Niki a nyeregben

Tizenéves díjnyertes lovas

Gyömbér, Amira, Bársony – ők Keresztúri Nikolett  szövetségesei. A 13 éves lányt mindig is érdekelték a lovak, a nyeregben töltött órák szabadságát azonban két éve tapasztalta meg először. Azóta szélsebesen vágtat a siker útján, és a júliusi székelyföldi régiós bajnokságon, majd a Székelyföldi Lovas Ünnepen is a dobogó legfelső fokán vehette át a kitüntetést.

– Mikor, hogyan szeretted meg ezt a különleges világot? – kérdeztem Nikit, amikor tanítás után iskolatáskástul megérkezett szerkesztő- ségünkbe.

– Anyukám barátnőjének a lánya járt lovagolni a harasztkeréki Varázspatkó lovardába, így jutottam el én is oda. Már az első óra után éreztem, hogy ezt folytatni szeretném. 

– Mivel teltek az első foglalkozások?

– Lóháton végeztünk tornagyakorlatokat, volt malom, ülésváltás. Először futószáron, utána kör-

karámban szabadon, majd pályán, végül terepen lovagoltam, pár hétig nyereg nélkül, aztán nyeregben. Egy pónival és több nagyobb lóval is  gyakorolhattam.

– Nem féltél a magasban?

– Kezdetben egy kicsit, de az élmény nagyobb volt. Egy Gyömbér nevű kancát nagyon megszerettem, és egy másik, Amira is közel került a szívemhez. 

– Mikor és hol került sor az első versenyedre?

– Tavaly nyáron Sepsiszentgyörgyön. Húsz kilométeres futam és egyéni ügyességi verseny is szerepelt a versenyszámok között. Nagyon jól éreztem magam, bár nagy eredményt akkor még nem értem el. 

– Melyik volt az első nagyobb sikered?

– Idén Gyergyóremetén I. helyezést értem el egy ügyességi versenyen. Aztán jött a Széki Vágta, ott harmadik lettem 800 méteres futamon. Ez a verseny tetszett eddig a legjobban, főleg mivel Gyömbérrel indultam, és róla senki nem hitte, hogy a legjobbak között ér célba. Két héttel később a Székelyföldi Lovas Ünnepen lettem első. Nagyon jó érzés volt nyerni, pláne, amikor felcsendült Freddy Mercurytól a We are the champions.

– Hogyan szoktál felkészülni egy versenyre?

– Azelőtt egy héttel mindennap gyakorlunk a lóval. A verseny napján öt percem van bemelegíteni, lelkileg felkészülni. Olyankor nagyon össze kell szednem magam.

– Gondolom, az állattal való összhang megteremtéséhez a gyakorláson túl másra is szükség van. 

– A Varázspatkónál mindig lecsutakoljuk a lovakat, ételt adunk nekik, itatni visszük, és van, amikor a legelőről is mi hozzuk be őket. A ló mindig tudja, hogy kinek a keze alatt van, és azt, aki már jó ideje foglalkozik vele, messziről megismeri, és engedelmeskedik neki. Most van a lovardában egy két és fél éves csikó, Bársony, jelenleg ő a kedvencem. Amikor először megláttam, rögtön megtetszett a mozgása, és az is megfogott, hogy magától odajött hozzám. Hamar kiderült, hogy jobban tudok vele dolgozni, mint a többi lóval. Hihetetlen harmónia van köztünk, igaz, sokat is foglalkoztam vele. 

–  Mi mindenre tanítottad?

– Körbehajtást végeztünk, megszoktattam, hogy jöjjön utánam. Az is fontos, hogy ha lehajolok, ő is hajtsa le a fejét. Lovagolni majd hároméves korától lehet rajta.

– Jutalomfalatokkal szoktál motiválni?

– Olyasmit sosem szabad adni egy lónak. Azt kell elérni, hogy megbízzon az emberben, és ő is akarja a közös munkát.

– Milyen kihívások várnak rád az elkövetkezőkben a lovaglás terén?

– Most kezdtem ugratni, és ha minden jól megy, állítólag jövő nyáron díjugrató versenyeken is indulhatok. Ennél a feladatnál is nagyon szinkronban kell lenni a lóval, hogy pontosan tudjuk, mikor ugrik. Az akadály előtt, amikor a két mellső lába már a levegőben van, fel kell emelkedni. Ha ezt a lovas elmulasztja, és meghúzza a két szárat, a ló nem kap lendületet.

– Az állatokkal való szoros kapcsolat mellett sikerült-e a lovardába járó gyerekekkel is barátságot kötnöd?

– A legtöbb barátnőmmel a lovaglás szenvedélye hozott össze. Velük nemcsak a nyeregben vagyunk egy hullámhosszon, „földre szállva” is sokszor töltjük együtt a szabadidőt.