napjainkban, amikor annyi nyomorúság, baj, bánat vesz körül, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy homo ludensek is lennénk. Az Ariadné 19. ezt is eszünkbe juttathatja. Pláne, ha úgy megyünk be a galériába, hogy igyekszünk ráhangolódni a kiállított művek muzsikájára is. Harsogó disszonanciáktól mentes, sejtelmes, halk, lélekderítő ez a zene. Biztos sokan képesek meghallani.